2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Motoros szezonzárás és koszorúzás

2020. november 09. hétfő, 19:31
Szerző: Bánfi Kati; Fotó: B.K.
Közlekedési balesetben elhunyt társaikra emlékeztek a zalai motorosok. Az emléküket szolgáló, 2008-ban állított kopjafát az idén nyáron helyezték át a Zrínyi útról a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum területére. Így a zalai motorosok mellett a múzeum dolgozói és a balesetmegelőzésben érintett rendőrök és polgárőrök is résztvevők voltak a megemlékező rendezvényen.

A program a balesetmentes közlekedést és a múzeumot egyaránt hivatott volna népszerűsíteni. A jelen helyzetben azonban korlátozottak voltak a lehetőségek az eredeti tervekhez képest. A rendező Zalai ’76-os Motoros Egyesület tagjai elmondták, a körülmények ellenére mégis méltó módon tudtak megemlékezni a balesetet szenvedett társaikról. Köszönet ezért a résztvevő motorosoknak és baráti köröknek, valamint a helyszínt és a felvonulást biztosító polgáröröknek és a rendőrségnek. 

A kopjafánál koszorúkat és mécseseket helyeztek el. Majd a motorosok mentek egy látványos kört a városban. Lehet, ez volt az idei utolsó nagyobb közös gurulás, hiszen az egyre ősziesebb időben megváltoznak az út- és látási viszonyok, hideggé és ezzel veszélyessé válik a motorosok számára az aszfalt. Bár, tette hozzá Horváth László rendőr alezredes, számukra is létezik téli gumi, nem jellemző ezek tömeges használata. Inkább garázsba kerülnek tavaszig a járművek.

Péntek Károly a MOGIM igazgatója, elmondta, nem tud róla, hogy egyéb múzeumban lenne példa kopjafa elhelyezésre. De megjegyezte, a zalai motorosoké jól illeszthető a MOGIM emlékhelyéhez, hiszen a közlekedés és az olajipar kapcsolódik egymáshoz. Egyben sajnálta, hogy szűkíteni kellett az eredetileg tervezett programkínálatot. 

A rendezvényen részt vett Bali Zoltán alpolgármester. A városi körre induló motorosokat pedig Molnár János plébános áldotta meg. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK