Archivum
Fő cél az MMIK felújítása
A napokban fogadta el a közgyűlés Zalaegerszeg új kulturális koncepcióját, mely 2019-ig jelöli ki az irányelveket és a feladatokat. Az új koncepció – mint az az előterjesztés bevezető részében is olvasható – az előzőekhez képest nem elméleti axiómákat fogalmaz meg, hanem inkább a gyakorlatban megvalósítható célokra koncentrál.
Elkészült a város új kulturális koncepciója
A készítők – Makovecz Tamás, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sport bizottság elnöke és Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető – tizennégy kiemelt célt fogalmaztak meg a következő ötéves ciklusra. A fő elképzelések között szerepel: a Keresztury Dezső VMK és a városrészi közművelődési intézmények működtetésének újragondolása; az MMIK épületének komplex felújítása; egy Landorhegyi Kulturális és Civil Ház létrehozása; az Art Mozi épületének és a mozi funkcióinak megújítása, bővítése; a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, valamint a gébárti Kézművesek Háza korszerűsítése. A tervek szerint az egykori Zóna étterem helyén KultúrZóna néven hagyományőrző ház jönne létre, de sor kerülne a Göcseji Múzeum épületének rekonstrukciójára, egy Mindszenty József Múzeum létrehozására, a Göcseji Falumúzeum fejlesztésére és a Hevesi Sándor Színház színpadtechnikájának, valamint közönségforgalmi részének felújítására is.
A koncepció része továbbá a helyi kulturális egyesületek további támogatása, egy kulturális internetes portál elindítása, az alsóerdei szabadidőközpont fejlesztése, valamint egy esztétikus, élhető belváros kialakítása. Ennek részeként további köztéri alkotásokkal bővülne a Dísz tér és környéke.
A fejlesztési terv egyik legnagyobb eleme a Keresztury VMK működésének átszervezése. Mindez összefüggésben van az MMIK épületének felújításával is, ami a következő öt év egyik kiemelt feladata; ha találnak rá pályázati forrást. (Mint ismert a város korábban már kétszer pályázott az országos Agora projektre, egyszer az MMIK, egyszer a mozi épületének megújítása szerepelt a tervben, ám egyik elképzelés sem nyert kormányzati támogatást.)
Évek óta üresen áll az egykori megyei művelődési ház (2014-es felvétel)
A kulturális koncepció szerint a megújult MMIK épületébe költözne át a Keresztury VMK, mely így városközponti székhellyel – a szervezetileg hozzá tartozó hangversenyterem és mozi közelében – láthatná el feladatait. A megüresedő landorhegyi épület (a könyvtári funkció megtartásával) Landorhegyi Kulturális és Civil Ház néven működne tovább, afféle kulturális inkubátorházként. Itt a város nagy együttesei (táncosok, zenekarok) kapnának helyet próbatermekkel, színpaddal, állandó fellépési lehetőséggel. Ez az új intézmény fogadná be továbbá a civil szervezeteket is, helyet és infrastruktúrát biztosítva számukra. A kulturális inkubátorház – a gébárti Kézművesek Házával és a városrészi művelődési intézményekkel együtt – szervezetileg szintén a Keresztury VMK alá tartozna.
A megújult MMIK-ban kapna helyet továbbá a Griff Bábszínház és a már hosszú évek óta tervezett Városi Képtár egy látványraktárral. Szintén az épületbe költöznének a gazdálkodó szervezetek (GESZ) irodái. Az MMIK nem önkormányzati fenntartású épületrésze, ahol jelenleg vendéglátóegység (kocsma) működik, megmaradna, de némi módosítással. Az új kulturális funkciókhoz jobban illeszkedő művész kávéház jöhetne itt létre.
A város az MMIK felújítását együtt kezelné az Art Mozi korszerűsítésével, ahol az épület rekonstrukcióján túl, nagyobb rendezvények befogadására is alkalmas konferenciaterem jöhetne létre.
Bár a koncepció gyakorlati célokról ír, azért a fentiek egyelőre mégiscsak elképzelések, hiszen amíg nem áll rendelkezésre pályázati forrás, nem lehet a fejlesztésekhez hozzákezdeni. Ezen kívül az MMIK/VMK átalakításának, tartalmi megújításának kérdése még több ponton nem elég kidolgozott. A Városi Képtár estében például még nem tisztázódott, hogy a Göcseji Múzeumban őrzött képzőművészeti gyűjtemény, valamint a GébArt-i művésztelep anyaga milyen módon kerüljön egyazon intézményben feldolgozásra és bemutatásra.
A koncepció szerint régi hiányossága a városnak egy olyan kulturális portál működtetése, ami mindenki számára elérhető módon, egy internetes felületen informálja a zalaegerszegieket a fontosabb programokról, eseményekről. A honlap a Kvártélyház Kft. gondozásában működik majd. Ezzel párhuzamosan sor kerül az egész kulturális ágazat műsorainak összehangolására, egy szintén a Kvártélyház által működtetett elektronikus, információs oldal segítségével.
A VMK, a bábszínház és a képtár is az épületbe költözhetne (2014-es felvétel)
A következő évek tervei között szerepel az egyesületek, alapítványok, együttesek további támogatása is. Ezek közül néhány "kiemelt" kategóriába tartozik. Az erre célra fordítható 10 millió forintos keretösszegből 12 egyesület élvez kiemelt támogatás. A legtöbb pénzt a Szimfonikus Zenekar Egyesület, a Városi Vegyeskar, az Egerszegi Fúvószene Alapítvány és a Gála Társastáncklub Egyesület kapja.
A koncepció egyes elemeire a későbbiekben visszatérünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben