Egészségvédelem
életmódi
A cukorbetegség szemkárosító hatásairól
A cukorbetegség szövődményeiről tartanak előadássorozatot a zalaegerszegi TESZ székházban, a helyi diabetes egyesület székhelyén. A legutóbbi alkalommal dr. Kiss Katalin főorvos a szemészeti károsító hatásokról beszélt a résztvevőknek.
közélet
Onkológiai és kardiológiai eszközpark-fejlesztés a kórházban
Olyan projekt valósul meg a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban, amely a legkorszerűbb egészségügyi technológiát képviselő eszközökkel támogatja a diagnosztikai tevékenységeket, valamint a műtéti beavatkozásokat és kezeléseket.
életmódi
Védőnő, egészségnevelő, önkéntes
A Védőnők Napja és közelmúltbeli kitüntetése jó alkalmat adott, hogy beszélgessünk egy szak– és magánemberként egyaránt sikeres, boldog emberrel. Ilyen is van. Tóthné Koller Mária, volt az interjúalany.
nézőpont
Védelemért védelmet vár
Immunrendszerünk révén mindannyian egy hadsereget hordozunk magunkban, amely ha kell, megtámadja az ellenük forduló kórokozókat. Megfelelő működés esetén mellettünk áll, és kiáll értünk, viszont ha zavar támad benne, minket néz ellenségnek. A valóság azonban ennél sokkal árnyaltabb. Dr. Kovács Mónika PhD klinikai immunológussal, a megyei kórház I. Belgyógyászat és Infektológiai osztályának főorvosával beszélgettünk.
közélet
Megkezdődött az arcvédő pajzsok tömeggyártása
Zalaegerszeg nevelési, oktatási és kulturális intézményeinek munkatársai szerelik össze azokat az arcvédő pajzsokat, amelyeket a szerszámgyártással és -tervezéssel foglalkozó helyi Mould Tech Mérnöki Iroda Kft. fejlesztett ki, és gyárt győri üzemében az egészségügy számára. A részletekről kedden tartott sajtótájékoztatón számoltak be.
közélet
Szív- és érrendszeri betegségeket elkerülendően
A pitvarremegés megelőzését is szolgálja a Három generációval az egészségért elnevezésű program, melynek megvalósítására három zalaegerszegi háziorvosi konzorcium nyert összesen 198 millió forintot az Emberi Erőforrások Minisztériumától. A szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedések prevencióját segítő projekt a gyerekekre is irányul fizikai aktivitásuk és egészséges táplálkozásuk érdekében, különös tekintettel a dohányzás elkerülésére.
életmódi
Ha utolér a szellemi hanyatlás
Minden Alzheimer kórban lévő beteg demens (szellemi hanyatlásban szenved), de nem minden demens alzheimer-beteg. Ez a megfogalmazás is elhangzott az elmúlt héten az Alzheimer Cafe első összejövetelén, ahol előadást tartott dr. Sebestyén Gábor, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház pszichiátriai osztályának főorvosa.
életmódi
Az otthonápolás jelentősége
„Hospice Hangja” címmel rendezett konferenciát a Mónika szakápolási és hospice szolgálat megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából. A Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben a tisztelet és az elismerés hangján szóltak a házi betegápolók munkájáról. Köszöntötte a résztvevő szakembereket Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos és Balaicz Zoltán polgármester is, megköszönve a betegekért tett minden pillanatot, fáradságot, és a kedves szavakat, melyeknek nagy jelentőségük van a gyógyulásban.
civil
Mozgással az egészségért, fittségért
Az egészséges életmódra és a testmozgás örömére hívta fel a figyelmet az a sportnap, melyet a Zalaegerszegi Kerékpáros Sportegyesület (ZKSE) szervezett szombaton a Zrínyi Miklós Gimnázium tornatermében.
életmódi
Szívünk Napján az életmódváltásról
Több egészségügyhöz kapcsolódó civil szervezet, valamint a Zala Megyei Szent Rafael Kórház összefogásának eredményeképpen zajlott le Zalaegerszegen az idei Szívünk Napja rendezvény. Az eseményt a Szív Világszövetségének kezdeményezésére 2000 óta világszerte megrendezik.
életmódi
Kacsaláb: mezítláb a nyárba
Elmúlt a Medárd nap jósolta 40 napos esős időszak. Irány a nyár, a jó idő, aki teheti mezítláb. Van, ahol ez egész évben dívik, sőt szokást érlelő „tananyag”. A bazitai óvodába kukkantottunk be. A festői zöldövezetben, mi más, mint az egészséges életmód az óvoda főprofilja. Ehhez kiváló adottságok vannak, legfőképpen a jó levegő, játszóudvarhoz kapcsolt sportpálya, bebarangolható dimbek-dombok a közelben.
életmódi
A rosszkedvet könnyű elrontani
Saját laboratóriumunkká kell válni, megtapasztalni, hogy számunkra beválik-e az ajánlott diéta. Majd egyszerű, új szokások talapzatán indulni egy egészségesebb úton. Az energiaszintet pedig a gondolatokkal, kimondott szavakkal is befolyásolhatjuk. Bíró Balázs, táplálkozási tanácsadó a Restart Fesztivál egyik előadójaként a fogyás és a változtatás témaköréből szemezgetett.
közélet
Vigyázzunk egészségünkre a nagy hidegben!
Havazás, legalábbis a korábbi felvételen látható mennyiségben nem várható, a csütörtöki hidegfrontot követő hideg légtömeg beáramlása miatt azonban több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Kemény fagyok várhatók és nappali is fagypont alatt marad a hőmérséklet.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Zalaegerszegi Városi Vegyeskar (13), Happy Dixieland Band (4), Village-food (2), Szényi Zoltán festőművész (7), Pálos rend (8), Közbeszerzési Hatóság (1), Sárberki Horgásztó (4), Kazinczy tér 1. (1), Ünnepi könyvhét (8), Radnóti Miklós (1), Zalaegerszegi Rendőrkapitányság (3), Kanász János polgármester (1), Honvédkadét-szakképzés (1), Wlassics Gyula (1), Schneider Electric MG Zala (2), MAGOSZ (1), Temetőfelújítás (3), Dr. Hoffman Erzsébet belgyógyász főorvos (1), Ifjúsági és Sportcentrum (6), Pszicho esték (21)