Vezető hírek
Szentlászlótól Szentlászlóig Szentlászlón
A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2017-re azzal a céllal hirdette meg a Szent László-évet, hogy a nemzet emlékezetében megújítsuk azt, amit a lovagkirály örökül hagyott: felelősek vagyunk egymásért, felelősek vagyunk szülőföldünkért és hazánkért – hangsúlyozta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára (1. kép) a háromnapos rendezvény pénteki ünnepi megnyitó ünnepségén. Kiemelte, hogy a 940 évvel ezelőtt trónra lépő Szent László király alakja összeköti a nemzetet, és összetartást teremt azok között, akik Szent László nevét viselő településeken élik mindennapjaikat. A keresztény egységben gondolkodó lovagkirály tetteivel máig követendő utat mutat számunkra: nemzetünk akkor lehet erős, amikor össze tudunk fogni, jövőnk akkor ívelhet felfelé, amikor van hitünk saját magunkban, hangoztatta.
A helyettes államtitkár megköszönte a találkozó résztvevőinek, hogy kitartanak az 1991-ben megalapozott barátság mellett és 1996 óta évről évre megrendezik a találkozót, ápolva az összetartozást kifejező szép hagyományt.
– A nagy nap ez Búcsúszentlászló életében azért is, mert a Szent László-emlékév alkalmából együtt köszönthetjük Szent László királyunkat – mondta Molnár Gyula polgármester. – Alakjához számos legenda fűződik, többek között az, hogy Salamon király vetélytársat látott az akkor még erdélyi hercegben, és ezért meghívta Zalába vadászni. A terve az volt, hogy meggyilkoltatja. Lászlót kísérői az akkor még nem létező Búcsúszentlászló mocsaras területére menekítették, az orgyilkos csapatot pedig elcsalták másfelé.
László egy hetet tartózkodott itt, miközben Istenhez és a Szűz anyához imádkozott, hogy ő és kísérői megmeneküljenek. Miután a veszély elmúlt, hazatérhetett. Amikor király lett, kápolnát emeltetett Búcsúszentlászlón a Szűz anya tiszteletére. A barokk templomot és a kolostort a később ide települő ferences rend építette, a Mariánus provincia pedig a noviciátus képzőjét létesítette ide. A polgármester úgy fogalmazott, Szent László az alapító királyuk, mert ha nem rendelte el volna a kápolna építését, akkor vélhetően a település sem jöhetett volna létre.
A rendezvényen köszöntőt mondott Manninger Jenő országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, majd Gaal Gergely, a Szent László-év Tanácsadó Testületének elnöke a lovagkirályt ábrázoló zászlókat adott át a települések polgármestereinek. A program a faluház melletti parkban folytatódott, ahol Márkus Péter szobrászművész és Molnár Gyula polgármester leleleplezték a Szent László-szobrot (3. kép).
A Kárpát-medencében 19 olyan település ismert, amely nevében viseli Szent Lászlót. Szövetségük a délszláv háborúban a szerbek által elpusztított horvátországi magyarlakta Szentlászló falu megsegítésére jött létre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Nagyanyáink hímzései a Göcseji TudásközpontbanKarambolozott két jármű BagodbanÉvértékelőt tartott a Zalatriatlon EgyesületJövő héten újabb forgalomkorlátozás lesz a Baross-liget környékénÚj vezető a Göcseji Múzeum régészeti osztályánRejtélyes és vicces múltidézés a PáterdombonAlsórajkon állandó kiállítása nyílt Kisfaludi Strobl ZsigmondnakLátogatási korlátozás a zalaegerszegi kórházbanA Caffé Parco lett a legkedveltebb kávézóSzalagkorlátnak csapódott egy autó az M7-es autópályán, Nagykanizsánál -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Egy korszak vége: megszűnt a Betti cukrászdaJól sikerült jubileumi évet zárt a BogáncsFényes égi jelenség január 3-án: közel került a Vénusz a HoldhozÚj gyalogosátkelő és buszmegálló a Baross ligetnélTakács Ágnes alkotásai a páterdombi műterembenLátványos fejlesztések a zalaegerszegi Ady utcábanLegyen-e Petőfi-szobor Zalaegerszeg belvárosában?Kereskedelmi központ épül Zalaegerszegen, a volt Pannontej helyénSzarvassal ütközött két autó ZalaegerszegnélA lakosság segítségét kérik a zalai rendőrök