Vezető hírek
Nem mondtak le az MMIK-ról
Sőt, a minap elkészültek az átalakított épület látványtervei is. Az előzmények már hosszú évekre nyúlnak vissza, hiszen az 1971-ben megnyílt Ifjúsági Ház (majd később Ifjúsági és Úttörő Ház, a nyolcvanas évek elejétől pedig MMIK) 2007 óta üresen áll.
Az intézmény korábban soha nem volt Zalaegerszeg tulajdonában, a rendszerváltozást követően a megyei önkormányzat fenntartása alá került, majd 2011-ben, a közigazgatás átszervezését követően, a Megyei Intézményfenntartó Központ vette át. 2012-ben pedig állami tulajdonba került – sorolta Balaicz Zoltán az elmúlt évek történéseit. A polgármester lapunk érdeklődésére elmondta: 2015 elején ingyen vehette birtokba az ingatlant a zalaegerszegi önkormányzat, ám azzal a feltétellel, hogy tizenöt éven belül az eredeti célnak megfelelő funkciót (kulturális és ifjúsági) kell találni az épületnek.
Szakmai egyeztetés a művház sorsáról - modern látványterv is készült
- Az elmúlt évtizedben már kétszer is volt elképzelés arra, hogy a város kulturális központját egy bővített funkciójú intézménnyel a városközpontba helyezzük. Ez volt az AGORA 1, majd AGORA 2 projekt. Az első az MMIK épületére, a második az Art Moziéra vonatkozott. Sajnos egyik pályázat sem nyert támogatást – folytatta a polgármester.
Ráadásul az AGORA 1 épületbővítést igényelt, ami lényegesen tetézte volna a költségeket, így ezt a projektet el is vetették. Nem mondtak le viszont az MMIK átalakításáról, ám azt a mostani épületen, bővítés nélkül szeretnék elvégezni.
- A tervdokumentációk elkészítésére 10 millió forintot különítettünk el a költségvetésben. Gerencsér László zalaegerszegi kötődésű tervező el is készítette a modern látványterveket. Ezzel párhuzamosan szakmai egyeztetést kezdtünk mindazokkal az intézményekkel, akik érintettek a kulturális átszervezésben.
Balaicz Zoltán elmondta: széles körről van szó, hiszen a tervek szerint az MMIK-ba költözne a VMK kultúraszolgáltató „egysége”, itt kapna továbbá állandó helyet a Griff Bábszínház, új elemként egy Városi Képtár, valamint egy New Wave Galéria, ami modern kori technikával készült képzőművészeti alkotásokat mutatna be. Szintén az egykori művházba kerülnének a városi gazdasági ellátó szervezetek is. Az ifjúsági funkciót pedig a városi és megyei ifjúsági tanácsadó szolgálat, a karrieriroda, az ifjúsági programiroda és a mentálhigiénés iroda biztosítaná.
A polgármester szólt az épületbe ékelődő, magántulajdonban lévő vendéglátóhelyről is (mely egy ideje szintén nem üzemel). A város tárgyalt a tulajdonossal, aki ígéretet tett arra, hogy az új intézmény funkciójának megfelelő kávéházat üzemeltet majd a néhai Vörös Sárkány helyén.
- Az 5000 négyzetméteres terület újrahasznosítása körülbelül 2 milliárd forintot igényelne. A falakon kívül szinte mindet ki kell cserélni a közel tíz éve üresen álló házban. Új nyílászárókra, kazánra, fűtési rendszerre, vizesblokkra, villamos- és internetes hálózatra van szükség.
Kérdésünkre a polgármester azt felelte: jelenleg nincs olyan pályázati kiírás, mely támogatni tudná a város elképzeléseit. Készülni kell viszont arra, hogy ez változhat. Ezen kívül az önkormányzat célja az, hogy az uniós ciklus végén (2019-2020) pályázzon az úgynevezett maradványpénzekre. Ezekből ugyanis megvalósítható lenne a fejlesztése. Viszont az ilyen projektek gyors reagálást igényelnek, vagyis csak az nyújthat be pályázatot, aki kész tervekkel rendelkezik. Ezért készült el most az épület látványterve, valamint folyamatban vannak az építési- és kivitelezési tervek is. Ezzel párhuzamosan pedig minden érintett fél javaslatot tett az új struktúra kialakítására, illetve a hatékony működésre vonatkozóan.
Sokakban merült fel a kérdés azzal kapcsolatban is, hogy ha megvalósul az új belvárosi kulturális központ, akkor mi lesz a Keresztury VMK épületével? Balaicz Zoltán azt mondta, hogy erre több elképzelés van. Egyrészt megmaradna a hely landorhegyi művelődési ház funkciója, valamint továbbra is itt működne a városi könyvtár. Ezenkívül egy kulturális inkubátorházként funkcionálna az épület; a jövőben ez lehetne a kulturális és művészeti, valamint hagyományőrző együttesek bázisa.
MEGOSZTÁS
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben