Megemlékezés
kultúra
Hatvanöt éves lenne Fischer György
A mai napon (november 5-én) lenne 65 esztendős Fischer György Munkácsy-díjas szobrászművész, Zalaegerszeg posztumusz díszpolgára.
közélet
Nemzeti összefogás indította el a kommunista rendszert leváltó folyamatot
Aranykort érlel a nemzet, mert a 11 évvel ezelőtt életbe lépő Alaptörvényben a következő évtizedekre is útmutatást adó cselekvési programot határozott meg, hangsúlyozta Lezsák Sándor, József Attila-díjas magyar költő, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés egyik fideszes alelnöke az 1956-os forradalom 65. évfordulója alkalmából a zalaegerszegi Városi Hangverseny és Kállítóteremben tartott megemlékezésen.
közélet
A bátorság és az öntudat ünnepe
Némán, jelszavak nélkül vonuló fiatalokkal kezdődött 1956-ban a forradalom Magyarországon. A 65 évvel ezelőtti események előtt az Ady utcai emlékműnél tisztelegtek.
klasszik
Bizalom és szeretet övezte
Egész pályafutása során politikai közbizalom övezte, ami ritka a magyar történelemben. Deák Ferencre, a „haza bölcsére” emlékeztek a róla elnevezett téren, születésének 218. évfordulója alkalmából.
közélet
A nemzet érdeke mindenekfölött
Az aradi vértanúk kivégzésének 172. évfordulójára emlékeztek október 6-án Zalaegerszegen. A Csány László, az első felelős magyar kormány 1849. október 10-én kivégzett közlekedési minisztere szobrának megkoszorúzása után a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben idézték fel az 1818-49-es forradalom és szabadságharc leverésének tragikus eseményét.
klasszik
117 éve született Keresztury Dezső
Költő, tudós, akadémikus, lapszerkesztő, tanár, igazgató, miniszter… felsorolni is nehéz városunk szülöttének, és díszpolgárának, Keresztury Dezsőnek a különféle foglalkozásait, titulusait. Egyszerűbb talán úgy fogalmazni, hogy polihisztor volt, akinek életútja ma is mintaként szolgálhat sokak számára.
közélet
Ne tűnjön feledésbe a tragédia
1221 zalaegerszegi lakos halt meg koncentrációs táborokban az 1944-es deportálásokat követően. Összesen 375 helyi családot érintett a tragédia. Június 6-án, a holocaust 77. évfordulója alkalmából a megyeszékhelyi zsidó temetőben emlékeztek meg mindazokról, akik elszenvedték a borzalmakat; legyenek áldozatok, túlélők, vagy leszármazottak.
közélet
Emlékezés a hősökre
A város vezetői, kormányzati, katonai és rendvédelmi szervek képviselői, valamint civilek rótták le tiszteletüket május utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emléknapján. 1917. óta, a II. világháború utáni éveket leszámítva, amikor is tiltott volt a nyilvános tiszteletadás, a tavasz utolsó vasárnapja a hazáért áldozatot hozó hősök emlékünnepe.
klasszik
Huszonöt éve hunyt el Keresztury Dezső
Köztér, kulturális intézmény, sőt szavalóverseny is viseli a nevét Zalaegerszegen. Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el a város díszpolgára, Keresztury Dezső író, költő, akadémikus, akit szerteágazó tevékenysége miatt máig az utolsó polihisztorok egyikeként tartunk számon.
A doni hősökre emlékeztek Zalaegerszegen
Az Október 6. téren lévő II. világháborús emlékműnél csendes főhajtással és gyertyagyújtással emlékeztek meg tegnap a 78 évvel ezelőtti tragédiára, a doni áttörésre, a második magyar hadsereg tragikus vereségére és az áldozatokra.
életmódi
Motoros szezonzárás és koszorúzás
Közlekedési balesetben elhunyt társaikra emlékeztek a zalai motorosok. Az emléküket szolgáló, 2008-ban állított kopjafát az idén nyáron helyezték át a Zrínyi útról a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum területére. Így a zalai motorosok mellett a múzeum dolgozói és a balesetmegelőzésben érintett rendőrök és polgárőrök is résztvevők voltak a megemlékező rendezvényen.
civil
Gyertyagyújtás az Országépítő szobornál
Hatvannégy éve született és nyolc éve hunyt el Fischer György szobrászművész. Az alkotóra az Eötvös közi Országépítő szobránál emlékeztek meg barátai, tisztelői, pályatársai. Az eseményt a közelmúltban alakult Fischer György Emléktársaság szervezte.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Mazzag Géza polgármester (2), Borgazdálkodás (20), Duatlon (3), Változások (1), Emlékhely (6), Arcvédő pajzs (2), Iklódbödőce Tőzike Vendégház (3), Lenti Vörösmarty Mihály Általános Iskola (2), Kiegyezés 150. évfordulója (1), Zalaegerszeg és környéke (105), Festetics Fűszerkert és Herbáriumban (5), fészekrakás (1), The Garden (8), Interaktív előadás (4), Közös Agrárpolitika (1), kemoterápia (1), Bakony-Balaton Unesco Geopark (2), Komlóska (1), Szent József Plébánia (6), Főkapitányi elismerés (1)