Vezető hírek
Eklektika formálta belváros
Az előadó a 19. század második felétől a 20. század közepéig tekintette át Zalaegerszeg legjellemzőbb eklektikus stílusban épült közintézményeit, lakóházait. Mint mondta: a számuk nem csekély, hiszen a történelminek nevezhető városközpont tulajdonképpen az eklektika, illetve a historizmus jegyében formálódott. Napjainkban probléma e hatalmas érték megóvása is, hiszen a felújítások, át- vagy hozzáépítések sok esetben komoly változást idéztek elő az épületeken; csorbítva azok eredeti vonásait.
Előadás a Lokálpatrióta Klubban
Iványi Ildikó és Czeglédy András
Czeglédy András utalt arra is: sokan azt gondolják, hogy az eklektika nem más, mint mikor a tervezők, építtetők válogatnak a különféle stílusok közül, megjelenítve azok jellegzetes tulajdonságait egy-egy épületen, de az irányzat ennél bonyolultabb. Az eklektikának is megvoltak a maga korszakai. Mégpedig aszerint, hogy a klasszicista, romantikus, gótikus, netán barokk, vagy reneszánsz jegyeket hangsúlyozták-e inkább az épületeken. Sőt, egy-egy házon egyszerre több stílus is megjelenhetett.
Az előadás alatt fotókkal is alátámasztotta az elhangzottakat; bemutatva az egyes házak eredeti és mai verzióját is. Többek között kiemelte a Kazinczy téren álló, 1889-ben épült egykori pénzügyigazgatósági székházat (ma a polgármesteri hivatal irodai találhatók itt), ami részben klasszicizáló, de már barokk hangulata is van. Megemlítette az 1890-ben létesült, volt Korona-szállót (ma KISZÖV székház), ami azon kevés épületek közé tartozik, ami egyértelműen a romantika jegyeit mutatja. Érdekes színfolt a városban a Csány téren álló, volt MÁV lakóház, ami a szecesszió beszivárgását jelzi, és a Posta palota épülete, ami viszont a város egyetlen szecessziós épülete.
Romantikus stílusjegyek a KISZÖV-székházon (ZalaMédia archív)
Az előadó szólt a zsinagógáról is, melyet a város legattraktívabb épületének nevezett. Ami a stílusát illeti, a gótikus és román jegyek mellett mór és keleti hatás is érezhető rajta.
Czeglédy András szerint sok épület nem csak az átépítések miatt nem mutatja eredeti formáját, hanem az azóta történet térrendezés, parkosítás miatt sem. Emiatt nem láthatjuk például a vasútállomásról kilépve a zárdát, pedig eredetileg a teret úgy alakították ki, hogy épp arra irányuljon a városba érkezők tekintete.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában