Vezető hírek
Magányos alakok irodalmi ihletéssel
Rokokó kép is született karantén alatt
Mint meséli, az első hullámot szorongásként élte meg, nyáron elmaradt a lengyelországi Krosnóba tervezett kiállítása, pedig erre nagyon készült. Ősszel aztán a koronavírus sem őt, sem a családját nem kímélte. Sajnos elkapták a betegséget és szomorú események is történtek emiatt. Ő maga tizenkilenc napig volt karanténban, ami eléggé megviselte. A fertőzésen már szerencsére túl van. A „szobafogság” alatt (mint ahogy a tavaszi leállás idején is) született néhány új alkotása. Ilyen például A Halál kertjében című rokokó kép, vagy a „pöttyös” kép, ami a magányról szól. A rajta szereplő figura pedig a fény felé repül.
Németh Miklós a karantén alatt is alkotott
- A grafikáim jó része az egyedüllétet jeleníti meg. Ez nem jelent feltétlenül társtalanságot, inkább afféle befelé fordulást, visszavonultságot tükröz. Az elmélyüléshez, alkotómunkához amúgy is szükség van magányra – fogalmazott.
Nem feltétlenül vidám képek ezek, hiszen a félelem, szorongás ihlette őket, de számos irodalmi mű is hatott munkáira. Nemcsak most, hanem korábban is.
- A Villon ihlette Haláltánc ballada-sorozatot már befejeztem. Csak úgy, mint a Varázsló halála és a Varázsló kertje képeket, melyek alapjául Csáth Géza novellái szolgáltak. Ehhez kapcsolódva tervezem, hogy a Varázslónő kertjét is megrajzolom a jövőben. Egészen új a sör védőszentjét, Gambrinust megjelenítő képem, melyhez egy kevéssé ismert orosz író novellája adott inspirációt.
A grafikus azt mondja magáról, hogy ő nem tartozik azok közé a művészek közé, akik ontják magukból a képeket. Az általa képviselt stílus ugyanis időigényes. Aprólékos és precíz munkát igényel a hol szecessziós, hol rokokó figurák megrajzolása. Az alkotáshoz szükséges alapanyagok pedig nem olcsók.
A Halál kertjében
- Sokszor depresszív állapotból születnek a grafikáim. Szerintem csak „innen” lehet igazán jól dolgozni. Utána viszont szükségem van megerősítésre, visszacsatolásra. Ha minden nap nem is, azért időnként van erre is példa. Tavaly az andráshidai iskolában volt egy kamarakiállításom, 2016-ban pedig a VMK-ban mutathattam be a képeimet egy nagyobb tárlaton. Mindkét esemény után sok gratulációt, pozitív visszajelzést kaptam, ami erőt adott a további munkához. Jó lenne persze, ha maga az alkotás lenne a fő hivatásom, de abból sajnos nem lehet megélni.
Németh Miklós a tanári pályát elhagyva, immár hatodik éve a Göcseji Falumúzeum munkatársaként dolgozik. A skanzent is és a kollégákat is szereti, hiszen mint mondja a légkör családias. Sokkal szabadabban éli meg itt mindennapjait, mint az oktatási rendszer kissé merev keretei között. Ráadásul a tanítástól sem kellett teljesen elszakadnia, mert ha éppen nincs pandémia, akkor gyakran keresik fel a falumúzeumot iskolás csoportok, akiknek különféle foglalkozásokat tart.
Ezenkívül az intézmény felkérésére nemrég elkészítette a felújított Hencz-malom diófapác rajzát. De grafikusként közreműködött az Öreg malom boldogsága című, játékos kiállításvezető-füzet létrejöttében is. Ezzel kapcsolatban azt mondja: úgy szemlélte a skanzen tárgyait, épületeit, mint egy tárgyfotós az elé kerülő műtárgyakat. Persze azért a rá jellemző kacskaringós vonalak nem maradtak el ennél a munkánál sem.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Zalaegerszeg az ország dödölle központja -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetbenAszfaltozás, térkövezés a Kosztolányi utca és a Baross-liget környékén