2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Épített örökség

35 esztendős a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület
civil

35 esztendős a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepli a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület. A civil szervezet tagjai – köztük néhány alapítótag is – a Göcseji Múzeumban gyűltek össze, hogy felelevenítsék a kezdeti éveket és az azóta eltelt időszak történéseit.
Kifogásolták a Kálvária tér átalakítását
köztér

Kifogásolták a Kálvária tér átalakítását

A településképi védelem érvényesüléséről és Zalaegerszeg városképének változásáról esett szó a Városvédő Egyesület legutóbbi ülésén, melyet a Göcseji Múzeumban rendezett meg a civil szervezet.
Megvásárolta az MCC az egykori Kummer kávéházat
közélet

Megvásárolta az MCC az egykori Kummer kávéházat

Az egykori Kummer kávéház, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal korábbi épülete lesz a jövőben a Mathias Corvinus Collegium zalaegerszegi képzési központjának otthona. Az MCC felújítja a történelmi belvárosban lévő patinás ingatlant, így a beruházással egy újabb, a város történelme szempontjából fontos épület tündökölhet újra régi fényében - áll az MCC szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében.
Felállványozták a Petőfi úti kamarai székházat
köztér

Felállványozták a Petőfi úti kamarai székházat

A belvárosban közlekedőknek már bizonyára feltűnt, hogy néhány napja állványzat borítja a zalaegerszegi Petőfi utcai Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara épületét. Mint azt Balaicz Zoltán polgármester a Facebook-oldalán is megerősítette: elkezdődött a kamarai székház felújítása, mely része annak a koncepciónak, hogy minél nagyobb számban újuljanak meg a régi belvárosi épületek.
Mi lehet az építészet jövője?
nézőpont

Mi lehet az építészet jövője?

A regionális és lokális értékekre és az organikus építészet jövőbeni lehetőségeire hívta fel a figyelmet Erhardt Gábor Pro Architectura és Ybl-díjas építész, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Építészet és Emlékezet Műhelyének vezetője.
Megszokottól eltérő látásmódban
közélet

Megszokottól eltérő látásmódban

Rekordszámú pályamű érkezett arra a fotókiállításra, mely a város építészeti örökségére, köztéri alkotásaira hívta fel a figyelmet. A „Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című TOP-projekt keretén belül meghirdetett pályázatra a legifjabb és az idősebb korosztály tagjai is jelentkeztek.
Kívül-belül megújul a bazitai templom
köztér

Kívül-belül megújul a bazitai templom

Állványok veszik körül az Avilai Szent Teréz templomot Zalaegerszeg bazitai városrészében, melynek külső és belső felújítása mintegy 15 millió forintból valósul meg. A rekonstrukciót leginkább a falak vizesedése indokolta, amelynek dréncsövek beépítésével és páraáteresztő vakolat felvitelével kívánnak gátat vetni.
„Tér-élmény” kedvenc műemlékekkel
zsibongó

„Tér-élmény” kedvenc műemlékekkel

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából a Zala Megyei Kormányhivatal ismét meghirdette az épített környezetünk kiemelkedő elemeinek bemutatását célzó rajz- és fotópályázatát iskolások számára. A pályaműveket 2021. november 10-éig várják.
Emléktábla Morandini Tamásnak
köztér

Emléktábla Morandini Tamásnak

Halálának 100. évfordulója alkalmából emléktáblát állított a város Morandini Tamás építészmérnöknek a Zrínyi Miklós Gimnázium utcafronti épületének falán. Az olaszországi születésű, előbb Nagykanizsán, majd 1895-ben Zalaegerszegen letelepedett építész nevéhez számos jellegzetes épület köthető nemcsak a városban, hanem megyeszerte is.
Emléktábla a skanzenalapítónak
népies

Emléktábla a skanzenalapítónak

Újabb művészi utcanévtáblát avattak Zalaegerszegen, ezúttal a páterdombi városrészben. A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány 2005 óta állít emléket az önkormányzat támogatásával neves személyiségeknek, vagy a város történetében fontos szerepet betöltő embereknek a róluk elnevezett utcákban.
Világnapok bűvöletében
kultúra

Világnapok bűvöletében

Az elmúlt hét bővelkedett világnapokban, bár tulajdonképpen ez majdnem minden hétről elmondható, hiszen szinte már mindennek (legyen az tárgy, élőlény, vagy akár szemléletmód) van nemzetközileg jegyzett napja. Egy részük tényleg komoly és fontos dolog, a többi meg sokszor totális idiótaságnak tűnik.
A megkurtított MÁV-házak története
köztér

A megkurtított MÁV-házak története

A Göcseji út Csány téri, és a Göcseji út Ady utcai sarkán is áll egy-egy olyan, az 1920-as évek második felében épült ház, mely manapság kevés figyelmet kap. Köszönhetően talán a környék intenzív gépjárműforgalmának és a közlekedési lámpáknak. Utóbbiak ugyanis mindkét esetben „belógnak” a képbe. (Emiatt még fotózni sem egyszerű a homlokzatokat.)
Megújulhat a régi városháza épülete
köztér

Megújulhat a régi városháza épülete

A tervek szerint megújulhat a zalaegerszegi egykori városháza, vagy ahogy a rendszerváltozás környékén hívták, pártok háza épülete. A Kazinczy tér 1. szám alatti ház földszinti része magántulajdonban van. Itt a tavasz folyamán újra egy modern bisztró nyílik, de jó esély van a teljes épület (az első és második emelet állami tulajdonban van) rekonstrukciójára is. Mindezt Balaicz Zoltán polgármester közölte a napokban Facebook oldalán. Kiemelve: 2021-ben készülhetnek el a tervek, 2022-ben pedig a munkálatokra is sor kerülhet.
Szemle a csácsi kastélyban
közélet

Szemle a csácsi kastélyban

Április 1-től a zalaegerszegi önkormányzathoz kerül a Magyar-Dán Termelőiskola-, vagyis az egykor csácsi kastély épülete. A helyszínre Balaicz Zoltán polgármester is ellátogatott a közelmúltban.
Ferences templom pontfelhőből
köztér

Ferences templom pontfelhőből

Digitalizálásra kerül Zalaegerszeg egyik legnagyobb temploma, a Jézus Szíve ferences templom, vagy ahogy sokan ismerik, az olai templom. Bálizs Andrej építész, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagja arról tájékoztatta lapunkat, hogy a Digitális értéktárral, Gál Rolanddal összefogva afféle kísérletként, vagy referenciaképpen, egy Leica 3D szkennerrel mérik fel a templom belsejét, majd az épület külső formáját is.
Zsúfolt várók, békás terhesteszt
egyszervolt

Zsúfolt várók, békás terhesteszt

Sokáig OTI-székház volt, aztán néhány korosztálynak SZTK-ként maradt meg az emlékezetében (vagy rémálmaiban). Manapság leginkább Kamarák Házaként ismerjük a Kosztolányi- és a Petőfi utca sarkán álló épületet. A közelmúltban egy kamarai nyílt nap keretében részletesebben is megismerkedhettek az érdeklődők a Petőfi utca 24. szám alatt álló ház történetével és titkaival.
Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak
köztér

Üvegfalas lépcsőházak, ferde vonalak

A modern épületek nyomába eredt Czeglédy András építész, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület elnöke. Az elmúlt hetekben egy sorozatot indított Facebook-oldalán, ahol fotókkal illusztrált bejegyzéseivel próbálja felhívni a figyelmet a Platán sor és környéke, valamint a Landorhegy értékes, modern stílusú épületeire. Később mindebből előadást is tervez.
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK