Vezető hírek
Örömteli táborozás Pusztamagyaródon
Nagy örömmel vettük, hogy megnyertük az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány által kiírt pályázatot, melyhez megadott szempontok szerint programtervet kellett készíteni, illetve beépített programelemeknek kellett megfelelni – kezdte a tájékoztatást Kozma Andrea igazgató. – Köszönjük a fenntartó Nagykanizsai Tankerületi Központnak, hogy biztosította a 30 százalékos utófinanszírozott részösszeget a projekthez, miután az elnyert közel 1,3 millió forintos támogatás 70 százalékát utalták le előzetesen. A napközis táborba 56 gyermek jelentkezett (tanulóink mintegy 80 százaléka) és valamennyien részt is vettek benne, valamint hat pedagógus, akik százszázalékos aktivitással dolgoztak sikeres megvalósításán. A pályázat nem igényelt önerőt, csak fejenként 500 forintos jelképes önrészt a gyerekektől.
– Milyen programok várták a gyerekeket a napközis táborban?
– A programokat közösségfejlesztés, sport, művészet, környezettudatosság, hagyományőrzés tárgykörében állítottuk össze, a pályázatban előírtak szerint A környezettudatosság jegyében például olyan feladatot is kellett vállalni, ami maradandó. A mezítlábas gyalogösvényt ezen okból építették meg a gyerekek a sportpálya melletti füves területen. A tapasztalatnak: milyen érzés eltérő anyagokon, kavicson, fakérgen, fenyőtobozon, vagy homokban mezítláb járni, nagy sikere volt. Az ösvény alapozását a pusztamagyaródi önkormányzat végezte el.
A dologi kiadásokon belül vásároltuk meg a növényeket és szegélyeket a gyalogösvényhez, ezen felül vettünk Erzsébet-tábor logóval ellátott pólókat a gyerekeknek, valamint különféle eszközöket a sport- és kézműves foglalkozásokhoz. A kiadások másik csoportjában négyszeri étkeztetést biztosítottunk a gyerekeknek, melyben bent volt egy éttermi étkezés költsége is.
Kirándultunk is. Bánokszentgyörgyre Pusztamagyaród, Bucsuta és Szentliszló önkormányzatának kisbuszaival szállítottuk a gyereket, akik onnét erdei kisvasúttal utaztak Bázakerettyére, ahol strandolhattak a termálfürdőben. A másik kirándulás során a veszprémi állatkertbe látogattunk el.
Az utolsó nap a hagyományőrzés jegyében telt el, délelőtt a gyógynövényekkel ismerkedhettek meg a gyerekek, egy másik előadó a kecskesajt készítését is bemutatta. Az estebédet a kemencés sütés szolgáltatta, a szolgáltató pizzát sütött a gyerekeknek kívánságuk szerinti feltétekkel. A héten vendégül láttuk a bucsutai származású Bencze Tamást, a ZTE KK edzőjét, aki pályafutásáról beszélt, és kosarazhattak is vele a tanulók.
Érdemes volt pályáznunk, melynek köszönhetően először nyílt alkalmunk napközis tábor megtartására. Elmondhatjuk, egy örömteli, nagyon izgalmas, programokkal teli hét után vagyunk. Az alapítvány másik pályázatán pedig lehetőséget kaptunk zánkai táboroztatásra, melyen 33 gyermek és 3 pedagógus vesz részt július 16-tól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Baleset történt Nagykapornaknál, a 76-os útonSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA kiszáradt karácsonyfa veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelemFelhívás zalaegerszegi és zalai képző- és fotóművészek, designerek részéreTudatosan a pénzügyekben - Háztartási költségvetésZalaegerszegi fotósok a Nemzetközti Magyar Fotószalon szombathelyi tárlatánFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökHanga a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház idei első újszülöttjeVonat elé hajtott egy autó Zalaegerszegen, az Október 6. térnél -
rovatunk hírei
Iskolatörténeti kiállítás az AdybanMegnyílt az Egerszegi Advent, felkapcsolták a fényeketFragments a Gönczi GalériábanMegújult a Keresztury HázKARNER 70Pálosok - rendtörténeti kiállításAttila örökösei: a hunoktól az Árpád-házigVadpörkölt és Borfesztivál-Jótékonysági főzésFelavatták Szabolcs Péter Diana című szobrátGébArt: Lehota M. János válogatása top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrökSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélBaleset történt Nagykapornaknál, a 76-os úton2025 a felismerések és a szárnyalás éve leszA szezon legjobb forralt borát ismét a Violkonyha készítetteBalaicz Zoltán: Folytatódik Zalaegerszeg dinamikus fejlődése