Vezető hírek
A bátorság és az öntudat ünnepe
Az ünnepre hangolódást a Zalaegerszegi Városi Fúvószenekar térzenéje segítette. Majd az „Aki magyar velünk tart” című dal hangozott el Pál Kriszti előadásában. Ezt követte Vigh László, országgyűlési képviselő, miniszteri biztos megemlékező beszéde.
- Mindössze 13 nap, de a század legfényesebb eseménye, olyan dolgokat indított el, melyre büszke lehet a magyarság. A kezdete a soha meg nem bocsátható Trianoni békediktátum, majd a II. világháború utáni nyomor és kiszolgáltatottság. Az emberek úgy döntöttek, ennek véget kell vetni. Büszke vagyok rá, hogy képviselőtársa lehettem Wittner Máriának, akit forradalmi tevékenységéért 19 évesen bebörtönöztek. 13 évet, a legszebb fiatal éveket töltötte börtönben, közben négyszer közölték vele, hogy másnap ki fogják végezni. Rabtársa, akit barátnőjének tekintett és akivel megosztotta évekig a titkait, végig jelentett róla, mert megfenyegették, hogy nem láthatja a gyermekeit egyébként. Mindezt a rendszerváltás után tudta meg, amikor kutathatta az aktákat és leírva látott minden beszélgetésüket. Később döbbenten látta, hogy ezeknek az embereknek az örökösei ott vannak a Parlamentben. – Majd Vigh László, az 50. évfordulón, 2006-ban történt budapesti atrocitásról is szót ejtett. – Történelemtudás nélkül vissza lehet hívni azokat az embereket, akik örökösei ennek az ideológiának.
A Zalai Táncegyüttes táncetűdje után ismét Pál Kriszti énekelt, majd koszorúzásra került sor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában