Archivum
Tanévzáró a Georgikonon
A Pannon Egyetem Keszthelyi Georgikon Karának nyilvános tanévzáró ülésén 160 fiatal vehette át diplomáját. A rendezvényen ezúttal is beszámoltak a záróvizsgákról, majd a fogadalomtétel, az oklevelek átadása, a felavatott mérnökök búcsúja, a doktorrá avatási ceremónia és a kitüntetések adományozása következett.

Dr. Lehoczky Éva oktatási és akkreditációs dékánhelyettes a záróvizsgákkal kapcsolatos jelentésében egyebek mellett megemlítette, hogy a 165 vizsgára jelentkezőt 14 vizsgabizottságban 5 napon át 102 vizsgáztató faggatta. Sikeres záróvizsgát 160-an tettek, a tanulmányok lezárása után 60 fő oklevelet, 37 fő igazolást, 63 fő pedig bizonyítványt vehet át. A tanév különlegességét az adta, hogy idén végeztek a FAO-ösztöndíjban részesülő, angol nyelven folyó képzés agrármérnök és növényorvos hallgatói.
Az ünnepélyes keretek között zajló tanácsülésen díszvendégként köszöntötték Kenya rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét: Ukor Kanacho Yatamit, aki nagyra értékelte az egyetemi kar több afrikai államot is érintő vállalását, amely révén a kontinens mezőgazdasági problémáinak megoldása is hathatósabb lesz.
A végzősöket köszöntötte dr. Horváth Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki utalt rá, hogy Magyarországon nagy hagyományai vannak a gyümölcsöző oktatási együttműködéseknek, amelybe a Georgikon Kar 2009 őszén kapcsolódott be, s amely fellendíti a társadalmi, gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatokat is a partnerországok között. Idén 15 nemzet fiai-lányai jutottak diplomához Magyarországon.
A Pannon Egyetem szenátusa nevében köszöntötte a diplomát szerzőket dr. Rédey Ákos rektor is, majd dr. Dublecz Károly dékán rekordnak nevezte, hogy tavaly szeptemberben 581 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait a kiegyensúlyozott gazdálkodást folytató karon, ahol újabb szakok indítását tervezik. Több eredményes pályázat segítségével hajtottak végre jelentős beruházásokat, fejlesztéseket, modernizálva az oktatói-kutatói tevékenység feltételrendszerét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-banTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform Irodával