Vezető hírek

közélet
Mindszenty tárgyai a múzeumban
Mindszenty József születésének 130. évfordulója alkalmából a bíboros néhány személyes bútora a Göcseji Múzeumba került. Az íróasztalt és a szekrényt – melyeket a fővárosi Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. adományozott a városnak, s ezáltal az intézménynek – a Mindszentyneumban állítják majd ki.

népies
Zalai táj szőlőheggyel, pincével
A zalai ember alapállapota, hogy van hegye. Nagyjából ezzel a „tételmondattal” indult a Múzeumi Esték rendezvénysorozat legutóbbi előadása, mely a szőlőhegyek rejtett világába kalauzolta a hallgatóságot.
közélet
Orgonaszentelés és templom megáldás
Megszépült a Mária Magdolna Plébániatemplom épülete és új orgonát is avathattak március utolsó vasárnapján. A szentmise keretében dr. Székely János megyéspüspök áldotta meg a megújult épületet és az új hangszert, melyet a művészeti tervező, Hajdók Judit orgonaművész szólaltatott meg.

gazdaság
Orbán: az állam fejlesztőként is jelen legyen
A járműipar fejlesztésével komplett stratégiai tervük van, így remélhetőleg az egész európai gazdaságot most újrarendező nemzetközi politikai események nem teszik lehetetlenné az újabb és újabb fejlesztési fázisok megvalósítását, fogalmazott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya átadásán.
olvass!
A kisgyerekek meglepődnek, ha élő írót látnak
A Költészet világnapja (március 21.) alkalmából a kortárs versekről beszélgettek az Apáczai tagkönyvtárban működő Könyvbarát Körben. A téma egyik elkötelezettjét is meghívták vendégségbe, D. Varga Ádámot, a Hevesi Sándor Színház színművészét, aki dramatizálta és rendezte a kizárólag kortárs versekre és dalokra épülő „Közel a jóhoz” című darabot.

civil
Nővérszoba újratervezve
Zalaegerszegi vállalkozások újították fel a Zala Megyei Szent Rafael Kórház intenzív terápiás osztályának nővérszobáját, amit konyhaként is használnak. A négymillió forint értékű jótékonysági akció keretében kicserélték a nyílászárót, a fűtőtestet, megújították az áramhálózatot, a padozatot, bebútorozták, és modern konyhai berendezésekkel is felszerelték az egységet.

közélet
Zalaszentmihály: új falugondnoki autó
Zalaszentmihályon átadták a Magyar Falu Programból mintegy 15 millióból beszerzett Toyota Proace típusú falugondnoki járművet, amellyel új szolgáltatást is indított a közel ezer lelkes település önkormányzata.
köztér
Lankadatlan Lenti lendülete
Majdnem ötmilliárd forint bevételi és kiadási főösszeggel fogadta el a képviselő-testület a város idei költségvetését. Stabil lábakon áll a város. Úgy gondolom, folytatnunk kell az átgondolt, felelős gazdálkodást, mindenekelőtt a törvényben előírt kötelező feladatok megoldását kell szem előtt tartanunk, de ugyanolyan fontos, hogy a megkezdett projektjeink a kiírásokban elvárt színvonalon megvalósuljanak, mondta Horváth László, Lenti polgármestere.

közélet
Cserszegtomaj: Cselekedni kell!
Az önkormányzat és költségvetési szerveinek idénre szóló bevételi és kiadási főösszegét még a január végén tartott képviselő-testületi ülésén 846 millió forintban határoztuk meg. A garantált bérminimum és a minimálbér emelése miatt viszont a „lefinanszírozás” kérdése egyelőre nehezen átlátható. A kapott bértámogatási források nem nyújtanak fedezetet a kifizetések 70-80 százalékára, kezdte a beszélgetést a települési büdzséhelyzet ismertetésével Elekes István, Cserszegtomaj polgármestere.

köztér
Országépítés és városépítés
Magyarországnak országépítő kormánya van, Zalaegerszegnek pedig városépítő vezetői és polgárai,hangsúlyozta Semjén Zsolt a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Plébániatemplom bővítését bemutató sajtótájékoztatón. A nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes ezenkívül még négy egyházi intézményt tekintett meg a zalai megyeszékhelyen tett látogatása során.

gazdaság
Történelmi léptékű támogatás
Történelmi léptékű társfinanszírozásról döntött a kormány, amellyel a magyar gazdákat támogatja a 2027-ig tartó uniós költségvetési időszakban. Minderről az uniós Közös Agrárpolitika (KAP) reformjának aktualitásairól tartott fórumon esett szó, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az Agrárminisztérium rendezvénysorozatának zalaegerszegi állomásán.

közélet
Köszöntötték az állami díjazottakat
A városházán köszöntötték azokat a zalaegerszegi közszereplőket, művészeket akik a nemzeti ünnep alkalmából állami elismerésben részesültek. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából heten kaptak rangos elismerést. A kitüntetetteket Balaicz Zoltán polgármester és Vigh László országgyűlési képviselő fogadta.

kultúra
Hagyomány és innováció
Hamarosan befejeződik a Göcseji Múzeum teljes felújítása és az új kiállítóterek elrendezése. Az intézmény dolgozói néhány hónapja már visszaköltözhettek az épületbe, melynek műszaki átadására a napokban került sor.
népies
Tetőtől talpig
A Gébárti Regionális Népi Alkotóház folyamatos fejlesztésének újabb állomásaként a kovácsműhely szomszédságában viseletkészítő bemutató műhely nyílt. A hivatalos átadásra március 19-én került sor.

gazdaság
Bokrétaünnep az irodaháznál
Felkerült a bokréta a zalaegerszegi ZalaZONE Ipari Park Zrt. 749 millió forintból létesülő irodaházára, miután az épület elérte szerkezetének legmagasabb pontját.
életmódi
Új eljárás a krónikus szívelégtelenség kezelésére
A Zala Megyei Szent Rafael Kórház Kardiológiai Centruma a legújabb kutatási eredményekhez igazodva, folyamatosan bővíti a gyógyítás módszereinek és eszközeinek tárházát. A különböző részlegek, így a Dr. Tahin Tamás részlegvezető főorvos irányításával működő pacemaker-elektrofiziológiai labor is élen jár az innovatív megoldások alkalmazásában.

köztér
Munkácsy emléktáblát avattak
A Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány és a megyei kormányhivatal jóvoltából újabb jeles személyiségnek állítottak emléktáblát a belvárosban. Az egykori Zóna épületén ezentúl az utca névadójának, Munkácsy Mihály festőművésznek az arcképe látható.
közélet
Sajtóbejárás a Szent Család Óvodában
A bővítés és fejlesztés alatt álló Szent Család Óvodában zajló munkálatokat tekintették meg a fenntartók és a beruházás támogatói, valamint a tervezők és a kivitelezők képviselői egy sajtóbejárás keretében.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Katasztrófavédelem (12), Irodalom (140), Katedra Nyelviskola (1), Filmajánló (141), Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa (2), torokcsakra (1), baba-mama közösség (2), Tánc (63), Tolvaj Márta egyesületi elnök (7), Városi díszterem - Hévíz (9), Virtuális Színház (1), Ár- és belvízvédelem (2), diktatúra (1), Törvényszék (49), Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő (4), Mikulás ünnepség (17), Magyar Vöröskereszt zalaegerszegi szervezete (3), Kis-Balaton Látogatóközpont (2), Árverés (4), Magyar Borok Mustrája (2)