Vezető hírek
Kapcsolat a művésztelepek között
Prokné Tirner Gyöngyi (képünkön), a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep vezetője a kiállításon elmondta: megkezdődött a magyarországi alkotótelepek felmérése, mely egyúttal azt is jelenti, hogy a művésztelepek egymással is felveszik a kapcsolatot. Az országos kezdeményezés hatására január 17-én a budapesti Műcsarnokban nyílt egy nagyszabású kiállítás ’25 év Symposion címmel, ahol a hazánkban jelenleg működő – összesen 53 – művésztelep anyagából látható egy impozáns válogatás. A tárlaton részt vesz a GébArt-i művésztelep is.
A bajai művésztelep tárlata a zsinagógában
Az alkotótáborok közötti kapcsolatfelvétel is elkezdődött, ennek eredménye a zsinagógában most nyílt tárlat. Zalaegerszegen első körben a bajai telep alkotói mutatkoznak be, a következő hónapban pedig a GébArt-i anyag egy része utazik majd a Bács-Kiskun megyei városba.
A CaffArt Képzőművészeti Egyesület tárlatát N. Kovács Zita művészettörténész, a bajai Türr István Múzeum igazgatója ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Elhangzott: a CaffArt 2009-ben alakult Marczin István vezetésével (alapítója volt többek között Aknay János Kossuth- és Munkácsy-díjas képzőművész is).
A csoportot a barátság és a művészi egymásra találás köti össze életkortól függetlenül. A CaffArt tagjai jól megkülönböztethető stílusban alkotnak. Művészetük nem reprezentáció, hanem egyfajta különös kapcsolat az idővel. Tele művészeti, filozófiai és esztétikai utalásokkal. Az egyesület egyik célja, hogy széles körben terjesszék a kortárs képzőművészeti alkotásokat, illetve a képzőművészet mai nyelvét.
A kiállítás február 18-ig látogatható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában