Zalaegerszeg - Botfa
közélet
Pünkösdi városrészi nap Botfán
Hagyományos városrészi napot tartottak Pünkösd vasárnap Botfán. Délelőtt indult a program szentmisével, majd Gecse Péter alpolgármester, településrészi képviselő köszöntője nyitotta meg a rendezvényt.
közélet
Év végére kerékpárút vezet Botfára
Sajtótájékoztatón ismertették a zalaegerszegi 7410 jelű út (külső Flex előtti szakasz) keleti oldalán zajló fejlesztés részleteit. A pályázati pénzből megvalósuló beruházással kerékpár- és részben gyalogút épül ki Botfáig.
közélet
Elkezdődött a Botfára vezető kerékpárút építése
Zalaegerszeg újabb része kapcsolódik be a város kerékpárút-hálózatába, elkezdődött ugyanis a botfai városrész felé vezető kerékpárút építése.
köztér
Útrekonstrukció a Gesztenyési utcában
A Gesztenyési utca burkolat-felújítási munkáit a Kovács Károly Városépítő Program keretéből bruttó 108,7 millió forintból finanszírozta Zalaegerszeg önkormányzata.
életmódi
Éjszakai szinkron lepkészét
Országos akcióhoz kapcsolódva, Zala Vármegye képviseletében éjszakai lepkemegfigyelésre hívták az érdeklődőket a botfai Mindszenty Ifjúsági Házhoz. A szakértők vezette programon két védett fajt is bevonzott a csalogató lámpafény.
népies
Botfán minden családban legalább egy citerás van
Emlékezni gyűltek össze a barátok, jóismerősök, tisztelők a botfai közösségi házban. A településrészen minden családban legalább egy olyan családtag van, aki játszik citerán. S az egykori kis falu neve ismerősen cseng sok helyen az országhatáron belül és túl ugyanezért, a helyi citerazenekar immár 46 éves működésének köszönhetően.
zöld
Évindító madárgyűrűzés
A botfai Mindszenty Ifjúsági Házban madárgyűrűzéssel indították az új évet. A hideg ellenére lelkes, főleg gyerekek alkotta csapat egészítette ki a madarászokat. Így együttes erővel 64 madárra került gyűrű és három visszatérő kis tollast is befogtak a hálók.
népies
Szent Iván-éjen a tűz körül
Erősen kihűlőben lévő szokást élesztgetnek, s alakítják kicsit a mai korhoz a Szent Iván-éji szerelemvarázsló tűzugrással, tűz körüli tánccal, énekkel a Tarsoly Erdélyi Mezőségért Egyesület tagjai. Néhány éve Pethőhenyén várják az ismerősöket erre a programra, az idén pedig a Besenyői Baráti Körrel összefogva, a zalaegerszegi településrészre is bővítették a hagyományőrző estet.
zöld
Közösségi zöldövezet Botfán
Pályázati támogatással és „társadalmi” munkával fejlesztik a botfai sportpályák melletti területet, hogy az minél inkább a közösségi kikapcsolódás kellemes helyszínéül szolgálhasson. E célból több éves közös munka áll a helybeliek mögött és további tervekből sincs hiány.
zöld
Vadon-lesen Botfán
Az Egerszeg Fesztivál külső helyszíneként BioBlitz rendezvényre került Botfán. 24 órán keresztül a lakosság és a szakemberek vették lajstromba a kastélypark és a Válicka patak környékének élővilágát. A program kultúrtörténeti ismertetőkkel társult.
közélet
Szakaszavatás a Mária úton
Pünkösd első napján kis zarándokcsoport avatta fel a déli Mária út Zalaegerszegi vonalának újabb 5 kilométeres szakaszát Bozsok és Botfa között. A várost érintő másik részt, Botfa és Búcsúszentlászló között januárban adták át.
zöld
Erdei iskolába is járhatnak
A városi önkormányzat támogatásának köszönhetően Erdei iskolába járhatott az Eötvös-iskolából 17 osztály. A program október közepén ér véget.
zöld
A hóvirág az év vadvirága
Az tél végét várók, népi hiedelmek elkötelezettjei mostanában a medve előbújását és Dorottya tágítását figyelhették árgus szemekkel. Mások az első virág előbújását várják a tavasz reményében. S biztos akadnak olyanok is, akik egyszerűen megnézik az időjárás előrejelzést. Bárhogy is van, az év vadvirága a hóvirág, melynek szára már félig kibújt a talajból, azaz készülődik már az évszakváltás.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Péter Szabó Szilvi (9), RENDHAGYÓ IRODALOMÓRA (7), Tánc világnap (1), VADÁSZTÁBOR (1), Jánkahegyi kápolna (2), Trend (1), Öveges József Általános Iskola kisaulája (9), kajak (10), Nekeresd (9), Tv-toronyfutás (1), Holokauszt (22), Zalaszentgrót Vasútállomás (3), Tolcsvay László (1), Aradi Vértanúk (18), Kis utcai intézményegyüttes (2), Csengei Ágota (7), Művészetterápia (2), Zoltán Erika (3), múzeumlátogatás (5), Tök jó Zalakaroson (1)