Vezető hírek
Az egészségügyért végzett munkát ismerték el
Semmelweis-napi ünnepséget tartott a megyei kórház
Dr. Palkovics László átveszi a díjat Bali Józseftől, az Ispita Alapítvány kuratóriumi elnökétől
Dr. Palkovics László azt mondta, Semmelweis Ignác úgy győzte le ellenfelét, hogy azt nem ismerhette. Megfigyelésre alapozott és a gondosan összegyűjtött adatokból jutott el az átütő következtetésekig. Életműve, felfedezése példája a tudományos eredmények születésének, a gyógyítás melletti elkötelezettségnek és a megalkuvás nélküli küzdelemnek. Az anyák megmentője világszerte ismertté és megbecsültté tette a magyar orvostudományt. A miniszter kiemelte, a zalaegerszegi kórház az egyik szívügye, amelynek vezetése és szakmai közössége mindent elkövet, hogy a városban és a megyében élők minél jobb ellátást kaphassanak. Hangsúlyozta, a modern, versenyképes gazdaság építése csak úgy képzelhető el, ha az egészségügyi ellátás színvonala megfelel a 21. századi elvárásoknak. A 2023-as központi költségvetésről szóló törvényjavaslatban már 2670 milliárd forinttal szerepel az egészségügy. Minden területére több forrás jut: lesz fedezete a további fejlesztéseknek. Az orvosok, szakdolgozók bérére pedig a következő évben több mint négyszer annyit fordítanak, mint 2010-ben.
Dr. Gasztonyi Beáta főigazgató a „Semmelweis-év” történéseit felidézve elmondta, hogy a traumatológiai osztály átmeneti megszűnését követően dr. Palkovics László felsőoktatásért is felelős miniszter hívó szavára a PTE Traumatológiai és Kézsebészeti Klinikájának igazgatója és helyettese koncepciót dolgozott ki az együttműködésre. Pécsről folyamatos váltásban érkeztek a kiváló traumatológusok, hogy átadják sebészeti tudásukat és munkamódszerüket. Időközben elérhető közelségben került a kihelyezett traumatológiai tanszék létrehozása, melynek elindítását – dr. Paczai Balázs vezetésével – 80 millió forinttal segítette a korábbi Innovációs és Technológia Minisztérium (ITM).
A PTE Általános Orvosi Karának kihelyezett kardiológiai, a szívsebészeti és a gasztroenterológia tanszéke már tavaly ősszel megkezdte munkáját. A szívsebészet számára diagnosztikai és minimál invazív beavatkozásokra alkalmas eszközök beszerzésére csaknem 90 millió forintot biztosított az ITM. A kardiológiai tanszéken is hamarosan megvalósítanak eszközfejlesztést. A Richter Egészségváros rendezvényen a gyógyszergyártó cég közel 7,5 millió forintot adományozott, amit a neurológia osztály multifunkciós ultrahangkészülékének megvásárlására különítettek el. Az építési beruházások között megemlítette az orvos- és nővérszálló 600 millió forintos belső rekonstrukcióját, valamint 496 millió forintból létesített egynapos sebészetet, amellyel új ellátási formát vezettek be. A főigazgató a díjazottakat, a támogatókat méltatva, valamint valamennyi dolgozó munkáját elismerve azzal zárta gondolatait, hogy eszközökben, épületekben ismét gyarapodtak, de az intézmény karakterét az emberek és cselekedeteik határozzák meg.
Vigh László miniszteri biztos, a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az egészségügy megfelelő működése nemzetstratégia érdek, mert fontos az, hogy aki megbetegszik, minél előbb vissza tudjon térni munkájához, családjához. Mint fogalmazott, abban, hogy ma Magyarországon 4,8 millióan dolgoznak, jelentős szerepe van az egészségügynek.
Dr. Wiegand Norbert, Keneseiné dr. Milics Margit, dr. Palkovics László, dr. Szalontai Tibor, dr. Gasztonyi Beáta,
dr. Sifter Rózsa kormánymegbízott, dr. Lupkovics Géza orvosigazgató, Balaicz Zoltán, Vigh László
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere azt emelte ki, hogy az önkormányzat nem fenntartója a kórháznak, de egy felelősen gondolkodó megyeszékhelynek úgy kell viselkednie, mintha az övé lenne. Ezért segítik a kórházat többek között jótékonysági akciókkal, ezért biztosítottak szakemberlakásokat, valamint a korábbi ITM 68 millió forintos támogatásából elektromos járműveket a letelepedő orvosoknak. De fontos az ember is: a kórház dolgozói szakmaisággal, szívvel és lélekkel állnak hozzá a betegekhez, hangsúlyozta köszönetéül.
Az ünnepségen Zala Megyei Szent Rafael Kórházért emlékplakettet vehetett át Keneseiné dr. Milics Margit radiológus, valamint dr. Szalontai Tibor urológusorvos. Átnyújtottak további harmincegy elismerést, valamint négy adjunktusi és nyolc főorvosi kinevezést.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben