Ünnepi közgyűlés
közélet
Ünnepélyes alakuló önkormányzati ülés Zalaegerszegen
Megtartotta ünnepélyes alakuló ülését Zalaegerszeg képviselőtestülete, ahol Balaicz Zoltán polgármester üdvözölte a képviselőket és a vendégeket, köztük Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, egykori zalaegerszegi önkormányzati képviselőt, Vigh László országgyűlési képviselőt, dr. Pál Attilát, a Zala Vármegyei Közgyűlés elnökét.
közélet
Átadták a 2023-as Zalaegerszegért díjakat
A középkortól kezdve a zalai vármegyeszékhely fontossága nőtt, polgárainak identitása és lokálpatriotizmusa erősödött. Az elmúlt közel 800 évben olyan polgárai voltak, akik úgy szerették és tisztelték városukat, hogy képesek voltak személyes életüket a közösség szolgálatába állítani. Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott így az ünnepi közgyűlésen, ahol ismét tízen vehették át a Zalaegerszegért díjat.
közélet
Elismeréseket adtak át Zala Vármegye ünnepi közgyűlésén
A már hagyományos ünnepi közgyűlésen dr. Pál Attila a vármegyei közgyűlés elnöke mondott beszédet és idézte fel az elmúlt év zalai történéseit.
közélet
Átadták az idei díszpolgári címet Zalaegerszegen
„A város történetét megidéző ünnepi közgyűlések lehetőséget adnak számunkra arra, hogy megidézzük elődeinket, értékeljük a közös eredményeinket és együtt álmodjuk meg a jövőnket” – fogalmazott a városnapi ünnepi közgyűlés köszöntőjében Balaicz Zoltán, majd utalt arra, hogy az idei évben ünnepeljük az 1848-as forradalom kitörésének 175. évfordulóját.
közélet
Ünnepi közgyűlés és díjátadó
„A közösségek a kölcsönös bizalomtól függnek, és nélküle nem fognak spontán módon létrejönni. A mi városunk közössége attól válik egyre erősebbé, ha lehetőséget adunk egymásnak, ha bízunk egymásban, ha merünk tenni azért, hogy mindenki részt vehessen a munkában”.
közélet
A közösen megélt pillanatok
„Megtanultuk, hogy ha vigyázunk az értékeinkre, és azokból táplálkozva tekintünk előre, akkor a jövőnk is értékkel lesz teljes. Mert a mennyiség és a siker csupán mulandó. Az összetartozás érzése és a közösen megélt élmények viszont örökké megmaradnak” – fogalmazott többek között városnapi ünnepi beszédében Balaicz Zoltán polgármester.
közélet
Átadták a Díszpolgári és a Pro Urbe kitüntetéseket
A Zalaegerszeg 1421-es, első mezővárosi okleveles említésének 600 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte a vendégeket, köztük dr. Rétvári Bencét, az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszter-helyettesét, Rigó Csabát, a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízottat és dr. Pál Attilát, a megyei közgyűlés elnökét.
közélet
Mányoki Attila vehette át a díszpolgári címet
Idén a koronavírus-járvány miatt elmaradt a hagyományos május 13-i ceremónia. A Város Napja tiszteletére rendezett ünnepi közgyűlést így az október 23-a előtti munkanapon rendezték meg. Az eseményen résztvevőket – köztük Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkárt, Vigh László országgyűlési képviselőt, miniszteri biztost, valamint a város jelen lévő díszpolgárait – Balaicz Zoltán polgármester köszöntötte.
közélet
Átadták a 2019-es Zalaegerszegért díjakat
„A mai elismerések arra adnak lehetőséget, hogy odafigyeljünk egy olyan összefüggésre, amely minden megérdemelt díjnak, kitüntetésnek sajátja kell, hogy legyen. Ez nem más, mint a személyiség és az alkotás egysége. Az élet és a mű együtt életmű. Az ember és a teljesítmény”- fogalmazott ünnepi köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester a város dísztermében rendezett díjátadó rendezvényen.
közélet
A közös nevező, hogy szeretünk itt élni
Zalaegerszegen, az ünnepélyes alakuló közgyűlésen először dr. Pápai Ferenc, a helyi választási bizottság elnöke tájékoztatta a képviselőket és a meghívott vendégeket az önkormányzati választás végleges eredményéről, majd a polgármester és a képviselőtestület tagjai letették az esküt. Ezt követően Balaicz Zoltán újraválasztott polgármester mondott köszönetet a bizalomért és a következő évek tennivalóiról beszélt. Mint mondta, ígérik, hogy megszolgálják a bizalmat.
közélet
Ünnepi közgyűlés és díjátadások a város napján
Zalaegerszeg nyugalmat, biztonságot, kiszámíthatóságot jelent, az itt élők pedig megértést, bizalmat és szeretetet nyújtanak – fogalmazott többek között Balaicz Zoltán beszédében a városnapi ünnepi közgyűlésen, ahol részt vett Kövér László az Országgyűlés elnöke, Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, Rigó Csaba, a Közbeszerzési Hatóság elnöke, dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, és dr. Pál Attila, a megyei közgyűlés elnöke.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Jótékonysági akció (25), IFA-kutatási program (1), Filharmónia (16), Albatrosz Tánc Sport Egyesület (3), külső traumatológiai tanszék (1), Futás Világnapja (1), Szabó Balázs elnök (3), Zalaegerszeg története (1), Bereczki Zoltán (4), Karitatív akció (1), Egerszeg Fesztivál 2017 (10), tréning (6), Keszthelyi Nemzetközi Verkli Fesztivál (4), Útfelújítás (67), Alsórajk (2), Erdők hete (4), Biológiai terápia (1), Keszthely főtér (40), Versenyképesség-növelő támogatás (2), Holló József, kegyeleti diplomáciáért felelős miniszteri biztos (1)