Vezető hírek
Istenekről, hősökről, hiedelmekről a régészet napján
Közösségi programok fémkeresősöknek és gyerekeknek
Pénteken a megyei közösségi régészeket hívták egy találkozóra a Mindszentyneum konferenciatermébe, melynek keretében több előadást hallgathattak meg az érdeklődők olyan civilektől, akik fémkeresősként segítik a régészek munkáját. Havasi Bálint igazgatóhelyettes elmondta: az első ilyen jellegű programra tavaly került sor. Most újra egy közös találkozóra várták a régészeket és az őket támogató fémkeresősöket. Utóbbiak munkájuk elismeréseképpen egy közösségi régészeti kártyát kaptak, mellyel a Göcseji Múzeum, a skanzen és a Mindszentyneum rendezvényeit ingyen látogathatják.
A gyerekeket Simmer Lívia régész várta
A délután folyamán előadást tartott Fekete Fruzsina, a Magyar Nemzeti Múzeum keretein belül zajló közösségi régészetről, Farkas Zsuzsanna, a téma jogszabályi hátteréről, Kovács Adrián, a fémkeresés fizikájáról, valamint Horváth Norbert, aki a közösségi régészet során szerzett élményeit, tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal.
Másnap a Göcseji Múzeum foglalkoztatótermében folytatódott a rendezvény, ahol régészeti játszóház várta a gyerekeket Simmer Lívia régész vezetésével. Csontváz feltárásra, „őskori” kultikus agyagtárgyak és makettek készítésére, római fejtörőre egyaránt sor került. Továbbá két időszaki mini tárlat (kelta temetkezések, római kori érmék Zala vármegyéből) is nyílt, korábbi feltárások anyagából.
Mini kiállítás is nyílt a régészet napján
A Mindszentyneum konferenciatermében ezúttal régészeti ismeretterjesztő előadások hangzottak el az „istenek, ideák, hősök” mottó jegyében. Németh Roland a római érmék “üzeneteiről”, vagyis a kora császárkori pénzek istenábrázolásairól beszélt. Orha Zoltán egy római faragvány megtalálásának kalandos történetét mesélte el. Miháczi-Pálfi Anett a Nart-eposzról és az Artúr-mondakör hőseiről tartott rövid előadást, Eke István pedig a Nemesrádó határában megtalált kelta sírokról és az onnan előkerült izgalmas, kelta harcosokhoz kötődő leletekről beszélt.
A kétnapos program zárásaként Orha Zoltán régész rendhagyó tárlatvezetést tartott a Mindszentyneum alagsorában található „A téglától a templomig” című kiállításban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban