Polgármesteri protokoll nyakkendő-sztorikkal

Protokoll és diplomácia - Kiállítás zárás Gyimesi Endrével

A volt polgármester régi történeteket elevenített fel

Gyimesi Endre a kiállítás tematikus egységeihez igazodva idézett fel érdekes, időnként pedig vicces pillanatokat abból a tizenhat évéből, amikor a protokollnak nélkülözhetetlen szerepe volt az életében. Pedig – mint azt mindjárt az elején elmesélte – soha semmi nem állt olyan távol tőle, mint ez a terület. Kellett is némi idő, hogy beletanuljon. Már az 1994-es polgármesterválasztás kampánya alatt gondot okozott, hogy nincs nyakkendője (korábbi munkahelyein ez nem volt elvárás). Mivel az akkori ellenzék közös jelöltjeként teljesen esélytelennek látta magát a győzelemre, egy cég reklámnyakkendőjében „tolta végig” a kampányt. Maga is meglepődött azon, hogy végül mégis ő lett a befutó: még aznap éjszaka öt nyakkendőt kapott ajándékba. 

Mint mondta, ezt követően már igyekezett odafigyelni ezekre a szabályokra, annál is inkább, mert a protokoll és ennek részeként az öltözködés fontos a politikában a kapcsolatok miatt. Összeszámolni is nehéz, hogy tizenhat évnyi polgármesterség alatt hányféle rendezvényen vett részt. Állampolgári eskük, koszorúzások, különféle ünnepségek, fogadások, közgyűlések, delegációk fogadása, üzleti tárgyalások, és a sort még hosszan lehetne sorolni. Meg kellett például tanulnia, hogy a zokni mindig folytatása a cipőnek, hogy hogyan kötjük helyesen a nyakkendőt, meddig érhet a nadrág szára vagy a zakó ujja. Bakik persze így is előfordultak: egyszer sportolás után sietett a zsinagógába egy rendezvényre, és mivel gyorsan kellett átöltöznie, véletlenül rajta maradt a sportzokni.

Béres Katalin és Gyimesi Endre

A rendezvényen szóba került a diplomataútlevél „misztikuma”, főleg ami a keleti országokat illeti. De az is, hogy milyen köztéri szobrokkal gyarapodott a város a külföldi delegációk – elsősorban testvérvárosok – ajándékai révén (például Wass Albert szobor, székelykapu). Cserébe több Németh János alkotás került külföldi városokba. Béres Katalin a fogadásokról, protokoll vacsorákról is kérdezte a volt polgármestert. Gyimesi Endre azt mesélte: mindenhol megadják a módját az efféle eseményeknek, így nehéz kiemelni egyet a sok közül. A Megyei Jogú Városok Szövetségének képviseletében egyszer Franciaországban járt egy delegációval, és a hajdani királyok protokollját élvezhették a két és fél órás ebéd során. Bár a mai gourmet-fogásokhoz hasonlóan csak „pici pöttyöket” ettek, ez az ebéd máig emlékezetes számára. A szibériai Szurgutban pedig megkóstolhatta az egyik legnagyobb becsben tartott helyi specialitást, a nyers halat, ami egy ősi hanti-manysi étel. A mi ízlésünknek talán kissé furcsa – tette hozzá. Felidézte azt is, hogy a lengyel szokások szerint mindig a vendéglátó bont asztalt, míg nálunk a vendég. Mivel ezt tudták egymásról a felek, egy-egy díszvacsora alkalmával gyakran éjszakába nyúlóan vártak másikra, hogy valaki jelezze az esemény végét.

Kostyál László és Kisfaludi Erzsébetet ábrázoló szobra

A kiállítás finisszázsán szóba került még a sportdiplomácia, a diplomata feleségek szórakoztatása, valamit az is, hogy néha veszélyes, ha nagy a delegáció és sokan mondanak tósztot (pláne, ha Oroszországban járunk, és vodkával kell koccintani).

A rendezvényen némi kitekintőre is sor került: dr. Kostyál László művészettörténész ugyanis a Kisfaludi-teremben azt idézte fel, hogy milyen diplomáciai kalandokat élt át az 1930-as években Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész, amikor a fiatal Erzsébet hercegnőt (vagyis a későbbi II. Erzsébet uralkodót) formázta meg.