Vezető hírek
Bűnmegelőző színházi játékok
Interaktív drámaórák az iskolákban
Madák Zsuzsanna színész, rendező, a projekt egyik vezetője érdeklődésünkre elmondta: nem hagyományos értelemben vett színházi előadásokról van szó, hanem olyan drámaórákról, ahol egy problémakört feldolgozva, tulajdonképpen a diákokkal együtt alakul a sztori. Így változatos módon és sokféle nézőpontból lehet közelíteni az egyes témák felé. A TOP pályázat segítségével hat bűnmegelőzési projektet visznek az iskolákba; ez 6x10 előadást jelent. Kilenc előadás mindig a célközönségnek, vagyis a fiataloknak szól, egy azonban kifejezetten felnőtteknek. Szülőket, pedagógusokat, vagy más pályáról érkező érdeklődőket várnak az interaktív órákra – fogalmazott.
Madák Zsuzsanna és Fritz Attila az interaktív óra egyik jelenetében
A drámaórák témái szerteágazóak: a közrend- és vagyoni elleni bűncselekmény, a kisebbségi csoportok megfélemlítése/bántalmazása éppúgy szóba kerül, mint az emberi kapcsolatok közötti határátlépés, az online terek dezinformációkkal terhelt világa, vagy az iskolai zaklatások (bullying).
Madák Zsuzsanna mellett Mihály Péter színész a projekt másik vezetője. Mindketten három-három előadást visznek, és a Hevesi Sándor Színház színészeivel járják az iskolákat. De a felnőttek is megismerkedhetnek az interaktív órákkal. Október 4-én például a színház próbatermébe várták a közönséget két alkalommal is. Délután Értékeink címmel a vagyon elleni bűncselekmény került fókuszba, este pedig a határátlépések az emberi kapcsolatokban. Utóbbi interaktív színházi játék a Detektív Akadémia címet kapta jelezve; a résztvevők nyomozó „tanoncokká” válnak a drámaóra idejére. Tanáruk (Madák Zsuzsanna) pedig egy olyan régi bűnügyet elevenít fel számukra pályakezdő korából, amin azóta is sokat gondolkodik. Mit tehetett volna másképp? Mit kellett volna észrevennie fiatal nyomozóként ahhoz, hogy egy egyszerűnek tűnő, elbagatellizált eset (egy iskolai szerelmi háromszög, ahol tanár-diák viszonyról is szó van) később ne váljon bűncselekménnyé. Melyik szereplőnek mi a felelőssége a történetben? Kitől kérhet segítséget egy diák, ha problémás jelenséget észlel az iskolában?
Na, és ugyanez a diák udvarolhat-e tovább annak a lánynak, aki többször is elzavarta, és szakított vele, vagy egy ponton túl már zaklatásnak, határátlépésnek számít, ha újból találkozóra hívja. Meddig mehet el egy diák, ha féltékeny, és egy tanár, ha szerelmes egy fiatalabb lányba? A szóbeli fenyegetés automatikusan előszobája-e egy későbbi bűntettnek? Persze az sem utolsó kérdés, hogy milyen egy jó nyomozó? Kellenek-e kifinomult „antennák” ahhoz, hogy felismerje; miből lehet később komolyabb bűncselekmény.
Madák Zsuzsanna azt mondta, hogy a játékok célja nemcsak a direkt prevenció, hanem az, hogy emberi és társadalmi kérdéseket feszegessenek, átbeszélve a problémás részeket. Mégpedig több nézőpontból. Hiszen ha a másik fél viselkedését, szokásait jobban megismernénk és megértenénk, talán sok bűncselekmény elkerülhető lenne. De ugyanilyen fontos arra is rávilágítani, hogy bizonyos szituációkban milyen lehetőségeink vannak? Mikor és kitől kell jogi, pszichológiai vagy egyéb szakmai tanácsot kérni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
A kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnélA József Attila Városi Tagkönyvtár lett a legszebb díszítésű könyvtár Fákat döntött meg a szél Zalaegerszegen -
rovatunk hírei
Esküvői Nyílt Nap 2025.Évköszöntő Szekeres Adrienn koncertVILÁGJÁRÓ - Észak-Amerika nemzeti parkjaiXII. Újévi KoncertZalaegerszegi Szilveszter 2024.Varázskör Júlia bölcsőjénél III.Téli szünidei matiné a MindszentyneumbanElőszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024. top 10
Jól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődéseHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetés