Vezető hírek

életmódi
Megbetegíthet-e a lélek?
Van, akinek a hasa fáj, másoknak a feje, háta, válla. Sokakat asztma gyötör, de krónikus fáradságról is egyre többen panaszkodnak. Az emberek hajlamosak egyik orvostól a másikig menni, és bizony előfordul, hogy a tartós fájdalom, vagy rossz közérzet ellenére nincs konkrét diagnózis.
népies
Az ilyen ruha tartást ad
Újragondolt hetési, és göcseji paraszt-polgári viseletekből nyílt kiállítás a Hevesi Sándor Színház előterében. A szervező a Zala Megyei Népművészeti Egyesület, amely a tárlatot a nevezett két projekt résztvevőivel és az országos viseletkészítő szakterület szakembereinek közreműködésével valósította meg, közös eredményként, közös sikerként.

életmódi
Megduplázták az adományt a zalaegerszegiek
Második alkalommal látogatott a Richter Egészségváros Zalaegerszegre, ami ezúttal is szép eredménnyel zárult. A Richter Gedeon Nyrt. országjáró prevenciós programsorozatának 87. állomásán a 3,5 millió forint alapadományt 7 millió 485 ezer 200 forintra sikerült növelni, amelynek segítségével egy többfunkciós ultrahangkészülék beszerzését tervezi a Zala Megyei Szent Rafael Kórház a neurológiai osztály számára.

olvass!
Csengey-kötet kiadatlan versekből
A Legyen Zala! pályázat zsűrizett alkotásai olvashatók és láthatók a Pannon Tükör legfrissebb lapszámában, melyet a közelmúltban mutattak be a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban.

köztér
A belvárostól az Ola utcáig
Kerékpáros jelzőlámpákkal, útburkolati jelzésekkel és átvezetésekkel készült el a Kazinczy teret, a Rákóczi utcát és az Ola utcát érintő, 2,8 kilométer hosszúságú hivatásforgalmi kerékpárút, amit a TOP-program keretében bruttó 182 millió forintból létesített Zalaegerszeg önkormányzata.

közélet
Korona szállóból Korona Szalon
Korona Szalon néven adták át a megújult Korona szállót, vagy, ahogy sokan ismerték, az egykori KISZÖV székház épületét. A Kazinczy tér 11. szám alatt álló házat a Modern Városok Program keretében rekonstruálták az elmúlt hónapokban.

egyszervolt
Háry Emma múltja a Czobor-hagyatékban
Hamarosan megnyílik a Göcseji Múzeum új állandó kiállítása, és ugyanezen a napon posztumusz díszpolgári címet kap Czobor Mátyás, a város 1918-36 közötti polgármestere. A két dolog annyiban függ össze, hogy az új kiállítás részletesen foglalkozik az egykori városvezető személyével, hivatali időszakával.

életmódi
Tanuljunk meg együtt élni a varjakkal
Az utóbbi időben lehet, hogy sokaknak eszébe jutottak Arany János elhíresült sorai: „Künn egy varju mondja: kár! Hess, madár!” A belvárosban fészkelő varjak hangos károgása csak egy dolog. Sokakat inkább a „bombázás”, vagyis a folyamatosan potyogó, és a járdákat is elcsúfító ürülék zavar. Különösen igaz ez a színház környékére, a Kossuth utca egykori Ifjúsági Áruház előtti szakaszára, és azokra a városrészekre, utcákra ahol sok a platánfa.

zsibongó
Dózsa-napok versenyekkel, vetélkedőkkel
Az idén februárban átadott új tornacsarnok köré szövődött a Dózsa-napok megnyitó ünnepségén az a negyven perces bemutató, amelyben a Zalaegerszegi Dózsa György Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola több mint 150 diákja vett részt. Tapsviharral jutalmazott táncos produkciókon keresztül mutatták be, milyen fontos a mozgás számukra.

életmódi
Jelentősen csökken a SPAR műanyagfelhasználása
Mintegy 13,5 tonnával kevesebb műanyagot használnak fel a Regnum Húsüzem tálcás húsáruinak csomagolásához 2022-ben. A SPAR Csoport számra kiemelten fontos a fenntarthatóság, ezért évek óta több lépcsőben csökkenti a műanyagfelhasználást a termékek gyártásánál, illetve a kiskereskedelmi folyamatokban.

köztér
Négycsillagos konferenciahotel épülhet az MMIK helyén
A régóta üresen, kihasználatlanul álló volt MMIK területén és kapcsolódó ingatlanjain felépíteni tervezett szálloda állami beruházásként valósul meg és a kistérség vezető idegenforgalmi központjának szánják. Az önkormányzat közbeszerzést írt ki az engedélyes és kiviteli tervek elkészítésére. A részletekről az Építészfórum – az országos építészeti portál számolt be.

közélet
Védőszentjük előtt tisztelegtek
Szent Flórián napja alkalmából tartott tűzoltónapi ünnepséget a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Búcsúszentlászlón, a Szent-László templomban. A rendezvényt indító szentmisén megemlékeztek az elhunyt tűzoltó bajtársakról, és azokról is, akik szolgálatteljesítés közben veszítették életüket. Az eseményen kitüntetéseket adtak át, majd megkoszorúzták a tűzoltók védőszentjének szobrát a templom előtt parkban.
zöld
Ha május eleje, akkor orgona
A melegedő tavasz, a ballagások és az anyák napja jellegzetes virága az orgona. Illatos, látványos, gyógyító. Ha jól karban tartják hosszú életű, a különböző fajok társításával virágzási ideje megnyújtható. Jelképek terén pedig a bőség, megerősödés hírnöke.

oktató
A rajz életminőséget javító elfoglaltság
Az Ady Endre Általános Iskola, Művészeti Gimnázium és AMI erre az évre is meghirdette a „Sokat tud az én kezem…” regionális rajzpályázatot. A beküldött művekből a napokban nyílt kiállítás az iskola aulájában.

civil
Egy pont, 300 forint a kórháznak
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház neurológiai osztálya számára egy többfunkciós ultrahang beszerzését segítheti elő az, aki részt vesz május 7-én a Richter „Egészség ezreknek, milliók a kórháznak” mottójú, szűrésekkel, tanácsadásokkal, fizikai és lelki betegségekről szóló előadásokkal és kulturális programokkal kísért adománygyűjtő rendezvényén, Zalaegerszegen.

oktató
Végzős diákokat jutalmaztak
Zalaegerszeg önkormányzata a polgáravatás keretében jutalmazta azon végzős, érettségi előtt álló diákokat, akik tanulmányi, szakmai és sportversenyeken kiemelkedő eredményeket értek el. A Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott ünnepségen 114-en vehettek át oklevelet és könyvutalványt.

közélet
Nyolcvannégy pár bakancs
Nyolcvannégy pár bakancsot sorakoztattak fel a zalaegerszegi Dísz téren szomorú hírnökeként annak, hogy tavaly Magyarországon 84-en vesztették életüket munkabalesetben, köztük egy zalai állatgondozó. A megemlékezést a Zala Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztálya tartotta a munkabalesetben elhunytak, megsérültek nemzetközi és hazai emléknapján, április 28-án.

pódium
Premier: Egy bolond százat csinál
Ha kell egy kis szexepil, legyen nálad álszakáll. A bonyodalmak kifejtésére aztán adott két felvonásnyi zenés lehetőség. Az 1930-as évek francia Riviéráján játszódik Szüle Mihály tollából született magyar bohózat, az Egy bolond százat csinál.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Bányagödör (1), Balaton László (9), Rigó Márton elnök (2), Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Zala Megyei Szervezete (2), Barokk (1), Farkas Tiborné polgármester (2), Aranyod (9), Fogyasztóbarát település (1), Sportgála (3), Izsák Imre Általános Iskola Gabriel József Művészeti Műhely (5), ZTE Aréna Stadionavató Gála (2), BARLANGTÚRA (2), Jazzszerda (41), Évforduló (66), Zalaszentgróti Városi Művelődési Központ (55), Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (7), Süle Katalin, a NAK alelnöke (7), Zalakomár (2), Erdődy-Hüvös Kastélyt (2), Őszi Borparádé és Zalai Gasztro Party (1)