Archivum
Navracsics: a régió nemzeteinek együtt kell működniük
Közép-Európa nemzeteinek együtt kell működniük a boldogulásukhoz – többek között erről beszélt Navracsics Tibor Lenti várossá nyilvánításának 35. évfordulója alkalmából szombaton.
Különösen a trianoni döntés óta, de azt megelőzően is akkor ment jól Magyarországnak, amikor Közép-Európának is - mondta a miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Zala megyei városban.
"Mi magyarok és a régió más nemzetei is csak együtt tudunk boldogulni, együttműködésre vagyunk ítélve. Ha egymással szemben határozzuk meg magunkat, egyedül maradunk, sikertelenek leszünk" - fogalmazott Navracsics Tibor.
Kiemelte, hogy Lenti történelme Magyarországét is tükrözi, az ország és a település is sokszor szerepelt végvárként, amely nemcsak a régiót, hanem a keresztény Európát is védte. Lenti ebben a végvári szerepben évszázadokon át fenn tudott maradni, sőt erősödött, élni tudott a lehetőségekkel és lehetőségeket tudott teremteni.
A település ma már nem végvár, hanem kapu, ahol magyarok, szlovének, horvátok, osztrákok találkozhatnak, kereskedhetnek, tapasztalatokat cserélhetnek egymással, s ahol tanulhatnak, pihenhetnek. Ezzel mindenki jól jár, a helyi gazdaság és az ide látogatók és az egész magyar nemzet is - fejtette ki Navracsics Tibor.
A várossá nyilvánítás 35. évfordulóját ünneplő település lakóinak Áder János köztársasági elnök levélben gratulált.
Horváth László polgármester (Fidesz-KDNP) ünnepi beszédében többek között arról adott számot, hogy a városban az elmúlt évek bizonytalan gazdasági környezete ellenére 2,5 milliárd forintot meghaladó fejlesztés valósult meg, például a rendelőintézet, a strand és a belváros, valamint utak és járdák felújítása, óvodafejlesztés. Biztos gazdasági alapokon nyugvó, de otthonos fürdőváros kialakítása a céljuk, amelyet egyebek mellett a fedett fürdő bővítésével, egy négycsillagos szálloda tervével és helyi termékek forgalmazásának elősegítésével szeretnének elérni - hangsúlyozta a polgármester.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán