Háry Emma múltja a Czobor-hagyatékban

 Az örök élni akarás költője

Az e korszakot bemutató terembe egy vers is a falra kerül: Háry Emma „Egerszeg” című költeménye egy békés, virágos, mondhatni idilli kisváros hangulatát tárja a látogatók elé. Kicsoda volt Háry Emma, hiszen a város emlékezetében nem nagyon maradt fent, mint költő. Bármilyen furcsa, az ő múltjának megismerése is Czobor Mátyás hagyatékához, és a Czobor családhoz köthető. A hagyaték 2015-ben került a múzeum birtokába, mely a Háry család örökségét is tartalmazta. Ők gondoskodtak ugyanis az idős polgármesterről; bútorait, könyveit, iratait befogadták, megőrizték. Rengeteg fénykép, album, levél, emlékkönyv és más irat került a múzeumba nemcsak Czoboréktól, hanem Háryéktól is.

Háry Emma

Utóbbiak többsége a család legismertebb tagjához, Háry Emmához kötődött, aki az 1930-as években, mint Zalaegerszeg költőnője vált közismertté, mára azonban nagyjából elfelejtődött a neve. Mindezt Béres Katalin történész, muzeológus, mesélte érdeklődésünkre, aki tavaly szeptemberben a „Zalaegerszeg nevezetes személyiségei a 19-20. században” című konferencián már tartott egy előadást a város egykori költőjéről. 

- A két család házasság révén került kapcsolatba egymással, hiszen Czobor Mátyás fia, András, Háry Mártát (Emma testvérét) vette feleségül. Mikor 1952-ben a volt polgármestert és családját kitelepítették a Jánkahegyre, fia és menye is követte, mert korábban is együtt éltek. A polgári ház bútorai és egyéb tárgyai azonban nem fértek el a szűkös hegyi hajlékban, így az ingóságok a Háry család Botfy utcai házába kerültek. Czobor Andrásnak és Mártának nem lett közös gyereke, a holmik ezért a Háry-házban maradtak. A hagyatékot Emma haláláig őrizte, és mivel neki szintén nem volt gyermeke, a két család tárgyai és dokumentumai az ő fiútestvéreinek leszármazottaihoz kerültek, onnan pedig vásárlás révén a múzeumba.

Béres Katalin

- Háry Emma a ’30-as években ismert költő volt a városban, sőt a megyében is. Mit lehet tudni az ő életútjáról?

- Emma – akinek egyébként hat testvére volt, és édesapjuk korán meghalt – 1916-ban született, és kicsi korától tüdőbeteg volt. Ez részben meghatározta életét, hiszen a család kímélte, nem engedték, hogy rendszeres munkát vállaljon. A sors furcsa fintora, hogy végül mégis ő temette el az összes testvérét, és egész sokáig, 82 éves koráig élt. Annak ellenére, hogy nem dolgozhatott, már fiatal kora óta benne élt a vágy, hogy mégis tegyen valamit a közösségért. Mélyen vallásos nevelést kapott, és ahogy saját magáról mondta, „erős szociális lelkiismerete” volt, így különféle karitatív tevékenységekkel töltötte idejét. Még az is megfordult a fejében, hogy apáca lesz, de úgy döntött, hogy „kívülről” is tudja az elesetteket, szegényeket támogatni. Ebben, és a versírásban lelt teljességre, de általánosságban is elmondható, hogy betegsége ellenére vidám, energikus, életigenlő nő volt. Már 15 éves korától verselt, s mivel tagja lett a Leánykongregációnak, ebben a közegben bemutathatta verseit, sőt lelkes közönségre lelt. Költeményeit olyannyira értékelték, hogy viszonylag gyorsan megjelent „Fehér tüzek” című önálló kötete. Műsoros estek, vallási események szereplője lett, és rendszeresen publikált; például a Zalamegyei Újságban, de katolikus lapokban is. Kötete pozitív kritikákat kapott, ezért más városokba is hívták felolvasóestekre, kulturális rendezvényekre.

- Verseiben milyen témák, vagy hangulatok jelentek meg? Csak a hit, vagy voltak azért szerelmes versek is?

- Bár fennmaradt naplójából kiderül, hogy voltak udvarlói, érdekes módon a szerelem nem volt témája a költészetének. Inkább a város és a zalai táj szeretete, az istenhit és a kisvárosi hangulat jelenik meg a verseiben. Azt lehet mondani, hogy bájos, derűs, életigenlő versek voltak ezek. 

- Ilyen előzmények után miért felejtődött el a neve?

- Ez jórészt a kommunizmusnak tudható be. Mivel egyházi körökben mozgott, 1945 után beszűkültek a lehetőségei, bár az egyetlen katolikus lapban, az Új Emberben rendszeresen jelentek meg versei és tárcái. Utóbbiakban utazási élményeiről számolt be. Egy idő után azonban már ritkábban írt verseket. Mozgástere az egypártrendszer kiépülésével lecsökkent. Nővérei tartották el, hiszen továbbra sem dolgozhatott, de azért mindenféle templomi szolgálatot ellátott. Eljárt az egyházközség időseihez, betegeihez, ha kellett templomot díszített, vagy takarított. Nagy igényei nem voltak, kicsit aszkéta módjára élt. Botfy utcai kertjük virágai, madarai, házuk macskái, Zalaegerszeg és környékének szépségei, a temető nyugalma a természet szeretete, Istenbe vetett bizodalma átsegítették a legnehezebb időszakokon. Mondhatjuk, hogy harmóniában élt. Talán hosszú életét (1998-ban hunyt el) is ennek a szemléletnek köszönheti. Mint költőt azonban egy időre elfelejtette a város.

Háry Emma Egerszeg című verse

Béres Katalin azt is elmondta, hogy a rendszerváltás után Hules Béla, a zalabéri származású író, költő és filozófus újra felfedezte verseit. Először 1997-ben, az Egerszegi Múzsa című kötetben jelent meg néhány költeménye, majd – már Háry Emma halála után – „Testvéreim a margaréták” címmel egy újabb kötete is napvilágot látott. Költészetének irodalmi értékelését Szemes Peter esztéta végezte el 2016-ben. Béres Katalin szerint azonban a történészek számára fontosabb, hogy hagyatéka révén bepillantást nyerhetünk az egyházi közösségekben végzett munkákra, karitatív tevékenységekre. De az 1945-48 közötti időszakból fennmaradt naplójából az is kibontakozik, hogy a II. világháború után miképp, milyen nehézségekkel dacolva indult újra az élet Zalaegerszegen. Háry Emma a harmincas években is írt naplót, ám azt saját maga elégette a szovjet csapatok városba érkezése előtt. 1945-ben mindössze két verset írt, közülük az „Aczél Bözsi pünkösdirózsája” című, a háború romjai felett (vagy azzal szemben) az örök élni akarást fogalmazza meg.