Megemlékezés
Trianoni emlékező
A trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, június 4-én, 2010 óta a Nemzeti összetartozás napján, városi megemlékezésre került sor a Hősök Kertjében lévő emlékműnél.
köztér
Megújult a 48. gyalogezred emlékműve
Felújították a Rákóczi úton álló, Cs. és Kir. 48. gyalogezred hőseinek tiszteletére 1935-ben emelt emlékművet. A kisebb egységekből álló, eredetileg műkőből készült elemeket most süttői mészkőre cserélték. Az emlékmű fő eleme – az ovális keretben elhelyezkedő, Kisfaludi Stróbl Zsigmond által készített bronz dombormű – így szebb környezetben érvényesül.
egyszervolt
Magas fokon tervezett emberirtás
Hogyan zajlottak a deportálások, kik voltak az embermentők, milyen volt az élet a lágerekben - akár a foglyok, akár a tisztek szemszögéből? Hogyan működtek a hivatalos szervek, mi lett a sorsa a hazatérteknek, na és maradéktalanul megtörtént –e a bűnösök felelősségre vonása?
egyszervolt
Emléktábla Farkas Dávidnak
A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány kezdeményezésére újabb emléktáblát avattak Zalaegerszegen. Ezúttal Farkas Dávid (1816-1886) volt országgyűlési képviselő arcmása került ki a róla elnevezett páterdombi utcába.
köztér
A megye első ultrafutójára emlékeztek
Hári Gyulára (1957–2016), Zala megye, Zalaegerszeg első ultrafutójára emlékeztek futótársai a közelmúltban. Bérces Edit ultrafutó világbajnok kezdeményezésére létrejött zalaegerszegi futófórumon neves sportemberek idézték fel személyiségét, sportszeretetét.
klasszik
Emléktábla Arany Jánosnak
Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából avattak emléktáblát a 19. század jeles költőjének nevét viselő utcában. A tűzoltóság épületén elhelyezett alkotás illeszkedik abba a sorozatba, melyet még 2005-ben álmodott meg a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány (akkori nevén Millecentenáriumi Közalapítvány).
közélet
Március 15. Keszthelyen és Hévízen
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 169. évfordulóján rendezett keszthelyi ünnepség résztvevői a Fő téri gyülekezés után a Kossuth utcán végig vonulva jutottak a megemlékezés fő helyszínéhez: a Balatoni Múzeumhoz. Az ünnepi műsorban közreműködött a Helikon Versmondó Kör nyolc tagja és a Nagyváthy Néptáncegyüttes is.
közélet
1848 üzenete: szabadság és megújulás
Tiszteljük a bátrakat, akik olyan Magyarországról álmodtak, mely nem idegen hatalmaknak alárendelt, hanem független és önálló nemzet – hangsúlyozta dr. Palkovics László oktatásért felelős államtitkár, kormánybiztos a Csány László téren tartott március 15-i ünnepségen.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Zalaegerszegi Képzési Központja (6), Dizájner és klasszikus drogok (1), Modern és show tánc (1), Pali Róbert polgármester (7), Megyei polgárőrnap (1), Gyanó Szilvia (1), Új iskolabusz (1), Új óvoda (1), Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (1), Magna Cum Laude zenekar (2), Verkli Fesztivál (2), Keszthely , Balaton Színház, Fő tér (27), Becsvölgye (4), HONVÉDELMI SPORTTÁBOR (1), Slam Poetry (1), Névadó ünnepség (1), Skrabut Éva elnök (23), Europe direct (2), tél (3), Takács Ferdinánd festő-barlangász (1)