Archivum
Ingyenes HPV-oltás
Idén is térítésmentesen kaphatják meg a méhnyakrák elleni védőoltást a 13. életévükbe lépett lányok Zalaegerszegen. Az önkormányzat arra kéri az érintetteket, éljenek a lehetőséggel.
Gyutai Csaba polgármester emlékeztetett arra, hogy az önkormányzat 2010-ben döntött a népegészségügyi program elindításáról. A HPV vírus elleni vakcinát azok a lányok kaphatják meg, akik állandó zalaegerszegi lakhellyel rendelkeznek, és az adott évben töltik be a 13. életévüket. Ez azt jelenti, hogy idén a 2001-ben született lányok részesülhetnek a védőoltásban, amit a program első három évében összesen 450 fő kapott meg 70–77 százalék átoltottsági arány mellett. Az önkormányzat eddig 24 millió 300 ezer forintot fordított az oltóanyag finanszírozására. Idén 222 fő igényelheti a védőoltást, ami 9 millió forintba kerül.
Zimborás Béla, a népjóléti osztály vezető helyettese elmondta, mindenkit kiértesítettek már, de aki esetleg nem kapta meg, kérjen tőlük felvilágosítást. Fontos, hogy a kérelmeket február 15-ig jelezzék a szülők a www.zalaegerszeg.hu honlapról letölthető nyomtatványon. A három adagból álló védőoltást, amit az önkormányzat juttat el a rendelőkbe, minden jogosult kislánynak a saját háziorvosa adja be térítésmentesen április 1–15., június 1–15. valamint október 1–15. között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Szarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó Zalaegerszegnél2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatán