Mindszentyneum
egyszervolt
Kiállítás IV. Károly királyról a Mindszentyneumban
Az utolsó magyar király, IV. Károly boldoggá avatásának 20. évfordulóján rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány Zalaegerszegen. A tárlat október 30-tól látható a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében.
Attila örökösei: a hunoktól az Árpád-házig
Attila örökösei: a hunoktól az Árpád-házig címmel nyílt vándorkiállítás Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban.
egyszervolt
Arcrekonstrukciók a hunoktól az Árpád-korig
Régészeti ásatásokról származó embertani leleteken és a koponyák alapján készült arcrekonstrukciókon keresztül mutatja be a hunok, avarok, honfoglalók, besenyők és Árpád-háziak időszakát a Mindszentyneumban nyílt új vándorkiállítás.
nézőpont
A torinói lepel másolatáról a Mindszentyneumban
A torinói halotti lepel hiteles, magyar művészi másolatát mutatták be és ezzel kapcsolatos előadásra került sor a Mindszentyneumban.
nézőpont
Mindszenty zalaegerszegi éveiről mesélt Stróber László
A Mária Magdolna Plébániatemplom egykori és jelenkori plébánosa találkozott össze jelképesen azon a szubjektív tárlatvezetésen, melyet Stróber László apátplébános tartott a közelmúltban a Mindszentyneumban.
egyszervolt
Mikrorégiónként kutatják a magyarok eredetét
A keleten maradt magyarság nyomairól, a magyar őstörténet és honfoglalás kor kutatásának legújabb eredményeiről tartott előadást a közelmúltban dr. Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetője.
kultúra
Programbőség a zalaegerszegi Múzeumok éjszakáján
Az idei Múzeumok Éjszakáján nagyon sok programmal várták Zalaegerszegen az érdeklődőket. A Göcseji Múzeumban, a Mindszentyneumban, a skanzenben és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban lehetett rácsodálkozni a múlt értékeire, kiegészítve a jelen aktuális témájához, a focihoz kapcsolható érdekességekkel.
kultúra
A foci is téma lesz a Múzeumok éjszakáján
Nem kis fejtörést okozott az idei Múzeumok éjszakájának fő témája a kulturális intézményeknek. Az országos programsorozat ez évi mottója ugyanis az, hogy „Gólpassz” – utalva a nyári foci EB-re. De hogy csempésszék be a futballt a múzeumok és a partnerintézmények a június 22-i éjszakára?
kultúra
Velencei koponyák, Müller Imre képzőművész kiállítása
Velencei hangulat és színes koponyák, így lehetne röviden összefoglalni Müller Imre alkotóművész kiállítását, amely a Göcseji Múzeum első emeleti kiállítóterében nyílt csütörtökön. A kompozíciók olyan érzéseket keltenek a látogatóban, mint a szerelem, siker, győzelem, szomorúság, melyeket összeköt Velence városának hangulata.
egyszervolt
Rejtélyek, sorsok, spontán mumifikálódás
A világ legismertebb múmiái Egyiptomban vannak, ám néhány hónapja Zalaegerszegen is láthatunk egy különleges leletegyüttest, mégpedig a váci múmiákat. „Rejtélyek, sorsok, múmiák” címmel a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében állomásozik a Magyar Természettudományi Múzeum és a váci Tragor Ignác Múzeum vándorkiállítása.
egyszervolt
Zalaegerszegre érkeztek a váci múmiák
Zalaegerszegre érkeztek a világviszonylatban is kuriózumnak számító váci múmiák. A rejtélyek, sorsok, múmiák című vándorkiállítás a Mindszentyneum kiállítótermében fogadja a látogatókat február 16-tól. Mint az közismert, 1994-ben Vácon, a Domonkos templom felújítási munkálatai során egy templom alatti kriptára bukkantak az építők.
Évzáró dialógus a KÉSZ-nél
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Csoportja a Mindszentyneumban tartotta évzáró rendezvényét „Adventi dialógus” címmel.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Türje (2), Soltis Lajos Színház Művelődési Egyesület (5), Településarculat (3), Gyöngyhajú lány balladája(4), Böjti pince (2), járműpark-fejlesztés (2), Családbarát múzeum (1), Bagdy Emőke (3), Piroska csárda (4), Szalagavató Ünnepély (2), koncentrációs tábor (1), Hotel Balaton (2), Kardiológia (2), Konstruktőri verseny (2), Bazitai pogácsa fesztivál (2), Szent Rafael Kórház (83), Nemzetközi Hajómodell Verseny (1), Nagypáli csomópont (1), madárgyűrűzés (7), Kis Szent Teréz Bazilika (1)