Archivum
Tovább élnek a feljutási remények
ZTE FC - Gyirmót FC 3-0 (1-0)
NB II-es labdarúgó mérkőzés. Zalaegerszeg, 1200 néző. Jv.: Erdős. Gólszerzők: Daru (41. p.), Wittrédi (70. p.), Babati (87. p.). Piros lap Króner ( 87. p., ZTE).
ZTE: Szappanos - Simonfalvi (Sundas 68. p.), Króner, Forgács, Bedi – Szakály (Gyagya 82. p.), Patvaros, Koller (Wittrédi 66. p.) - Babati, Daru, Városi. vezetőedző: ifj. Mihalecz István.
A ZTE számára csak a győzelem volt elfogadható, a vendégeknek belefért a vereség is, részükről csak az a kérdés, matematikailag mikor lesznek bajnokok. A ZTE visszahúzódott saját térfelére, átengedte a kezdeményezést ellenfelének. Két hazai lövés, egy vendég fejes az első negyedórában. Látszott, a Gyirmót sem akar minden áron támadni. A következő negyedórában enyhe vendég fölény alakult ki. A hosszú oldalon érkező vendég játékosok helyzetbe kerültek, szerencsére két fejesük is mellé szállt. A félidő hajrájában egy fejessel a legjobbkor szerzett vezetést az egerszegi együttes.
Fordulás utáni első negyed óra egyértelműen a hazaiaké volt. Két nagy helyzet, egy Babati kapufa jelezte fölényüket. A ZTE jól is védekezett, egy kontra során egy vendégjátékos rálépett a labdára, ennek köszönhetően növelte előnyét a zalai együttes. Jött előre az éllovas, a ZTE megpróbálta tartani a labdát, kevés sikerrel. Egy jogos kiállítás után tíz főre fogyatkozott a hazai csapat. Ennek ellenére egy gyirmóti kapushiba után újabb kis szerencsével Babati a hálóba talál. Biztossá vált a hazai siker.
Ezúttal a ZTE választotta a kontra játékot, tehette, mert a vendégek nyíltan támadtak. A hazai csapat fegyelmezetten védekezett, és egy akció utáni fejessel és két védelmi hiba utáni találattal biztosan nyert. Így tovább élnek feljutási reményei.
Értékelés:
ifj. Mihalecz István, a ZTE vezetőedzője: - Rendkívül fontos volt számunkra a győzelem. A Csákvár mérkőzésen gyorsan túl tettük magunkat. A Gyirmót ellen jól kontráztunk, csak egy mérkőzésre tekintünk előre. Ma motiváltan jól játszott a csapat.
Tőkés László pályaedző (az eltiltott Bene Ferenc helyett): - Mi kihagytuk a helyzeteket, a hazaiak berúgták. Nincs semmi baj, a következő hazai meccsen bebiztosítjuk bajnoki címünket.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - Nagyon kellett nekünk ez a győzelem. Összeszedetten, jól játszottunk, megérdemelten nyertünk a rangadón.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanKádár-kockák művészi megközelítésbenMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccseken