Art Mozi Zalaegerszeg
közélet
Ukrajnából menekült diákok rajzai az Art Moziban
Az orosz–ukrán háború kirobbanásának második évfordulója alkalmából az ukrán Litera egyesület Magyarországra menekülő gyerekek rajzait hozta el Zalaegerszegre. Mintegy kétszáz rajzból válogattak, az Art Moziban mintegy ötven alkotást láthatnak az érdeklődők.
kultúra
Változatos programokkal készül a zalaegerszegi Art Mozi
Az idei év első félévének programjairól tartott sajtótájékoztatót az Art Mozi vezetése. Flaisz Gergő, a Keresztury VMK igazgatója elöljáróban elmondta, hogy az Art Mozi már évek óta kettős funkciót tölt be.
hanghatás
Karácsonyi nagykoncert a Piramis zenekarral
A lassan 50 éve alakult legendás Piramis együttes legnagyobb slágereit hallhatja a közönség ezen az estén. A program érdekessége, hogy ez a formáció ebben a felállásban még soha nem játszott Zalaegerszegen.
kultúra
Művészet és terápia a mozi emeletén
A zalaegerszegi Art Mozi emeletén nyílt meg a megyei Szivárvány Integrált Szociális Intézmény ellátottjainak munkáiból összeállított „Művészet és terápia” című kiállítás.
kultúra
Programkavalkád a művelődési házakban
Készül az őszi-téli szezonra a Keresztury Dezső VMK és a hozzá tartozó tagintézmények. A város kultúrházai december végéig változatos programokat kínálnak, melyek szinte minden korosztályt megszólítanak.
kultúra
Izraeli filmnapok az Art Moziban
Izrael állam születésének 75. évfordulója alkalmából a zalaegerszegi Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság a város önkormányzatával és az Art Mozival közösen idén is megrendezi az Izraeli Filmnapokat.
kultúra
Készülnek a tavaszi nyitásra
Bár az energiaválság miatt a legtöbb bel-és külvárosi kulturális intézmény jelenleg zárva tart, áprilistól változatos programokkal várják a közönséget. Mint az egy nemrégiben megrendezett sajtótájékoztatón elhangzott: a Keresztury VMK-hoz tartozó intézményegységek munkatársai már nagyon várják a tavaszi újranyitást.
közélet
Minden magyar felelős minden magyarért
Zalaegerszegen az augusztus 20-i nemzeti ünnep előestéjén a rossz időjárás miatt a hagyományoktól eltérően nem a csácsbozsoki Szent István szobornál gyűltek össze az ünneplők, hanem az Art Moziban. Az államalapításra, az államalapító Szent István királyra emlékező esemény szónoka a Miniszterelnökséget vezető miniszter volt.
kultúra
Izraeli filmnapok a moziban
A Zalaegerszegi Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság ingyenes filmnapokat szervezett az Art Moziba, Izrael Állam megalakulásának 73. évfordulója alkalmából. A program az Izraeli Magyar Nagykövetség, valamint a zalaegerszegi önkormányzat és az Art Mozi közreműködésével valósult meg.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Kedd Velem (3), Angol (2), Belvárosi séta (20), Felső templom, Nagykanizsa (1), STRANDKÉZILABDA TORNA (10), koraszülöttek (1), Koronglövészet (1), Erdős Norbert EU-képviselő (1), Gelse (5), Letenye, Művelődési ház (15), Tökfesztivál (8), Rekordkísérlet (1), VOLLEIN FERENC fiatal festőművész (4), Szentgáli-kőlik barlang (2), Lelkisegély (6), Karácsonyi szeretetlánc (2), EuropTec Kft. (3), Sztarenki Pál (7), dr. Gubán Miklós dékán (7), Oklevélátadás (2)