Archivum
Előnyben a fővárosiak
UTE - ZTE FC Angels 3-0 (3-0)
NB II-es női labdarúgó-mérkőzés. Rájátszás az NB I-be jutásért, első mérkőzés. Budapest, 100 néző. Jv.: Zám. Gólszerzők: Mátyás, Orsós, Kiss.
ZTE: Varga - Szalai (Király L.), Gerencsér, Major - Horváth K. Kovács K. Király R. Szakács - Gáspár, Szegedi, Soós. Edző: Kostorják Zsolt.
Az esélyesebb hazaiak ellen bő húsz percig jól tartotta magát a zalai csapat. Ezt követően a fővárosiak két védelmi hibát kihasználva két perc alatt két gólt szereztek. Ráadásul a félidő lefújása előtt a legjobb lélektani pillanatban ismét rezgett a ZTE hálója.
Szünet után már egy összeszedettebb ZTE lépett pályára, több lehetősége is adódott, amelyek azonban kimaradtak.
Az UTE az első félidőben jól használta ki a ZTE hibáit, így jelentős előnnyel várhatja a visszavágót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megújult az Apáczai MK fűtési rendszereÚtburkolat-felújítás kezdődik a Vizslaparki útonJúlius 22-től lezárják a zalaegerszegi Hunyadi utcátZalából hatan vehettek át elismerést a Bíróságok NapjánA zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástJúlius 20-án ismét gasztroséta Zalaegerszeg belvárosábanAz Év háza 2024 pályázat jelöltjei között van a Fehér HattyúHévíz, Sárvár, Muraszombat, Lendva: közösen a fenntartható turizmusértEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttBuszöböl felújítása a ságodi városrészben -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
A zalaegerszegi Fehér Hattyú bisztró épülete nyerte a közönségszavazástIsmét sikeres volt a Filmzenei koncert a Dísz térenNován idén 35. alkalommal rendezték meg a kézikaszás aratónapot Csuklós kivitelű elektromos autóbusz bizonyíthat a Volánbusznál ZalaegerszegenEcsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei közöttVasárnap lesz a 24. Egerszeg Búcsú a Göcseji FalumúzeumbanKádár-kockák művészi megközelítésbenMegszépült a Saly család sírja a Göcseji úti temetőbenNyáresti verspiknik dalokkal, képekkel a Szényi-portánHárom éve lép fel a Motion Dance School a kosármeccseken