2024.12.21., szombat - TamásZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

35 esztendős a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület

2024. december 10. kedd, 19:02
Szerző, fotó: Pánczél Petra
Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A civil szervezet tagjai – köztük néhány alapítótag is – a Göcseji Múzeumban gyűltek össze, hogy felelevenítsék a kezdeti éveket és az azóta eltelt időszak történéseit.

Sikeres akciók, elbukott küzdelmek

Az 1989-ben, vagyis a rendszerváltozás izgalmas időszakában alakult egyesület létrejöttéről és első bő húsz évéről dr. Vándor László nyugalmazott múzeumigazgató, a Városvédő Egyesület egykori elnöke szólt. Mint mesélte: dr. Szilvás Rudolf főorvos vezetésével alakultak meg, első körben 17 fővel. Később a tagság létszáma 170 főre duzzadt. A civil szervezet legaktívabb időszaka az 1990-es évekre esett. Vándor László szerint (aki 1990-től vette át az elnökséget) azért, mert ekkor még fiatalok voltak, és mindenkiben megvolt a lendület, a tenni akarás.

Vándor László egykori-, Czeglédy András jelenlegi elnök Bali Zoltán társaságában

Hozzátette: az is szerencsésnek mondható, hogy a kilencvenes években miután ő múzeumigazgató lett, dr. Gyimesi Endre pedig polgármester, sok ügyben tudtak közösen dolgozni, jó szakmai kapcsolat alakult ki a város és az egyesület között. Ezekben az években rengeteg vállalkozás és cég is segítette a szervezet munkáját; támogatták a rendezvényeiket, szponzorálták a kiadványaikat. Jó kapcsolatot ápoltak a helyi sajtóval is. Ekkoriban a városvédőknek sikerült több olyan emléktáblát elhelyezniük különböző épületeken, melyek ma is láthatók, és vagy valamilyen korabeli eseményre, vagy egy-egy fontos személyre hívják fel a figyelmet. Ilyen például a bíróság előtti emlékkő, mely az egykor itt álló egerszegi végvárra emlékezteti az arra járót.

Persze voltak kudarcok, elbukott csaták is. Vándor László ma is sajnálja, hogy a Becsali csárdát nem sikerült megmenteniük, mint ahogy a múzeummal szemközti Batthyány utcai polgári lakóházak homlokzatát sem tudták megvédeni. Emellett volt néhány nagy ötletük, álmuk, amikből szintén nem lett semmi. Ilyen például a városi képtár létrehozása.

A volt elnök úgy látja, hogy a 2000-es években a szervezet lendülete alábbhagyott, ennek részben lehet, hogy ő is oka, hiszen a múzeumi ügyek sokszor elvitték a figyelmét és az energiáit. 2013-ban aztán vezetőváltás történt és Czeglédy András építész vette át a stafétabotot, aki a mai napig vezeti a csapatot. De meg kell említeni az egyesülettel szorosan együttműködő volt Városesztétikai Társaságot (VÁRTÁR) és annak néhai elnökét, Boda Lászlót is, aki haláláig fáradhatatlan munkát végzett, és rengeteg értékvédő akció köthető a nevéhez.

Bali Zoltán emléklapot adott át a civil szervezetnek

Az elmúlt tíz év főbb történéseit Czeglédy András jelenlegi elnök ismertette. Mint mondta, bár a tagság létszáma vészesen csökken, és egyre több társuk küzd valamilyen betegséggel, azért még aktívak és vannak küzdelmeik, eredményeik. Ilyen siker volt, amikor Boda László munkájának köszönhetően megakadályozták, hogy a Ruhagyár környezetét és a zsinagóga melletti parkolót beépítsék. De az is komoly eredménye a városvédőknek, hogy 2014-től nemcsak az épített örökséggel foglalkoznak kiemelten, hanem a fák, fasorok, közterületi parkok számbavételével, állapotfelmérésével is. Emellett természetesen a műemléki- és helyi védelem alatt álló épületekre is folyamatosan figyelnek. Az épített örökség jobb megismerése érdekében előadássorozatot is indítottak, ahol egy-egy korszak jellegzetes lakóházait, középületeit mutatták be szakértő bevonásával. Az elnök annak is örül, hogy négy szocreál épület felkerült a „védett” listára (Ady mozi, Éva presszó, MOL-irodaház és az andráshidai reptér). 

A cél továbbra is az, hogy jelen legyenek a folyamatosan változó városban, és figyeljék, hogy a fejlesztések ne sodorják el az értékeket. Hozzátette: jelenleg 21 főre csökkent a tagság, így mindenképpen újítaniuk kell. Szeretnék megtalálni azokat a fiatal szakembereket, akik elkötelezettek a városi ügyek, lokálpatrióta értékek iránt. Mert mindig van mit tenni, és van értelme a cselekvésnek – hangzott el.

Az önkormányzat nevében Bali Zoltán alpolgármester köszöntötte a születésnapját ünneplő egyesületet, majd átadta azt az emléklapot, melyet Balaicz Zoltán polgármester küldött a szervezetnek a 35. évforduló emlékére, megköszönve a városért végzett több évtizedes munkát.
     
 

MEGOSZTÁS

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK