TOP-program
közélet
Elkészült az új Hattyú bisztró
Befejeződött Zalaegerszegen a Gébárti-tó és környéke fejlesztése. A több évig tartó projekt utolsó elemeként az egykori Hattyú büfé helyén felépült az új bisztróépület, mellette közösségi teret is kialakítottak.
közélet
Biztonságosan kerékpározhatunk Botfáig
Befejeződött a kerékpárút kiépítése Zalaegerszeg és Botfa között. A fejlesztés egy TOP-pályázat részeként valósult meg. A hivatalos átadáson Balaicz Zoltán polgármester többek között felidézte: 2017-ben készült el a város kerékpárúthálózati terve.
Logisztikai központ számára alkalmas iparterületet jött létre
A Zalaegerszeg Logisztikai Központ és Konténerterminál című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg, TOP-forrásból. Az 503 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével megvalósuló fejlesztéssel logisztikai központ számára alkalmas ipari parki terület került kialakításra.
közélet
Lezárult a Gébárti-tó és környékének fejlesztését célzó projekt
„A Gébárti-tó és környékének rekreációs, szabadidős használatát elősegítő infrastruktúra kialakítása” című, TOP-6.3.2-15-ZL1-2016-00002 azonosítószámú projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A 399,88 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével a tó körbejárhatóvá vált, zöld területek újultak meg, játszótér készült.
Nő a forgalombiztonság Sümeg és Zalaegerszeg, valamint Karmacs és Jánosháza között
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósítja meg Zala vármegyében a TOP-1.3.1-16-ZA1-2021-00001 azonosító számú, Közlekedésfejlesztés Zala megyében II.” című projektet. A projekt részeként megújult a 7328-as jelű Sümeg – Zalaegerszeg és a 7331-es jelű Karmacs - Jánosháza összekötő utak csomópontja.
közélet
Kerékpárutak és kétirányú Kosztolányi utca
Lezárult a „Gyalogos- és kerékpáros-barát belváros közlekedési feltételeinek megteremtése Zalaegerszegen” TOP-projekt, melynek részeként hivatásforgalmi kerékpárutakat adtak át, továbbá megvalósult a Kosztolányi utca első ütemének kétirányúsítása.
kultúra
„Helyi identitás” a közösségfejlesztésért
Hiánypótló kiadványok, tudományos konferenciák, kézműves workshopok, kiállítások, egészségügyi előadások színesítették az elmúlt években a TOP „Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című projektjét.
köztér
Szebb és gazdaságosabb lett
Zalalövő kulturális életében fontos szerepet betöltő Salla Művelődési Központ és Könyvtár elmúlt egy éve nem nevezhető sikeresnek a működés szempontjából, de külső energetikai rekonstrukciója révén mégis az, ráadásul még örvendetes is.
köztér
Csapadékvíz-elvezetés 1,4 milliárdból
A nagy esőzések okozta káresemények megelőzése, csökkentése célja annak a projektnek, amely a csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukcióját teszi lehetővé összesen több mint 15 kilométer hosszban, Lentiben. A beruházás költségét a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon elnyert közel 1,4 milliárd forintból finanszírozza a város önkormányzata, hangzott el a művelődési központban tartott projektindító rendezvényen.
köztér
Korszerűvé és biztonságossá vált
Elkészült a Lentikápolna és Zalabaksa közti, Kerkabarabáson átvezető út 2,4 kilométeres szakaszának rekonstrukciója. Több mint 500 millió forintos költségét a Területi Operatív Programból biztosította Magyar Közút Zrt. Zala Vármegyei Igazgatósága.
zöld
Kerékpárúton Lentitől egészen Rédicsig
Átadták a közel 4,4 kilométeres újjáépített kétirányú kerékpárutat, amely Lenti, Gyár utcától, Külsősárd külterületét érintve, Rédics belterületéig, a 75. és a 86. számú főutak körforgalmi csomópontjához vezet. A bruttó 395 millió forintba kerülő beruházásnak köszönhetően végig minőségi kerékpárúton lehet közlekedni a város és a község között.
köztér
Zalakaros sikeres pályán
Zalakaros bővelkedik turisztikai elismerésekben, évek óta a legjobbak között szerepel. Ezt leginkább fürdőjének köszönheti, ahol idén is számos attrakcióval várják a pihenni, fürdőzni vágyókat. A zalai kisvárosban a gyógyhelyi központ fejlesztése is tovább haladhat, amely így tovább növeli turisztikai vonzerejét.
gazdaság
Kiszolgálva a nemzetközi szállítmányozást
Zalaegerszeg önkormányzata logisztikai központ és konténerterminál számára alkalmas 27 hektár nagyságú iparterületet alakít ki a TOP-programon elnyert 1,1 milliárd forintos európai uniós támogatásból a város és Zalaszentiván közigazgatási határán, hangzott el a projektindító rendezvényen.
köztér
Ne az utcára, a csatornába folyjon
Zalalövőn öt helyszínen történik meg a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer felújítása és kiépítése, amely megoldást jelent arra, hogy zivatarok és nagyobb esőzések alkalmával a víz a Zala folyóba érkezzen, és ne veszélyeztesse elöntéssel az utcákat, házakat. A TOP által támogatott projekt haladásról sajtótájékoztatót tartottak.
köztér
Költözik az "Önki" előtti buszmegálló
A közelmúltban megkezdődtek a zalaegerszegi Kosztolányi utca kétirányúsítását megelőző munkálatok. Jelenleg a régi közművek cseréje zajlik, új csapadékvíz-csatorna készül, tavasztól pedig a szennyvízkiváltást végzik el a szakemberek.
interjú
Mozgalmas esztendőt hagy maga mögött Zalaegerszeg
Év végén, az új év közeledtével érdemes visszatekinteni a magunk mögött hagyott időszakra, hiszen a számvetés segít abban, hogy a mindennapokból hátra lépve objektívebb képet kapjunk az elmúlt hónapok történéseiről. Balaicz Zoltánt, Zalaegerszeg polgármesterét arra kértük, összegezze, miként teljesített a város az újabb, váratlan kihívásokkal teli évben.
közélet
Megszokottól eltérő látásmódban
Rekordszámú pályamű érkezett arra a fotókiállításra, mely a város építészeti örökségére, köztéri alkotásaira hívta fel a figyelmet. A „Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című TOP-projekt keretén belül meghirdetett pályázatra a legifjabb és az idősebb korosztály tagjai is jelentkeztek.
köztér
Kétirányúvá és háromsávossá válik
Zalaegerszeg történetének legnagyobb belterületi útfejlesztéseként valósul meg a jelenleg egyirányú Kosztolányi Dezső utca a Balatoni út és a Hunyadi János utca közötti szakaszának teljes körű felújítása, valamint kétirányúvá tétele mintegy 1,8 milliárd forintból 2023 augusztusára, hangzott el a projektindító sajtótájékoztatón.
köztér
Körforgalommal és kerékpárúttal
A gépkocsivezetők már birtokba vették Zalaegerszegen, a Kispáli út és a 76-os főút kereszteződésében kiépített körforgalmat, amellyel a korábban létesített járműosztályozós csomópontot váltották fel, biztonságosabbá téve az áthaladást. A kerékpárral közlekedők számára is, ugyanis a körforgalom ívét követő kerékpárút is épült a ZalaZONE Ipari Park mellett.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
MÁV NTE Sportcsarnok (2), immunhiány (1), Népszokások (11), Mobilapplikáció (2), Növényorvosi kamara Zala megyei szervezete (2), Nemzeti összetartozás éve (1), Betegségek megelőzése (3), Bemutató (11), Kenessey Tibor iskolaigazgató (1), Kantin Fesztivál (3), Regisztrált álláskeresők (1), Nyelvi képzés (3), Jazzfiesta (28), Hőlégballonos sétarepülés a Balatonnál (1), Szetgyörgyvölgy (1), kisgyermeknevelők (1), Madármegfigyelés (8), Ünnepi megyei közgyűlés (3), MURASZEMENYE (4), Szabóné Simon Beáta (14)