Mikrorégiónként kutatják a magyarok eredetét

 Türk Attila előadása a legújabb régészeti eredményekről

A Mindszentyneumban rendezett esten a kutatás módszertani kérdéseiről és a témát érintő sztereotípiákról, félreértésekről egyaránt szó esett. Az előadó már a rendezvény elején felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar őstörténetet illetően sok a „sarlatánság”, a politika és a közgondolkodás rátelepedett a témára. Pedig a magyarok eredetének és a honfoglalás történetének vizsgálata nem hitkérdés és nem is kizárólag magyar belügy. A honfoglalás három másik ország (Oroszország, Ukrajna, Moldávia) történelmének is része.

Türk Attila többek között elmondta: egy forrásszegény időszak vizsgálatáról van szó, így több tudományterület eredményeiből áll össze a kép. Ilyen a nyelvészet (például a finnugor és török eredetű szavak vizsgálata), a történetírás (a bizánci és egyéb fellelhető írott források tanulmányozása), valamint a régészet. Ha ezek eredményei fedésben vannak, akkor beszélhetünk magyar őstörténetről. A honfoglalás időpontját illetően szinte mindenkinek a 895-ös évszám ugrik be, de már 862 körül, a Karoling-konfliktus idején jártak itt őseink, tehát pontosan ismerték azt a területet, ahová költöztek. A honfoglalás ma már egy néhány évtizedre kiterjedő folyamatnak tekinthető, melynek a „nagyja” zajlott le 895-ben – fogalmazott.

A Türk Attila által vezetett kutatócsoport az elmúlt években többek között azt vizsgálta, hogy az itteni honfoglalás kori sírok leletanyagának milyen keleti párhuzamai vannak. Az elmúlt évtized egyik legfontosabb régészeti eredménye az volt, hogy sikerült a keleten maradt – honfoglaláshoz nem csatlakozott – őseink nyomait beazonosítani. Vagyis Julianus barát „magyarjai” megvannak – tette hozzá. Az utóbbi időszak legjelentősebb magyar őstörténeti eredménye pedig az etelközi szállásokkal azonosított szubbotci-típusú temetkezések kimutatása volt a Dnyeper mentén, és annál is nagyobb számban a Dnyeszter folyó vidékén.

A kutatók munkáját a radiokarbonos kormeghatározás és az archeogenetika is segítette. Csontmintákat vizsgáltak és hasonlítottak össze, emellett az volt a cél, hogy az uráli térséget és a magyarok őseinek vélt vándorlási útvonalát mikrorégiónként megvizsgálják; milyen régészeti leleteket (vagyis anyagi kultúrát) rejt a föld mélye, és ezek mennyiben hasonlíthatók a hazai honfoglalás kori sírokban talált leletekhez. Tehát a tárgyak rendszerét próbálják felfejteni a sírok alapján. Türk Attila szerint így sokkal hitelesebben fel lehet rajzolni vándorlás térképét, mintha csak a korábbi évtizedek (vagy évszázadok) nyelvészeti vizsgálatait vennénk figyelembe. A kutatás során orosz, ukrán és moldáv régészekkel is felvették a kapcsolatot. A munkát pedig segíti egy fiatal orosz régész is, aki egy éve él Budapesten, és már magyarul is nagyon jól megtanult.

Türk Attila hallgatói kérdésre válaszolva többek között azt is elmondta, hogy a hun-magyar rokonság amolyan „városi legenda”. Persze a nemzeti romantikában van helye a hasonló „eredetmítoszoknak” (szinte minden kelet-közép európai nép kultúrájában találunk ilyeneket), de legyünk tisztában a tudomány aktuális eredményeivel. A hun-magyar kérdés tisztázására például a hun kori régészeti kutatások bővítése jó megoldás lehetne.

Az előadó a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának honlapját (arpad.abtk.hu/hu/) ajánlotta az érdeklődőknek, ahol sok érdekesség (film, kiadvány, térkép) található az eddigi tudományos munkáról.