Vezető hírek
Geodéziai kiállítás nyílt a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban
A földmérés és helymeghatározás tudományának elmúlt 100 évével ismerkedhetünk
A geodézia a földmérés és a helymeghatározás tudománya, mely az élet számos területén fontos. Története a folyami kultúráknál kezdődött, amikor is ki kellett jelölni a földterületet a műveléshez, csatornarendszert kellett építeni. A középkorban visszaesett a szintje ennek a tudományágnak, majd a XVIII. században újra fellendült.
A szakma részletes múltját Dobos Szabolcs vezető bányamérési szakértő ismertette, és ezzel nyitotta meg a tárlatot. A résztvevőket Eichinger Attila, a MOGIM igazgatója köszöntötte. Majd az érdeklődők minden kérdésére választ adott Marosi Sándor. Először azonban elmondta, 1972 óta gyűjti a témához tartozó műszereket, eszközöket, képeket, térképeket, könyveket és ennek csak egy töredéke látható most Zalaegerszegen.
A sok fotót is bemutató kiállításon a laikusok és a szakemberek egyaránt találhatnak érdekességeket. Mivel a térképkészítés elválaszthatatlan e tudománytól, ennek módjáról is szó esik. Még lószőrből készült területmérő hárfa is látható, ahogy a Föld matematikai alapjáról készült szakkönyv is. Mert a geometriában is jártasnak kell lennie annak, aki ezzel a területtel foglalkozik, bár ma már a technikai eszközök háttérbe szorítják az emberi számolást.
Viszont a geodéziához kapcsolható csillagászat újból fénykorát éli a műholdak adta lehetőségek miatt. És hogy a fiataloknak is legyen valami érdekes, a GPS működése sem lehetne geodézia nélkül. Szintén ritkán látható „őskövület” számológépek és mechanikus kalkulátorok is szemrevételezhetők.
Azt pedig végképp nem gondolnánk, hogy a telefon nélküli korban a munkavégzés során, a segédmunkások (figuránsok vagy alakonczok) számára küldött jeladásoknak meghatározott dallama volt, melyet kottában is rögzítettek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Nagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokTöbbször reggelizne a magyar úgy, mint húsvétkor, de nincs rá idejeÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanVersíró pályázatot hirdetett a Deák-technikumZalaegerszegi könyvadomány a baróti iskola könyvtáránakA gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumZajlik a Landorhegyi úton a vízvezeték kiváltásaPataki Botond ismét magyar bajnok!Bravúrgyőzelemmel indította a rájátszást a ZTE NKKForgalomelterelés a HEMO épületénél -
rovatunk hírei
Horváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás Drabik és Drabik top 10
A gyülekezés alapjog: Zalaegerszegen is demonstrált a MomentumA fiúk körében is népszerű a fodrászat, főleg a barberkedésNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi VásárcsarnokPörgős évadzárót kínál a Hotel MentholHorváth Csongor festményei az internet előtti kort idézikÁprilis 14-től gázvezeték rekonstrukciós munkálatok kezdődnek Zalaegerszegen, a Petőfi utcábanNémeth Miklós grafikái ihlették a diákok verseitÖsszefogás a barlahidai barokk orgona megmentéséértA diákok digitálisra cserélnék a vasútállomás retro utastájékoztató táblájátBemutatta Mintha repülnék című kötetét Szálinger Balázs