Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

gazdaság
A jövő autóipari technológiáit kutatják
Letették a magyarországi Bosch-csoport kutató-fejlesztő és tesztelő központjának alapkövét Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpálya szomszédságában. A 4,2 milliárd forintos beruházásban felépülő 3500 négyzetméteres komplexumban kétszáz, magas képzettségű mérnök fejleszti és teszteli majd a jövő autóipari technológiáit. Az eseményen a Bosch-csoport együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a győri Széchenyi István Egyetemmel, amely ezen a napon adta át innovációs és képzési központjának épületeit.

gazdaság
METRANS konténerterminál épül Zalaegerszegen
A kormány célja, hogy az új világgazdasági kapacitásokból minél több kerüljön Magyarországra, hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a német HHLA (Hamburger Hafen und Logistik AG) konszern METRANS csoportjának Zalaegerszegen felépítendő vasúti logisztikai terminálja alapkőletételi ünnepségén.

gazdaság
Versenyképesség-növelő támogatásból fejlesztenek
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter versenyképesség-növelő támogatási okiratokat adott át a MouldTech Systems Kft.-nek és a Flextronics International Kft.-nek május 4-i zalaegerszegi látogatása során. A magyar tulajdonú cég 490 millió forintos telephelyfejlesztését 245 millió forinttal, míg az amerikai Flex 8,9 milliárd forintos autóipari beruházását 3,6 milliárd forinttal támogatja a kormány.

gazdaság
Felvillanyozó tervek a Tungsramnál
A Tungsram modern üvegfeldolgozó üzemet létesít zalaegerszegi gyárában. Az 565 millió forintos beruházás megvalósítását a magyar kormány 282 millió forinttal segíti. A versenyképesség-növelő támogatásról szóló okiratot ünnepélyes keretek között adta át Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Jörg Bauernek, a Tungsram elnök-vezérigazgatójának.

gazdaság
Több mint félmilliárdos gazdaságfejlesztési beruházást hajt végre a Flex Zalaegerszegen
Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban jelentették be a Flextronics International Termelő és Szolgáltató Kft., vagyis a FLEX zalaegerszegi üzemének 566 millió forint értékű gazdaságfejlesztési beruházását, melyhez a Kormány 282 millió forint támogatással járul hozzá. A cég az autóipari divíziójához kapcsolódó fejlesztést valósít meg és új munkahelyeket is teremt.

gazdaság
Monarchiabeli pogácsát gyártanak majd
Felépült a Zalaco Sütőipari Zrt. második csarnoka az északi ipari parkban. A csomagolt, fagyaszott pékárut és cukrásztermékeket előállító új üzem 4 milliárdos beruházásához a magyar kormány 836 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott, a cég pedig 150 új munkahely megteremtését vállalta.

gazdaság
Új üzemcsarnokot épít a Flex
Új 2100 négyzetméteres iparcsarnokot épít a Flex a Zrínyi utcai telephelyét bővítve, hogy az autóipari szegmensben nagyobb piaci részesedést érjen el. A mintegy 3 milliárd forintos beruházással 100 új munkahelyet teremt Zalaegerszegen. A bejelentésre a város Dísztermében került sor a külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Presser Gábor (1), Raklapfestés (1), Göcseji Tudásközpont - Zalaegerszegi Helyi Termék Piac (50), Milejszeg (4), Balatoni Hajózási Zrt (1), Besenyő és Öreghegy (3), Lenti, Csömödéri Állami Erdei Vasút megálló (4), Harmonikakoncert (1), Kirándulás (16), Magyar kultúra napja (59), Petárda (1), Murcifesztivál (2), Bécsiné Jakabfi Marianna (2), Mikrohitelezés (3), Határon túli magyarok támogatása (1), Sakk (12), Jézus Szíve Ferences Plébániatemplom (1), Pántya József útfejlesztési igazgató (1), Az év legjobb sportolói (2), HÉVÍZ, Szentlélek templom (21)