Vezető hírek
117 éve született Keresztury Dezső
Fontosak a személyes visszaemlékezések
Schneider János mondott beszédet
Az akadémikusra születésének 117. évfordulója alkalmából emlékeztek meg a róla elnevezett téren. Szobránál Szemes Béla, a Keresztury Emlékbizottság titkára mondott köszöntőt, a tudós életútját pedig Schneider János, a Zrínyi Miklós Gimnázium igazgatója elevenítette fel. A rendezvényen a gimnázium diákjai is közreműködtek néhány dallal és verssel.
Az igazgató kiemelte: a költő zrínyis diák volt, s idősebb korában is mindig szívesen kereste fel az alma matert, ha Zalaegerszegre látogatott. Az iskolában is rendszeresen megemlékeznek a város szülöttéről. Tárgyi emlékei ma is velünk élnek. Az igazgató szerint azonban nem szabad hagyni, hogy neve amolyan megsárgult lap legyen a történelemkönyvben. Fontos, hogy a mostani diákoknak is legyen valamiféle kötődése. Ne azt érezzék, hogy Keresztury „csupán” egy tér, vagy egy kulturális intézmény a városban (hiszen a fiataloknak ma ez a természetes). Ezért mindig jó dolog, ha találkozhatnak olyan emberekkel, akik még személyesen ismerték a költőt. Az ő visszaemlékezéseik közelebb hozhatják Keresztury alakját, szellemiségét a mostani korosztályok számára. A találkozás és a beszélgetés azért is lényeges, mert sajnos a személyes ismerősök is egyre kevesebben vannak.
Szemes Béla is megemlékezett a költőről
Németh János például jó kapcsolatban volt vele, olyannyira, hogy Keresztury mindig fel is kereste a keramikusművészt, ha Zalaegerszegre látogatott. Mint azt a művész az ünnepségen elárulta: műtermében évtizedek óta van egy vendégkönyv, melyben több bejegyzés is szerepel a költőtől. Sorait ma is szívesen olvassa, főleg ha kicsit erőtlenebbnek, kedvetlenebbnek érzi magát. Szerinte életműve többek között arra tanít, hogy hogyan tudunk egyszerre magyarok és európaiak lenni – fogalmazott.
Németh János még személyesen ismerte Kereszturyt
A rendezvényen az önkormányzat, az emlékbizottság, a Zrínyi-gimnázium, a megyei- és városi könyvtár, a Pannon Írók Társasága, valamint a Keresztury VMK képviselői koszorút helyeztek el a tudós szobránál.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Útburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészbenAz idei Lokálpatrióta díjra várja a javaslatokat az EZE -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccsekenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánFilmezést tanulnak a Reels-videók világában