Vezető hírek
Hatvanéves a zalaegerszegi buszállomás
Egyediségét a kocsibeállók tetőszerkezete adja
Az Arcanum adatbázist böngészve a korabeli híradásokból kiderül, hogy a ’60-as évek elején a Kovács Károly téren működött a MÁVAUT állomás, ám ez egyre inkább kicsinek bizonyult, és a megnövekedett forgalom már nem elégítette ki a lakossági igényeket. Az új állomás helyét néhány száz méterrel hátrébb jelölték ki, és 1963-ban meg is indult az építkezés. Üvegfalú váróteremet, jegypénztárt, iroda- és szolgálati helyiségeket egyaránt kialakítottak az épületkomplexumban. Emellett 16 busz számára készült beállóhely.
Az állomás 2024-ben...
A modern buszállomás egyediségét a kocsiállások – háromszögnek látszó, valójában négyszögletes betonelemekből álló – tetőszerkezete adta (és adja ma is). Hasonló stílusú buszállomás épült például Veszprémben, valamint Budapesten, a Feneketlen-tó közelében (utóbbit a 2000-es évek elején vendéglátóhellyé alakították, de jelenleg nem üzemel). A zalaegerszegi buszállomás kezdetben sok kritikát kapott, először az építkezés csúszása, aztán pedig pont a modern tetőszerkezet miatt. Sokan kifogásolták ugyanis, hogy nem véd eléggé az időjárás viszontagságai ellen.
...és 1973-ban (Forrás: Fortepan/UVATERV)
Az 1970-es évek végén szükségessé vált a buszállomás bővítése: 1979-ben 24-re növelték a járatbeállók számát, ezen kívül új utak, átmenő rendszerű parkolók, az induló és érkező járműveknek pedig körforgalmi rendszer épült ki. Ezzel csökkent a koccanások, tolatások száma mind a buszok, mind a parkoló autók esetében. Ekkor kezdték el építeni a Volán szociális épületét is a buszpályaudvar és a Kovács Károly tér közötti területen, melyben később utasellátó, szolgáltató szövetkezet, fodrászat kapott helyet.
2018-ban még kék színűek voltak az oszlopok
Az elmúlt években többször felmerült, hogy a zalaegerszegi autóbusz-állomás épületét átépítenék. Erre vonatkozóan már elkészülteket az előzetes tervek is. Eszerint egy teljesen új, modern épület kapna helyet a meglévő épületek és a perontető elbontásával.
Lapunk 2023 őszén arról számolt be, hogy az energiaválság miatt nem kezdődik el a projekt, egyelőre nem újítják fel sem az autóbusz-állomást, sem a vasútállomás épületét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Versíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt -
rovatunk hírei
Versíró pályázat Németh Miklós grafikáira21. alkalommal írt alá támogatói szerződést a Zalaszám és az atlétika klubZalaegerszegre érkezik a FIRST LEGO League nemzeti döntőjeMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitBaleset történt Zalaegerszegen, a Köztársaság útonÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanA zalaegerszegi Mindszentyneum épülete is versenyez az ArchDaily 2025-ös Év Épülete díjáértA friss diplomások legfontosabb igénye a rugalmasság, szabadság és a versenyképes fizetésÖt tipp, hogyan kezelheti sikeresen a pénzügyeitRendkívüli intézkedések Zalában a kiskérődzők pestise miatt top 10
Már a jövő évadra készül a Hevesi Sándor SzínházMűtét vár Pap Lujzára, átveszik a szerepeitZalaegerszegen is bemutatta könyvét Alföldi RóbertIsmét állatkerti minősítést kapott a Csácsi állatotthonMérföldkő - művészeti gimnazisták kiállításaÍgy éltünk a ’80-as években: új kiállításra készül a Göcseji MúzeumÉpítkezések a zalaegerszegi Mező utcábanNagyanyáink hímzései, falvédői a Göcseji TudásközpontbanHatvanéves a zalaegerszegi buszállomásLengyelországban jártak a Széchenyisek