Kisvárosi végrendeletek két kötetben

Illetve kötetekben, hiszen az MNL Zala Megyei Levéltárában fellelhető korabeli dokumentumok mennyisége egyből egy dupla kiadványt eredményezett; pedig a teljes anyagot még nem is dolgozták fel. A könyveket szerkesztő Csomor Erzsébet levéltáros, a Zalaegerszeg város régi levéltárában őrzött egykori végrendeletekből állította össze a kétkötetes forrásgyűjteményt. A rendelkezésre álló 712 darab testamentumból 384 került első körben kiadásra. A könyvben emellett a végrendeletek 18-19. századi szerepéről is olvashatunk egy előzetes tanulmányt. Ez egyrészt rávilágít a dokumentumok keletkezésének jogi okaira és a végrendeletek szerkezeti felépítésére, másrészt pedig segít összefüggést találni a végakaratok tartalma és az akkori kisvárosi életmód, valamint családi viszonyok között. A legrégebbi irat Tar Judit végrendelete, mely 1701-ből való.

A könyvet a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban mutatták be, ahol Balaicz Zoltán polgármester köszöntője után Kiss Gábor igazgató értékelte a kiadványt. Mint mondta: a könyv jó olvasmány lehet mindazoknak, akik érdeklődnek az elmúlt korok élete, életmódja iránt, hiszen számos izgalmas dolog kiolvasható e régi dokumentumokból. A végrendeletek sajátos műfajt képviseltek: azért születtek, hogy konfliktusokat és családi vitákat előzzenek meg, az utókor azonban demográfiai, vagyoni és egyéb társadalmi következtetéseket is kiolvashat belőlük.

Ezek részleteiről már Csomor Erzsébet számolt be egy vetítettképes előadás keretében. Elöljáróban elmondta: a végrendeletek a középkori oklevelek hármas tagolódását követik. A bevezetést és tárgyalást a záradék követi, mely a tanuk aláírását és a pecsétet is tartalmazta. A legtöbb információ a tárgyalás részből olvasható ki; itt sorolták fel a rendelkezők a vagyontárgyakat, az adósságokat, kintlévőségeket és itt szóltak vagyonuk elrendezéséről is. Ez vagy úgy történt, hogy megnevezték az örökösöket, vagy úgynevezett kegyes rendelést tettek, például alapítványoknak, egyházaknak. Zalaegerszegen is találunk ez utóbbira számos példát, elég, ha Pintér Mátéra gondolunk, aki 1790-ben az ispita létrehozására végrendelkezett. Az alapkövet nyolc évvel később rakták le, a szegényház végül 1804-ben épült fel.

Csomor Erzsébet elmondta: a végrendeletekben az anyagi kultúráról is bőven találunk adatokat. Gyakori a "ládabéli ruhámat hagyom..." kitétel, melyből a korabeli viseletekről, komplett ruhatárakról kapunk információt. Ehhez hasonlóan a lakberendezési tárgyakról, nagyobb bútorokról, ékszerekről is sokszor rendelkeztek eleink.

A testamentumokat vizsgálva az is érdekes, hogy hogyan oszlik meg a nemek aránya, illetve az írni-olvasni tudók/nem tudók száma. Általánosságban elmondható, hogy a levéltárban őrzött végrendeletek fele-fele arányban szólnak férfiak és nők utolsó akaratáról. A 712 dokumentumból azonban csak 109 személy írta alá saját kezűleg az okmányt, és az aláíróknak mindössze csak 15 százaléka volt nő. Ráadásul egyet kivéve, az ő kézjegyük mind a 19. századból származó végrendeleteken szerepel. Ez azt jelenti, hogy a 18. században még leginkább a fiúkat tanították írni-olvasni, ám a következő évszázadban már nőtt a női írástudók száma.

A végrendeletekből családi drámák is kiolvashatók: kitagadásokra, büntetésekre is nem egyszer sor került. Ezek mind adalékul szolgálnak az érintett kor család- és társadalomtörténetének vizsgálatához.