Vezető hírek
Majdnem eltoltam
Ifjú kora ellenére nem kezdő a szakmában, hiszen első filmjét négy-öt évvel ezelőtt készítette egy tanórán feldolgozott témáról Györek László erkölcstanára biztatására. „Ebből egy aranyos western film született”.
Kanizsai gimnazista filmje zalaegerszegi színészekkel
A kiskamera előtt Lendvai Kristóf, a tanári asztalnál Herold Levente és Hertelendy Attila
– Azóta jó néhány filmet rendeztem, és egyre nagyobb lelkesedéssel vetem bele magam ebbe a munkába – árulta el magáról Lendvai Kristóf. – A Majdnem eltoltam kisjátékfilmem, melyről címe is árulkodhat, komoly kérdéseket bolygat. Arra törekedtem ugyanis, hogy olyan érzelmeket és szituációkat jelenítsek meg benne, amelyeket én és a korosztályom is ismer. Az apa-fia viszony, a családi szeretet, a barátság, ennek okán az, hogy egy óriási értékveszteség miként és mennyire változtatja meg alapjaiban magát az embert, a hozzáállását, a világnézetét. Számomra óriási megtiszteltetést jelent, hogy forgatókönyvem filmre vitelében zalaegerszegi színművészekkel és színészekkel dolgozhatok együtt.
A főszereplő egy gimnazista fiú (Herold Levente), akinek meghalt az édesanyja, és az értékveszteség óta negatív irányban változott meg kapcsolata tanár édesapjával (Hertelendy Attila). Az apánál rákot diagnosztizálnak, de nem tudja, miként közölje ezt kamasz fiával, akivel a legkisebb problémáról sem tudnak beszélni. A fiú osztályába érkező új lány (Kovács Fruzsina), és egy kórházban végződő rosszullét kell ahhoz, hogy rendeződjön apa és fia kapcsolata. A történetben fontos helye van a zavartságában félreérthetően fogalmazó doktornőnek, s egyben az új lány édesanyjának (Debrei Zsuzsanna), a diákok életét megnehezítő tanárnak (Kiss Ernő), valamint a fiú barátjának (Katona Levente).
A kisjátékfilm tehát komoly társadalmi és családi problémákat feszeget, de humorral kellően átitatva.
– Így az iskolai csínytevéseket sem hagyja ki, melyeket magam is nagyon szerettem anno, talán azért is illik rám ez a szerep. Komolyra véve szót, Dani és Bálint közötti, testvérinek nevezhető kapcsolatnak is szerepe lesz abban, hogy végül is rendeződik ő és az édesapja közötti viszony – mondta a főszereplő Danit alakító Herold Levente.
– Két lehetőség közül választottam az apa szerepét, ami azért izgalmasabb számomra, mert inkább vidám szerepekben szoktam játszani – mondta Hertelendy Attila. – Az érzelmek azon kettőségét szeretném megmutatni, ahogy az apa hol szeretettel, hol idegességgel próbálja közölni a bajt a fiával. Csak sürgeti magát, hiszen sürgeti az idő, de aztán egymásra találnak és minden jól alakul. Az üzenetértéke éppen ebben rejlik, hogy a problémákat tudjuk egymással megbeszélni, tudjunk kompromisszumokat kötni, még akkor is, ha hirtelen felmegy a pumpa. Nem egy olyan dologról hallottam, hogy veszekedéssel ért véget az elválás, és egy hirtelen tragédia után bizony ott marad a tüske: miért így történt, mennyire szeretném helyrehozni, de már nem lehet.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben