Mindszentyneum
egyszervolt
Kiállítás IV. Károly királyról a Mindszentyneumban
Az utolsó magyar király, IV. Károly boldoggá avatásának 20. évfordulóján rendezett kiállítást a Habsburg Ottó Alapítvány Zalaegerszegen. A tárlat október 30-tól látható a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében.
Attila örökösei: a hunoktól az Árpád-házig
Attila örökösei: a hunoktól az Árpád-házig címmel nyílt vándorkiállítás Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban.
egyszervolt
Arcrekonstrukciók a hunoktól az Árpád-korig
Régészeti ásatásokról származó embertani leleteken és a koponyák alapján készült arcrekonstrukciókon keresztül mutatja be a hunok, avarok, honfoglalók, besenyők és Árpád-háziak időszakát a Mindszentyneumban nyílt új vándorkiállítás.
nézőpont
A torinói lepel másolatáról a Mindszentyneumban
A torinói halotti lepel hiteles, magyar művészi másolatát mutatták be és ezzel kapcsolatos előadásra került sor a Mindszentyneumban.
nézőpont
Mindszenty zalaegerszegi éveiről mesélt Stróber László
A Mária Magdolna Plébániatemplom egykori és jelenkori plébánosa találkozott össze jelképesen azon a szubjektív tárlatvezetésen, melyet Stróber László apátplébános tartott a közelmúltban a Mindszentyneumban.
egyszervolt
Mikrorégiónként kutatják a magyarok eredetét
A keleten maradt magyarság nyomairól, a magyar őstörténet és honfoglalás kor kutatásának legújabb eredményeiről tartott előadást a közelmúltban dr. Türk Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetője.
kultúra
Programbőség a zalaegerszegi Múzeumok éjszakáján
Az idei Múzeumok Éjszakáján nagyon sok programmal várták Zalaegerszegen az érdeklődőket. A Göcseji Múzeumban, a Mindszentyneumban, a skanzenben és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban lehetett rácsodálkozni a múlt értékeire, kiegészítve a jelen aktuális témájához, a focihoz kapcsolható érdekességekkel.
kultúra
A foci is téma lesz a Múzeumok éjszakáján
Nem kis fejtörést okozott az idei Múzeumok éjszakájának fő témája a kulturális intézményeknek. Az országos programsorozat ez évi mottója ugyanis az, hogy „Gólpassz” – utalva a nyári foci EB-re. De hogy csempésszék be a futballt a múzeumok és a partnerintézmények a június 22-i éjszakára?
kultúra
Velencei koponyák, Müller Imre képzőművész kiállítása
Velencei hangulat és színes koponyák, így lehetne röviden összefoglalni Müller Imre alkotóművész kiállítását, amely a Göcseji Múzeum első emeleti kiállítóterében nyílt csütörtökön. A kompozíciók olyan érzéseket keltenek a látogatóban, mint a szerelem, siker, győzelem, szomorúság, melyeket összeköt Velence városának hangulata.
egyszervolt
Rejtélyek, sorsok, spontán mumifikálódás
A világ legismertebb múmiái Egyiptomban vannak, ám néhány hónapja Zalaegerszegen is láthatunk egy különleges leletegyüttest, mégpedig a váci múmiákat. „Rejtélyek, sorsok, múmiák” címmel a Mindszentyneum időszaki kiállítótermében állomásozik a Magyar Természettudományi Múzeum és a váci Tragor Ignác Múzeum vándorkiállítása.
egyszervolt
Zalaegerszegre érkeztek a váci múmiák
Zalaegerszegre érkeztek a világviszonylatban is kuriózumnak számító váci múmiák. A rejtélyek, sorsok, múmiák című vándorkiállítás a Mindszentyneum kiállítótermében fogadja a látogatókat február 16-tól. Mint az közismert, 1994-ben Vácon, a Domonkos templom felújítási munkálatai során egy templom alatti kriptára bukkantak az építők.
Évzáró dialógus a KÉSZ-nél
A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Zalaegerszegi Csoportja a Mindszentyneumban tartotta évzáró rendezvényét „Adventi dialógus” címmel.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalavár (9), Varju András (16), MCC Zalaegerszegi Képzési Központ (10), Tunkel Nándor (2), Andráshida, Iskola utcai játszótér (5), Ezotéria (4), Csejtei Andrea ügyvezető (1), ovi-sport pálya (1), Közgazdaság-tudomány (1), húsvéti készülődés (37), Termelői méz (1), Tv-toronyfutás (1), Republic koncert (3), műszempilla építő tanfolyam (1), Szent István (5), Szakképzés fejlesztése (7), Kőszeg - Chernel Kert (1), Gasparich Márk Kilit (1), Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület (3), Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter (1)