Egymás könyve: tabut dönt és tükröt tart

Beszélgetés Karafiáth Orsolya íróval

Az „Egymás könyve – Amikor összegyűrtük az eget” című kötet rengeteg kérdést felvet. Minél mélyebbre ásunk a történetben (vagy inkább történet töredékekben) és a két szereplő lassan egymásba csúszó karakterében, újabb és újabb témák merülnek fel. Hol vagyok én, hol a másik ember határa? Milyen különlegességei vannak egy időben behatárolt barátságnak; főleg ha a halál árnyékában is sugárzik valakiből az élet. Már a nyitány is „halálian” groteszk: Michael Jackson meghalt, az uszoda „népe” pedig ezt a maga módján lereagálja.

A Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett író-olvasó találkozón Karáth Anita beszélgetett a szerzővel. Mindjárt az elején kiderült: Karafiáth Orsolya mindig egynek érzi magát a szövegeivel, ugyanakkor nagyon fontos számára, hogy ez az egység (és harmónia) könyvei képi világán is megjelenjen. Számít neki, hogy milyen a könyvborító (ezért ezt mindig grafikusművésszel tervezteti meg), de az is, hogy a könyvhöz milyen egyéb dizájnelem (ruha, vagy zeneszám videóklippel) passzol. Az Egymás könyvéhez például egy Zalaegerszegen alkotó divattervező, Fehér Beatrix készített neki ruhát, amire a Csatár feletti égbolt került. 

Furcsa, de a könyv egy „kiégés” következménye. Néhány évvel ezelőtt úgy érezte, hogy nem képes írni semmit. De ha egy író nem ír, akkor micsoda valójában? – merült fel a kérdés. Hogy a helyzet ellenére csináljon valamit, a Facebookon belefogott egy sorozatba: minden nap írt valami bejegyzést. Az ihletet pedig az adta, hogy kinyitotta a titkos ládikáit: Orsi ugyanis minden apró-cseprő tárgyat megőriz a múltból. Még az órai levelezései is megvannak. Ez a Facebook-sorozat ön-és emberismeret terén megváltoztatta életét, olyannyira, hogy már az elvesztett barátnője történetét is képes volt megírni. Illetve nem pont azt: egy valós sztorin alapuló, ám fikciós regény született. Melyben a két főszereplő alakja szép lassan egymásba csúszik, összekeveredik, egymás tükörképei lesznek. Már-már nem is lehet (és kell) eldönteni, hogy ki kicsoda. Ezt illusztrálja a kötethez készült dal és videóklip is, ahol Orsi párja (alteregója) Ónodi Eszter színművész. És ahogy a regényben, úgy a képi világban is ott van a kékség: az ég, a felhők, a víz; a tenger. Vagy éppen egy strand kiszáradt medencéje. Utalva talán valaminek, vagy valakinek a hiányára. 

A végességet tudjuk, de mégsem úgy élünk. Ki gondol arra, hogy a 2010-es években valaki meghalhat mellrákban. A betegség és a halálközelség sok mindent átértékel bennünk – fogalmazott a szerző. Hozzátéve: sokáig nem tudta megírni ezt a történetet, nem akarta, hogy az ő személyes fájdalma legyen. És legkevésbé sem szeretett volna ezzel „turnézni”. Hét évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy kellő távolságba kerüljön a történtektől, és tudjon írni belőle egy regényt. Rengeteg humorral, sőt a rá jellemző szarkazmussal feloldva az egyre súlyosbodó betegség nyomasztó légkörét. A könyvet sokan tabudöntögetőnek is nevezik, pont azért, mert a halállal próbál szembesülni, amit sokan nem mernek.

Karáth Anita szerint talán azért is kapott egy ilyen „címkét” a könyv, mert Orsi sokat ír benne a betegségekről, a testről és annak napról napra romló állapotáról (ami a kor előrehaladtára is utal, nemcsak a betegségre). Persze ezeket a paneleket, kliséket a szerző ki is figurázza. Csakúgy, mint a különféle pszichoterápiás-csoportok működését. Karafiáth Orsolya egy éven át szinte minden terápiára eljárt, amit meghirdettek. Tudatos döntés volt ez. Közben megismerte azok működését, többeknél az „átverés” részével együtt. Ez is egy tabu lehet: a csoportterápia nem biztos, hogy mindenkinél egyformán működik. Sokszor sajnos pénzlehúzás, vagy kóklerség. Nem vitatva persze azt, hogy vannak szakmailag megalapozott módszerek, amik tényleg segítséget nyújthatnak. Az egy év alatt szerezett tapasztalatait bele is építette a regénybe. Ezzel szintén egyfajta tükröt tart; nemcsak a csoportok elé, hanem a társadalom elé is, hogy miféle lelki bajokra próbálnak gyógyírt találni az emberek.

Volt, aki azt mondta a regényről, hogy sokat számított az, hogy olyan szerző írta, aki költő is. Rengeteg sűrítés és költői kép van benne, ami egy szimpla regényírónak nem biztos, hogy ment volna. Orsi maga is úgy látja, hogy a költői inspirációk akkor sem tűnnek el belőle, ha éppen prózát ír. Szerinte ez a költőiség viszont nem a túldíszítettségről, hanem az egyszerűsítésről szól. Így tudta leginkább a két főhős összekapcsolódó életét megjeleníteni. Hogy kiről is van szó; rólam, vagy a másikról, az egy idő után mindegy. 

Az Egymás könyve a szerző „Amikor” sorozatának (Amikor a mama lelegelte a papa haját, Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent) harmadik elemeként jelent meg 2021-ben. Az első két kötet felnövéstörténetként, és a csetlő-botló gyerekszerelem ábrázolásaként is felfogható. A mostani pedig gyászfeldolgozás, ám másképp, mint ahogy a megszoktuk.