Vezető hírek
Alapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.
Deák Gábor: A múlt (is) kötelez
Nemzeti Atlétikai Központ
- Jubilál a Záév Zrt. Mi mindent emelne ki az elmúlt 75 év történetéből?
- Erre nagyon nehéz válaszolni! Aki benne van, az tudja, hogy ez a szakma állandó kihívásokat hordoz magában, így a 75 évnek talán minden éve izgalmas és eseménydús lehetett, ha ebből a szempontból nézzük – fogalmazott. - Egy korábbi állami építőipari vállalatból lett egy magántulajdonban levő, a magyar piacon vezető cégek egyike. Ehhez komoly evolúciós átalakuláson kellett átmennie a Záév-nek. Talán fogalmazhatnánk úgy, hogy a vállalat mindig tudott az adott piaci feltételekhez idomulni. Elsőként, ha jól tudom, megalakult a Zalaegerszegi Építőipari Munkások szövetkezete, amiből később létrejött a Zalaegerszegi Magasépítési Nemzeti Vállalat 1949-ben, majd abból lett 1954-ben az ÉM Zala Megyei Építőipari Vállalat. Az 1960-70-es években már országos vállalattá fejlődött a cég és a 80-as években már 12-14 milliárdos árbevétellel bírt. Majd 1991-ben jegyezték be a Záév Rt-ot, ekkor ment végbe a vállalat privatizációja magánszemélyek által, végül 2011-ben vált Zrt-vé. Alakulását tekintve talán ezeket az eseményeket emelném ki a múltból, fő mérföldkövekként.
Deák Gábor
- Mi szükségeltetik ahhoz, hogy egy cég ennyi időn át sikeres legyen, s eredményesen prosperáljon?
- A túlélésre való képesség! Ám a mi szakmánkat tekintve, nem jelenthet mást, mint a komoly szakmai tudást, a munka tiszteletét és a vállalat iránti lojalitást. Vannak, akik ezt akár közhelyként is értelmezhetnék, de akkor tudnák ezt igazán átérezni, ha belépnének a Záév kötelékébe. Hihetetlen, hogy ekkora vállalatnál is ki tud alakulni egy szinte családi vállalkozáshoz hasonlítható légkör, odaadás. Nagy valószínűséggel ezt a múltjából adódóan is hordozza magával a Záév, hiszen állami vállalatoknál akkoriban sokszor egy életre is elköteleződtek a munkavállalók. Generációk sokasága nevelkedett a Záév kötelékében, egy olyan óriási tudásbázist biztosítva ezzel, ami jelentőségében, nagy beruházások kivitelezéséből állt össze. A Záév-nél ez egy elképesztő érték, ez a tapasztalat és tudás, ami ennyi évtizeden át csiszolódott, sokszor kiutat jelent a fennmaradáshoz. Mindemellett természetesen jelenleg egy nagyon stabil mérnöki állománnyal rendelkezünk, akik abszolút a jövő építésére hivatottak. Ezt az is igazolja, hogy a vállalatunk elmúlt 4-5 éve - az általunk kivitelezett épületek milyenségét, a projektek nagyságát és számát illetően - bátran kijelenthető, hogy a legsikeresebb időszaknak tekinthető.
Néprajzi Múzeum
- Jelenleg melyek a fő munkáik?
- Nem tudnám így bekategórizálni, hogy fő projekt. Számunkra minden projekt nagyon fontos. A Citadella megújításában, átépítésében vagyunk benne. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemet építjük, Honvédelmi és Védelmi Ipari beruházásokon dolgozunk, a várban építjük újra a Budavári Királyi Palotát. Ezek mind volumenükben, mind pedig összetettségükben, meghatározó projektek. Nem csak a mi életünkben, hanem országunk tekintetében is.
- A jövőre nézve milyen tervekkel rendelkeznek?
- Ambiciózusak vagyunk és továbbra is szeretnénk megtartani piaci helyzetünket. Ez jelen körülmények között, mikor a világgazdaságban ilyen negatív folyamatok mennek végbe, nem olyan könnyű. Hiszen ezek a folyamatok nagyban érintik a belgazdasági helyzetet is, és ilyenkor a beruházási kedv, fogalmazzunk úgy, hogy kissé visszaesik. Bár mi még szerencsés helyzetben is vagyunk itt Magyarországon, látva egy-két európai ország építési, beruházási mutatóit. Fejlesztésre vonatkozóan mindig vannak új terveink, hiszen van miért és mindig van hova fejleszteni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban