Kerékpárverseny
Bruchner Regina összetettben első helyen végzett
Szlovákiában Somorján rendezték meg az UEC-Union Européenne de Cyclisme Ifjúsági Cyclocross Európa bajnokságnak junior és U–23-as Európa-kupa záró kerékpáros rendezvényét.
Palumby Zsombor sorozatban harmadszor, Buzsáki Virág két év után újra hegyikerékpáros magyar bajnok
A férfiaknál Palumby Zsombor, a nőknél Buzsáki Virág nyerte vasárnap a hegyikerékpárosok országos bajnokságát Zalaegerszegen.
sport
A TRIÓ Egerszeg ZTC sportolói is rajthoz álltak
Veszprém – Márkó térségében rendezték meg a tájkerékpár (tájékozódási kerékpár) idei Középtávú és Pontbegyűjtő Országos Bajnokságot, melyeken összetettben a Pannon MTBO Kupa helyezéseiért zajlott.
életmódi
A bringázás került a középpontba
A bringázásé volt a főszerep június 3-án Zalaegerszegen, ahol reggel egy flashmob várta az érdeklődőket a Dísz téren, majd közösen az Alsóerdőre gurult a csapat.
életmódi
BringázZeg! az Alsóerdőre
BringázZeg! néven két kerékpáros program várja az érdeklődőket június 3-án. A részletekről az Alsóerdei Szabadidőközpontban tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.
sport
Hegyikerékpáros verseny az Alsóerdőn
A Zalaegerszegi Kerékpáros Sportegyesület és a Zöld Irány Egyesület szervezte Restart MTB XCO C3 nemzetközi hegyikerékpáros verseny és Magyar Kupa helyszíne volt július 3-4-én az Alsóerdő tv torony felőli oldala.
sport
Nemzeti MTB bajnokság az Alsóerdőn
Zalaegerszeg adott otthont a Restart MTB XCO Nemzeti Bajnokságnak. Az Alsóerdő Tv-torony melletti szakaszán kialakított hegyikerékpáros pályán augusztus 16-án került sor a versenyre, mely a kedvezőtlen időjárás (eső és rengeteg sár) ellenére sikeresen és eredményesen lezajlott.
sport
Lentin is lendületesen átrobogott
A nemzetközi kerékpárfutamok színterén éppen negyedszázada vert gyökeret az a Bogdan Fink főszervező által megálmodott verseny, amelyet évről évre egyre több ember kísér végig élőben és a médián keresztül.
életmódi
Tekerj a sereggel!
Sok száz bringással indult el a hetedik alkalommal megrendezett, Tekerj a sereggel elnevezésű, Balaton-körüli kerékpáros túra mezőnye Keszthelyről, május közepén. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (HOSOSZ) által szervezett sportrendezvény résztvevői az első napon a tó északi partján értek el Balatonakarattyáig, majd másnap, a déli parton érkeztek vissza a Balaton Fővárosába.
sport
Látványos és rangos versenyek
Nyáron ismét megrendezésre kerül a Restart Fesztivál. A július 5-8-i, valamint a július 14-15-i hétvégén több mint tizenöt országos- és nemzetközi sportversenyt tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezenkívül a zalaegerszegieket is várják különféle programok; természetesen a sport és egészségvédelem jegyében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaegerszegi Városi Vegyeskar (13), Happy Dixieland Band (4), Village-food (2), Szényi Zoltán festőművész (7), Pálos rend (8), Közbeszerzési Hatóság (1), Sárberki Horgásztó (4), Kazinczy tér 1. (1), Ünnepi könyvhét (8), Radnóti Miklós (1), Zalaegerszegi Rendőrkapitányság (3), Kanász János polgármester (1), Honvédkadét-szakképzés (1), Wlassics Gyula (1), Schneider Electric MG Zala (2), MAGOSZ (1), Temetőfelújítás (3), Dr. Hoffman Erzsébet belgyógyász főorvos (1), Ifjúsági és Sportcentrum (6), Pszicho esték (21)
1-20 21-40