Képes album a város múltjáról

A könyv szerzői a Göcseji Múzeum és a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának történészei (név –és fejezetek szerint: dr. Vándor László, Kapiller Imre, Molnár András, dr. Gyimesi Endre, Megyeri Anna, Béres Katalin, Káli Csaba) arra törekedtek, hogy az eddigi és a legfrissebb kutatásokból származó ismereteket tudományos megalapozottsággal, ám olvasmányos módon tárják a közönség elé; a kezdetektől egészen napjainkig. A befogadást és a közérthetőséget segíti az a többszáz korabeli és újkori fotográfia, térkép, metszet és színes ábra, melyek – a szöveges részeket kiegészítve – vizuális eszközökkel mutatják be a város múltját. A kötet egyik érdekessége az a Frimmel Gyula képzőművész által készített grafikasorozat, ami az egyes fejezetek elején, térkép formájában tárja elénk a város fejlődését, bővülését; a legkorábbi ábrázolásból kiindulva.

A közelmúlttól a mamutcsontokig

Ha az elején időutazásról volt szó, akkor a játék kedvéért haladjunk visszafelé az időben. Persze, talán úgy lenne illő, ha az ünnepi alkalomra született képes albumot először ott nyitnánk ki, ahol a történt kezdődik: az 1247-es évnél, vagyis a város első írásos említésének időszakát tárgyaló fejezetnél. Csakhogy a fenti évszámmal ellátott oklevél előtt is volt élet a város területén. Még mamutok is járták a vidéket. De, ne szaladjunk egyből a képzeletbeli idővonal elejére. Pláne mert kivételesen nem olyan nagy baj, ha a végén lapozzuk fel a könyvet, és visszafelé haladunk az időben. Nincs poén, végső csattanó, amit lelőjünk vele, hiszen az utolsó (1990-2017-es évszámokkal ellátott) fejezet történéseit gyakorlatilag ismerjük. Benne éltünk/élünk. A kiadvány egyik nagy értéke éppen az, hogy napjainkig bezárólag mutatja be a városfejlődés szerteágazó folyamatait. A laikus olvasó számára pedig mi sem lehet vonzóbb és értelmezhetőbb, mint azok az évtizedek, melyeket ismer, melyeknek maga is részese. Nem véletlen, hogy épp a közelmúlt eseményeiről szóló értekezések, tanulmányok, fotográfiák váltják ki a legnagyobb érdeklődést manapság, még akkor is, ha pont a közelség miatt vitára is okot adnak ezek az évtizedek.

Furcsamód az előbb említett érték mellett a könyv „kakukktojása” éppen a rendszerváltozás utáni éveket taglaló fejezet. A többitől eltérően ugyanis ez nem tudományos munka, hanem afféle kitekintés. Szerzője, dr. Gyimesi Endre utal is erre a fejezet elején, és lássuk be, nem is várható el tőle (sőt nem is lenne fair play), ha történészként ő értékelné azokat az éveket, melyeknek polgármesterként és országgyűlési képviselőként alakítója volt. Ugyanakkor mégis izgalmas összefoglalót kapunk az ipar szerkezetében, valamint a gazdaságban és kereskedelemben (például a multinacionális cégek térhódítása) bekövetkezett változásokról.

Rendszerváltó évek: a Lenin-szobor "becsomagolása" 1990-ben

A könyv lehetőségeihez mérten részletesen foglalkozik a rendszerváltozás és a demokratikus átalakulás időszakával és annak előzményeivel is. Kuriózumnak számító fotókkal (például a Lenin-szobor jelképes becsomagolása 1990-ben) illusztrálva az átmenet – heves vitákkal és nem kevés várakozással tarkított – éveit. Az egyes korszakokat elemezve – az események láncolatán és az egyes szereplők munkásságának taglalásán túl – a szerzők inkább arra fókuszáltak, hogy a politikai, társadalmi, gazdasági folyamatokat, az egészségügyben, kulturális életben, sőt köztereken bekövetkezett változásokat feltárják. E hasábokon nyilván lehetetlen felsorolni a város fejlődésének legfontosabb állomásait, és a kötetben rejlő összes érdekességet; legyen szó fotótörténeti ritkaságokról, vagy meglepő, eddig kevesebb figyelmet kapott jelenségekről, összefüggésekről. Szinte minden fejezet tartogat valami meglepetést, így érdemes elidőzni az egyes korszakok felett.

Hogy néhányat mégis említsünk: örömteli, hogy ha csak érintőlegesen is, de szóba kerül például a kommunista hatalom változó térhasználata. Már ami az ünnepségekhez használt belvárosi közterek szimbolikus szerepét és használatát illeti (Káli Csaba 1945-1990-es éveket taglaló fejezete). De megemlíthetjük azt is, hogy 1925-ben milyen feszültségeket okozott a bérkocsisok körében az első bérautók, vagyis taxik megjelenése a városban, s hogy a motorizáció következtében hogyan nőtt fokozatosan a balesetek száma Zalaegerszegen (Béres Katalin tanulmánya).

Szintén érdekes, hogy miképp és miért sztrájkoltak az építőmunkások a zsinagóga építésekor 1904-ben (Megyeri Anna 1885-1920-as évek vizsgáló fejezete). Vagy, hogy mikor és milyen módon zajlottak le a 18. században azok az első nagy építkezések, amik máig meghatározzák a belváros főbb arculati elemeit (Kapiller Imre tanulmánya). Visszafelé haladva aztán eljutunk a középkorig, az egerszegi végvár koráig, valamint a város első írásos említésének évéig. Sőt azon túl is, egészen a bevezetőben már említett mamutok koráig. Hiszen dr. Vándor László épp egy mamutcsontváz megtalálásával indítja a történetet.

A Széchenyi tér a századelőn

Szórakoztató dolog néhány ma is aktuális jelenséget, illetve annak gyökerét is felfedezni a kötetben. Ilyen például a város környéki dombokon zajló szőlőművelés és zöldségtermesztés, melyről több szerző – Béres Katalin, Káli Csaba és Gyimesi Endre – is megemlékezik. Részint, mint a szabadidő eltöltésének egyik módjáról, illetve mint jövedelemkiegészítő tevékenyégről. Míg a két világháború közötti időszakról Béres Katalin azt írja, a szőlőhegyek látogatása a családok számára amolyan hétvégi, vagy ünnepi program/kirándulás volt, vagy afféle férfias mulatság, addig ugyanennek a jelenségnek a szocializmus korszakában Káli Csaba szerint voltak lelki, vagy inkább spirituális okai is. A korábban mezőgazdaságból élő, falvakból a városba költözött emberek, vagy a már itt született gyermekeik, nehezen szakadtak el a földtől. S bár már nem a gazdálkodásból éltek, egyfajta „műparasztként” visszatértek a földműveléshez. Később a rendszerváltozást követő gazdasági krízisben – ahogy Gyimesi Endre írja – a tradíción túl, fontos jövedelemkiegészítő szerepe lett a zártkertekben végzett mezőgazdasági munkának.

Ami talán furcsa, hogy az 1848/49-es forradalom –és szabadságharc külön fejezetet kapott, és nem a teljes reformkorral együtt kerül tárgyalásra. Pláne, mert a szerző, Molnár András, a korszak elismert szakértője. Ezenkívül – időszaktól függetlenül –néhol érződnek a „snittek”, vagyis, hogy a korlátozott terjedelem miatt hol nem jutott hely bővebben kifejteni egy-egy izgalmasabb gondolatmenetet.

Persze a könyv így is bő és terjedelmes; a jegyzetekkel együtt 280 oldalon kalauzolja az olvasót évszázadokon át; akár – a kronológiának megfelelően – az elejéről, akár formabontó módon a végéről lapozzuk is fel az impozáns kiadványt.