film
kortárs
Hétvégétől Izraeli filmnapok a zalaegerszegi Art Moziban
A Béke-Shalom Magyar-Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezete idén is megrendezi az immár hagyományos Izraeli filmnapokat.
kortárs
Novembertől látható Lendvai Kristóf új filmje
November elején először Zalaegerszegen, majd Nagykanizsán és Budapesten lesz látható nyilvános vetítéseken Lendvai Kristóf új, Holnap nem jön fel a nap című kisjátékfilmje. Az itthon és külföldön is sokszorosan díjnyertes egyetemista rendező filmjének stábjába jól ismert színművészek és fiatal filmes szakemberek kerültek.
interjú
Városi életérzés filmekben
Egyre másra látnak napvilágot Zalaegerszeget bemutató, népszerűsítő kisfilmek. A legutóbbi a közelmúltban lett nyilvános, és a város fejlődése a témája. Készítőjével, a 2016 óta működő Városi Marketing Iroda vezetőjével, Horváth Szilárddal beszélgettünk ennek kapcsán.
életmódi
Fraktálanimáció, metaverzum
Olyan a téma, hogy csak győzzem „kiguglizni”, hogy miről is beszélünk pontosan. Megnyugodtam, az internetes kereső által felhozott magyarázatok is bizonytalanok. Lóránt Zsolt, zalaegerszegi matematikatanár (Báthory-iskola) életébe viszont már 10 éve változást hozott ez az érdeklődési kör. Miközben a „fiatalok terepén” úgy tűnik van keresnivalója, nem vesztette el az egyensúlyt a fizikai világ és a virtuális között
klasszik
Frici és Aranka Zalaegerszegen is!
Április 7-től láthatja a közönség a zalaegerszegi Art Moziban a Frici&Aranka című magyar filmet, mely Karinthy Frigyes író, költő és Böhm Aranka orvos házasságát, szenvedélyes kapcsolatát és nyugodtnak nem éppen nevezhető mindennapjait mutatja be.
kultúra
Kisfilmek a megye értékeiről
Film készítésére nyert támogatást a Zala Megyei Önkormányzat az Agrárminisztérium egyik pályázatán. A projekt a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtését, megőrzését, népszerűsítését támogatja.
kultúra
Dokumentumfilm Anne Frank naplója nyomán
A holokauszt nemzetközi emléknapján, vagyis január 27-én debütált a hazai mozikban az Anne Frank – Párhuzamos történetek című olasz dokumentumfilm, mely a Béke Shalom Magyar – Izraeli Baráti Társaság zalaegerszegi szervezetének jóvoltából a helyi Art Moziba is eljutott.
nézőpont
Nívós dokumentumfilmek fesztiválja
Három napon át, hat szórakoztató és tanulságos dokumentumfilmet láthat a közönség az Art Moziban. Január 28-30-a között Zalaegerszegen vendégeskedik a Budapest International Documentary Festival, mely a főváros után további tíz hazai nagyvárosban is bemutatja a legnívósabb nemzetközi dokumentumfilmeket.
nézőpont
Díjat nyert Amerikában Lendvai Kristóf filmje
A legjobb film díját nyerte el a középiskolások kategóriájában a hét végén az oklahomai Stillwaterben Lendvai Kristóf Félúton című kisjátékfilmje. A Red Dirt Film Festivalon több mint száz alkotás versenyzett, köztük egyedüli magyarként szerepelt és nyert a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészeinek közreműködésével, a mindössze 18 éves rendező által készített 38 perces alkotás.
kortárs
Félúton - elkészült az új kisjátékfilm
Elkészült és augusztus végétől látható Lendvai Kristóf új kisjátékfilmje. A Félúton című film forgatása júniusban öt napon át tartott több zalai településen, a szereplők a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház színművészei.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Szakkör (4), Ár- és belvízvédelem (2), Viviéra Beach (6), PureFit GYM (1), Disznótoros (3), MC Hawer & Tekknő (2), Tungsram SE Sportcsarnok (3), Dream Beach Koktélbár (9), Kanász János polgármester (1), INGYENES RENDEZVÉNY (3), A nagykanizsai MEOESZ Kutyaiskola (1), Horváth Szilárd (3), Zalaegerszeg - Reptér (3), ÁNTSZ (2), Becsali (1), Gellénháza Művelődési Ház (4), Marl (1), Zalaegerszeg, Európa tér (3), Bellér Noémi diákpolgármester (2), Iklódbödőce Tőzike Vendégház (3)