Vezető hírek
Konferencia a skanzen fejlesztéséről
Varju András, a Göcseji Falumúzeum osztályvezetője a konferencia előtt érdeklődésünkre elmondta: immár negyedik alkalommal tartanak a skanzen átfogó fejlesztése előtt szakmai tanácskozást. A rendezvény célja, hogy legyen egy fórum, ahol a szabadtéri gyűjtemények vezetői, munkatársai megvitathatják a legfontosabb kérdéseket, és megoszthatják egymással a tapasztalataikat.
Marx Mária etnográfus, Balaicz Zoltán polgármester, Fekete György, MMA elnök, Cseri Miklós, a szentendrei skanzen igazgatója és Kaján Imre múzeumigazgató a konferncia előtt
Középpontban az ember
Az előző években – a Göcseji Falumúzeum fejlesztését alapul véve – már több témát is körül jártak. Terítékre került például a skanzen fejlesztésének átfogó terve, a műtárgybiztonság, a kiállításokkal, enteriőrökkel kapcsolatos kérdések. Idén pedig a gyűjteménykezelés és állagmegóvás került középpontba.
Az osztályvezető arról is tájékoztatott, hogy egy olyan komoly gyűjteményezési feladat előtt állnak, melyre az elmúlt 50 évben nem került sor a skanzenben. Ide tartozik például a már meglévő gyűjtemény állagmegóvása, restaurálása is.
Varju András úgy látja, hogy az elmúlt fél évszázadban jelentősen átalakult mindaz, amit a szabadtéri múzeumok feladatáról gondolunk. A skanzenek eredetileg a népi építészetet bemutató kulturális helyszínek voltak. Ez ma már kevés. A 21. században az embert kell a középpontba helyezni; vagyis azt megmutatni, hogy milyen volt a korabeli lakókörnyezet, életmód, gondolkodásmód, vagy akár nyelvhasználat. Ezért a skanzen újonnan felépülő portáit a korábbiakhoz képest „látogatóbarát” módon alakítják ki.
Fontos feladat lesz a gyűjtemény kezelése és az állagmegóvás, restaurálás is
Az enteriőrökön túl kiállítások és más attrakciók is fogadják majd a közönséget, de különféle interaktív foglalkozásokra is sor kerül a házakban. Gyakorlatilag közelebb kell csalni a látogatókat magához az élményhez – fogalmazott az osztályvezető. A tervek szerint jövő év elején indulnak meg a munkálatok a skanzenben, a projekt pedig 2019 szeptemberéig tart.
A kétnapos tanácskozást Balaicz Zoltán polgármester köszöntője után Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a város díszpolgára nyitotta meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Titokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketForgalomelterelés a zalaegerszegi HEMO épületénélKockásliliomokat és élőhelyüket károsították meg, pénzbüntetést kaptakMárcius 4-én délután lezárják a zalaegerszegi Kossuth utcátLetartóztatás szexuális erőszak bűntettének gyanúja miattVéget ért a szezon az Egerszegi Titánoknak az Andersen-ligábanKét új erdélyi dinoszauruszfaj nyomaira bukkantakCsalássorozat zajlik a Booking szállásfoglaló oldalt felhasználvaIdén is meghirdette alkotói pályázatát az Országos Tűzmegelőzési Bizottság -
rovatunk hírei
Megkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánMilliárdos beruházás Zalaegerszegen: új csarnokkal és munkahelyekkel bővül az EuropTec Kft.A Zalavíz Zrt. számára legfontosabb a rendszer működésének biztonságaJúlius 1-től összesen csak 120 napot lehet egy évben alkalmi munkával, idénymunkával dolgozniA nehézségek ellenére is szép szakmai sikereket ért el a Szabadics CsoportTöbb mint 800 milliárd forintos bevétel a zalai top vállalkozásoknál Agrárpetíciót indított a MAGOSZ és a NAKAlapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepli idén a Záév Zrt.Járműipari konferenciát tartottak a ZalaZONE tesztpályánHamarosan valamennyi helyközi autóbuszon készpénzmentesen is fizethetünk top 10
Buday Mihály festőművész alkotásai a színházbanMegkezdték működésüket az autonóm, elektromos autótöltő robotok a ZalaZone TesztpályánVárosi borverseny Egerszeghegyen - várják a nevezéseketElbúcsúzott a pálos rendtörténeti kiállításTitokzatos nők, női titkok - zalaegerszegi séta a Tourinform IrodávalTárlatvezetés Seres PéterrelA szeretet arcai és kudarcai - dr. Bánki György pszichiáterNyitott irodalomterápiás csoport a VMK-ban