Vezető hírek
Robotika és családbarát munkahely
Fejlesztések és 21. századi programok a könyvtárban
- 2022-ben és 2023-ban is pályázatot nyújtottunk be egy innovációs projektre, melynek eredményeképpen létrehoztuk a Deák DeKor – Makerspace műhelyt. A célunk az volt, hogy a könyvtár digitális eszközparkját fejlesszük, és ezzel izgalmas, modern programokat kínáljunk azoknak a felső tagozatos, valamint középiskolás diákoknak, akik érdeklődnek az informatika, a programozás, a műszaki pálya és a robotika iránt.
A Deák DeKor program egyszerre szélesíti az informatikai ismereteket és a kreativitást. Az ötletelés, a tervezés, és a kivitelezés egyaránt része a foglalkozásoknak. A könyvtár a két pályázat révén olyan speciális eszközöket nyert (3D nyomtató, ArTec robotika eszközök, asztali vágóplotter), melyekkel alkotói klubot és közösségteremtő műhelyeket tudnak kialakítani a fiatalok számára. A hosszú távú tervek között pedig egy többnapos tábor is szerepel – tette hozzá az igazgató.
Deák Klaudia és Tóth Renáta a robotikai eszközökkel
- A robotikai eszközöket már használják is iskolai csoportok, és nagyon jók a visszajelzések. Tapsra, fényre, hangra reagáló, mozgó figurákat állíthatnak össze. Készült már például mozgó kutya. A kockái kicsit a legóra emlékeztetnek, de van egy „agy”, amire rácsatlakoztathatjuk az eszközöket, így mozogni és hangot-, vagy fényt érzékelni is tudnak az összeállított figurák – mesélte Deák Klaudia informatikus könyvtáros.
Megtudtuk: előre be lehet programozni, hogy az elkészített figura például tapsra világítson. Mindehhez különféle feladatokat kapnak a gyerekek, hogy megértsék a rendszer működését. De természetesen témába vágó szakirodalmat is ajánlanak a könyvtárosok. Sok lehetőség rejlik a vágóplotterben is, mely egy speciális asztali vágógép. Olyan dolgokat is kivág, amiket emberi kézzel nehéz lenne. Előre tervezett formákat, mintákat vág ki különféle felületekből (papír, bőr, falemez), de rajzolni is tud, ha tollat teszünk bele kés helyett. Akár szabásminta, matrica, vagy egyedi ajándéktárgyak is készülhetnek vele.
Szintén pályázati összegből egy 3D nyomtatót is nyert az intézmény. Jelenleg épp tervezik, előkészítik az ehhez kötődő könyvtári programokat. A jövőben speciális középiskolai csoportokat várnak majd személyre szabott foglalkozásokkal, ahol szintén a kreativitáson, fantázián és a tervezés/kivitelezés folyamatán lesz a hangsúly. Itt is izgalmas, egyedi tárgyak készülhetnek.
Tóth Renáta azt is elmondta, hogy a könyvtár nemcsak a közönség felé elkötelezett, hanem fontosnak tartják a munkahelyi feltételek és körülmények folyamatos megújítását is. 2019-ben családbarát szolgáltatóhely bronz fokozatának védjegy birtokosai-, 2020-ban pedig a családbarát munkahely bronz fokozat védjegy használói lettek. Idén kifejezetten családbarát munkahely címre pályáztak, mellyel anyagi támogatást is nyertek különféle programokra. Szeretnék a könyvtári dolgozók testi, lelki egyensúlyát biztosítani, csökkenteni a kimerültség állapotát. De a közösségépítés, az együtt eltöltött minőségi idő is fontos szempont. A családbarát munkahely cím egyfajta presztízs a könyvtárnak, mely növelheti a jelenlegi munkatársak bizalmát az intézmény felé, de az álláspályázóknak is szimpatikussá teszi a könyvtárat, mint leendő munkahelyet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában