Horváth László ’70 – jubileumi tárlat nyílt

Konstruktív térplasztikák és a véges idő

Bár az ifjabbik művész „vendégként” szerepelt az eseményt beharangozó plakátokon, a közös megnyilatkozás, megmutatkozás nem újdonság náluk. Apa és fia korábban is állított már ki közösen. S bár nyilván nem egyforma módon és azonos gondolatok mentén dolgoznak, azért fellelhetők párhuzamosságok.

A jubileumi kiállítást dr. Kostyál László művészettörténész nyitotta meg. Mint fogalmazott: hetven év kiváló alkalom a visszatekintésre, pláne ha ilyen sokszínű alkotói pályáról van szó. Horváth László most bemutatott művei közel ötven esztendőt fognak át, a legkorábbi munka 1972-ből való. Plasztikák, festmények, köztéri alkotások tervei, makettjei és érmek láthatók a kiállításon. Utóbbiakat azért emelte ki a művészettörténész, mert a különös megközelítés miatt nem a hagyományos értelemben vett érmekről van szó. Olyanok, mintha romokból épültek volna fel. Talán nem véletlen, hogy a közelmúltban miniszteri elismerésben részesült a XXIII. Soproni Érembiennálén. A kétévente megrendezésre kerülő seregszemléről már többször is hozott el díjat; először 1989-ben.

A képzőművész életművének legmeghatározóbb elemei a színes, konstruktív térplasztikák. Sokat dolgozott acéllal és vassal. A munkákra a visszafogottság és a rend a jellemző. A nagyméretű fémtárgyakat aztán felváltották a kisplasztikák, majd – mivel kísérletező alkat – a festészet felé fordult. Akármi is kerüljön ki a keze közül, a tárgyak szinte minden esetben a már említett rendről – az idő rendjéről – vallanak. Hogyan tudunk a múló időhöz viszonyulni? Vagyis az élet és az elmúlás kérdései motiválják az alkotót. Horváth László számára az idő nem egy megfoghatatlan dolog, van eleje és vége. Még akkor is, ha sok filozófiai irányzat éppen az idő végtelenségét hirdeti. Műveiben gyakran jelennek meg vallási, vagy konkrétan a kereszténységhez kötődő motívumok is.

Ha már az időről volt szó; ezen a ponton kapcsolódik össze apa és fia munkássága. Bár az ifjabbik művész inkább a végtelennel játszik: sivatag, tenger, felhők, letisztult tájak jelennek meg festményein. De a teremtő túlvilági fény is.

A 70. születésnapját ünneplő alkotót köszöntötte Balaicz Zoltán polgármester, aki szerint Horváth László a legnehezebb helyzetben is mindig alázattal és szerénységgel tette a dolgát. 

A jubileumra készült egy katalógus, mely a képzőművész legfontosabb műveit vonultatja fel a kezdeti időktől. Az album – ahogy tulajdonképpen a kiállítás is – igazi családi csapatmunka eredménye: lánya, Horváth Lilla Éva és vője, Hajós Bálint nevét is ott találjuk a készítők között.

Az igazi ajándék talán mégis az lenne, ha egyszer valamelyik térplasztikájából valódi köztéri alkotás válna. A képzőművész persze nem zsánerszobrokat készít, és nem is az emlékműszobrászat képviselője. Ugyanakkor ha 21. századi terekben gondolkodunk és a korszellemnek megfelelő, modern épületeket emelünk, akkor ezeknek a látványos, absztrakt térelemeknek mindenképpen lenne helye egy folyamatosan megújuló városi közegben. Válogatni bőven van miből. A szobrok makettjeit november 5-ig bárki megnézheti a hangversenyteremben (a lépcsőtől balra eső sarokban).