Vezető hírek

közélet
Együttműködés a skanzen és az Olajipari múzeum között
Együttműködési megállapodást kötöttek a Göcseji Múzeum és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum igazgatói, amely szorosabbá fűzi a két intézmény közötti kapcsolatot.

köztér
Jobb vízszállító kapacitással
Korszerű műanyagcsövekre cserélik a régi szennyvízvezetékeket a Püspöki Grácián utca Arany János és a Dózsa György utcák közötti szakaszán. A beruházással a szennyvízközmű rekonstrukciójának második üteme indult el.
népies
Húsvéti kézműves programokkal nyitott a gébárti alkotóház
A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház április első hétvégéjétől újra fogadja a látogatókat. Az első rendezvény szombaton a Zala Megyei Népművészeti Egyesület komplex programja volt, mellyel megnyitották a Panoráma Teraszt.

oktató
Művészeti fakultációs csoport kiállítása a Kölcseyben
A művészeti fakultációs csoport munkáiból nyílt kiállítás a Kölcsey Ferenc Gimnázium galériájában. A tíz 11. évfolyamos diák – Simon Szófia, Erőss Noel, Madár Veronika, Péntek Kitti, Tóth Benedek, Jakabfi Jázmin, Kovács Brigitta, Gyökeres Kornélia, Vörös Zóra, Horváth Luca, Gyulai Galina – különleges alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők.

egyszervolt
Az eleganciától a talponállóig
Elegáns étteremként indult az 1920-as, ’30-as évek fordulóján, majd a háború után Utasellátóként működött tovább. Később talponálló, turkáló, diszkó és konditerem is nyílt a helyén. Hosszú évek óta pedig üresen állnak a zalaegerszegi vasútállomás néhai restijének terei.

kultúra
Vándorkiállítás Petőfi életéről
Tablókiállítás nyílt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából.

köztér
E-roller bérlés okostelefonnal
A környezetbarát közlekedés jegyében e-roller pontok nyíltak Zalaegerszegen. A jövőben 30 közterületi helyszínen és további 15 magánterületen lehet e-rollereket bérelni.

zöld
Komplex hulladékgazdálkodási rendszert fejlesztettek ki
Projektátadó rendezvénnyel zárult a KEHOP által mintegy 6 milliárd forinttal támogatott, Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Zala és Vas megye egyes térségeiben elnevezésű európai uniós projekt, amely 179 települést és annak 245 ezer lakosát érintette.
olvass!
Ismét nyitva az Apáczai-tagkönyvtár
Öt hónap kényszerszünet után, rendkívüli nyitvatartási nappal, április elsején délután újranyitott a zalaegerszegi Apáczai-tagkönyvtár. Látogatókból nem volt hiány, minden betérőnek jelképes ajándékkal kedveskedtek a könyvtárosok, ahogy a rendkívüli nyitvatartási nap is gesztus értékű, mert egyébként csak április 4-én lehetett volna először kölcsönzésre betérni.

kultúra
Kondor János festményei az időről
A Városi Hangverseny- és Kiállítóterem tavaszi nyitó rendezvényeként Kondor János sárvári festőművész „Megörökített idő” című tárlata fogadja a betérőket. Nem könnyű feladatot vállalt a művész, amikor a megfoghatatlan időt igyekezett ábrázolni, mondta többek között a megnyitón Daróczi Dénes művészettörténész.

gazdaság
35 éves a vállalkozói érdekképviselet
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) vármegyei szervezetei idén márciusban tartják taggyűléseiket. Ennek apropóján a vállalkozói érdekképviselet zalai szervezete is megtartotta éves gyűlését, amelyen az idén 35 éves VOSZ öt évre szóló stratégiai és cselekvési programjáról is hallhattak az érdeklődők.
közélet
Rákóczi Ferencre emlékeztek
II. Rákóczi Ferencre emlékeztek születésének 347. évfordulóján, március 27-én a Korona Szalonban tartott ünnepségen, majd az azt követő koszorúzáson a fejedelmet ábrázoló szobornál. A szervezők a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség, a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezete, a Történelmi Vitézi Rend Délnyugat-Dunántúli Törzskapitánysága és a Zalai Polgári Körök Egyesülete voltak.

kultúra
Nyitnak a VMK intézményegységei
Áprilisban nyitnak a Keresztury VMK intézményegységei. A tavaszi/nyári időszakban már nemcsak a landorhegyi VMK, hanem az Art Mozi, a hangversenyterem, az Apáczai Művelődési Központ, a Korona Szalon és a gébárti alkotóház is színes programokkal várja az érdeklődőket.

oktató
Minden eddiginél több felvételiző
A Pannon Egyetem (PE) képzéseit idén első helyen összesen 2562 fő jelölte meg. A Zalaegerszegi Egyetemi Központ (ZEK) szeptemberben induló képzéseire idén rekordszámú jelentkező, 249 fő adta be első helyen jelentkezését. Ez ötven százalékos emelkedést mutat a tavalyihoz képest.

közélet
Csökkent a beérkezett ügyek száma
A Zalaegerszegi Törvényszék március 30-án rendezte meg éves összbírói értekezletét. Az esemény előtt sajtótájékoztatót tartottak a törvényszék, valamint az illetékességi területén működő bíróságok 2022-es tevékenységéről.

egyszervolt
Mindszenty születésnapjára emlékezett a látogatóközpont
Március az ünneplés hónapja volt a Mindszentyneum számára, mert a névadó bíboros, hercegprímás 131 évvel ezelőtt e hónapban látta meg a napvilágot. Az intézmény többhetes programsorozattal emlékezett meg a város egykori plébánosáról.

kortárs
Audiovizuális koncertszínház Pilinszky műveiből
„Ne keress történetet, csak fogadd be amit látsz, hallasz, érzel.” Ez a felvezető szöveg futott a Keresztury VMK színpadán Vecsei H. Miklós és a Qjúb „A kocka kibontása” című előadásának nyitányaként.

életmódi
Családi Nyúltúra Zalaegerszegen – Segítsetek megtalálni NyúlPetit!
Túrával egybekötött nyomozós húsvéti játékot szervez a családoknak a Hello Életem Egyesület április 7-8-án Zalaegerszegen.

közélet
Sajtófotó kiállítás tizenharmadszor
Tizenharmadik alkalommal nyílt meg a Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás. Az elmúlt években a covid miatt a Kossuth utca kirakataiba helyezték el képeiket a fotósok, idén azonban visszaköltözhetett a rendezvény az eredeti helyszínre, vagyis a Hevesi Sándor Színház nézőtéri galériájába.

oktató
60 éves a Ganz Ábrahám Technikum
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Technikuma idén 60 éves, amely Zalaegerszegi Általános Gépipari Technikum elnevezéssel 1963-ban kezdte meg működését. 1970-ben vette fel Ganz Ábrahám nevét a műszaki pályák oktatására szakosodott középfokú intézmény, amelynek jubileumi ünnepségét egykori és jelenlegi tanárok illetve diákok körében a Hevesi Sándor Színházban tartották.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
KutyaJó Kalandok (14), Munkaerő-piac (8), Dr. Palkovics László (2), Megemlékezés (239), Bánhegyi Péter (1), Free English Club (1), Energiagyógyászat (1), Opitz Barbara (1), Bosch Kutató-Fejlesztő és Teszt Kampusz Zalaegerszeg (2), ANGOL TÁRSALGÁSI KLUB (2), Prenner Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Egyesített Bölcsődék intézményvezetője. (2), Idősek karácsonya (2), Nagykanizsai Tankerületi Központ (1), Zenebölcsi (2), Magyar Olajipari Múzeum (4), Hévíz, Tófürdő (6), Egervári Várkastély (81), Kiskutas (11), Dr. Háry András, a ZalaZONE Ipari Park Zrt. vezérigazgatója (11), Időközi önkormányzati választás (1)