2024.12.22., vasárnap - ZénóZalaegerszeg időjárása

Vezető hírek

Kinyitott a Göcseji Múzeum

2022. május 13. péntek, 19:47
Szerző: -pet-; Fotó: pP
A város napja alkalmából került sor a Göcseji Múzeum projektzáró eseményére, melynek keretében – a több éves felújítási munkákat követően – ismét megnyitotta kapuit az intézmény. Ezentúl négy állandó kiállítás, valamint egy időszaki kiállítóterem várja a látogatókat.

 Megújult épület, négy állandó kiállítás

A Göcseji Múzeum épületét és kiállítóhelyeit 2 milliárd forintból újították meg, melynek nagyobbik része európai uniós, kisebbik része pedig állami támogatás volt. Az 1892-ben, eredetileg takarékpénztár és bérlakások céljára épülő ház állaga már nagyon leromlott az utóbbi évtizedben, így időszerűvé vált mind a külső, mind pedig a belső rekonstrukció. Utóbbival együtt új állandó kiállításokat rendeztek be a megszépült terekbe.

A nyitóünnepségen jelen volt többek között L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, Vigh László országgyűlési képviselő, Balaicz Zoltán polgármester, valamint az intézmény korábbi vezetői. A polgármester köszöntőjében kiemelte: Zalaegerszeg számra fontos a városrehabilitáció, és az épített örökségünk megóvása, hiszen kevés régi, vagy műemléki épületünk van. A kormánnyal együttműködve viszont több impozáns ház is megújult az elmúlt években, ebbe a sorba illeszkedik a múzeumépület felújítása is. Vigh László hozzátette: sokan és sokat dolgoztak azért, hogy megvalósulhasson a múzeumi rekonstrukció. Mind a tervezők, mind a kivitelezők, mind a kiállítás rendezői nagy munkát tettek le az asztalra. Nem magunknak, hanem az örökkévalóságnak építettük a múzeumot – fogalmazott.

L. Simon László beszédében hangsúlyozta: értékeink megőrzése és a múzeumi szolgálat egyfajta kötelesség, annál is inkább, mert a globalizáció korát éljük. Ez nem csak a gazdasági életre vonatkozik, hanem komoly kulturális következményei is vannak; pozitívumok és negatívumok egyaránt. Az utazás, más nemzetek megismerésének lehetősége óriási előny és nagyon jó dolog, ám az hátrány, hogy könnyen feloldódhatunk ebben a kulturális olvasztótégelyben. Hiszen sok minden egységesült, és szinte egyszerre van jelen a világ összes országában. Elég, ha csak a filmekre vagy a zenékre gondolunk. Minderre a lokalitás, a helyi értékek erősítése lehet a válasz, s ebben a vidéki és a fővárosi múzeumoknak is komoly szerepe van. Igen ám, de az sem mindegy, hogy a tudást, az információt hogyan, milyen eszközökkel adjuk át a digitális korban. A múzeumokban is szükség van egy módszertani- és egy szemléletváltásra, főleg ha a fiatalabb korosztályokat is be szeretnénk csábítani az intézményekbe. Konkurálni kell a számítástechnikai- és okoseszközökkel. Egy múzeum ma már nem lehet „bezárkózó hely”, de nem adhatja fel alapfeladatait sem. Ez a kettősség egy olyan kihívás, amivel szembe kell nézni, és választ kell rá találni.

Többek között emiatt kezdtek el dolgozni egy nemzeti múzeumfejlesztési programon, mely remélhetőleg a vidéki közgyűjtemények problémáira is talál megoldást – fogalmazott a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Hozzátéve: bízik benne, hogy a megújult Göcseji Múzeum nemcsak a helybéliek kedvelt kulturális intézménye lesz, hanem turisztikai vonzerőt is jelent majd a városnak.

A projektzáró alkalmából a közönség megtekinthette a múzeum új állandó kiállításait. Az első emeleten nyílt meg az „Elődeink élete” című várostörténeti kiállítás, mely korszerű, látványos, interaktív elemekkel tárja a látogatók elé, hogy mikképp éltek itt az elmúlt évszázadokban a zalaegerszegiek. Az informatív kiállítás a középkortól egészen az 1990-es rendszerváltozásig kalauzolja a nézőt; némi megyetörténeti kitekintővel. A tárlatnyitón Béres Katalin történész-főmuzeológus, a kiállítás kurátora kalauzolta a vendégeket.

Újdonság a földszinten megnyílt, Fekete György (1932-2021) belsőépítész-iparművész munkásságát bemutató kiállítás, mely „Az elhivatottság mozaikjai” címet kapta. Az emlékkiállítás az alkotó életének utolsó tíz évében készült művekre koncentrál.

A megújult múzeumban ismét látogatható Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész tárlata, az alagsorban pedig Németh János keramikusművész „Az agyag életre álmodója” című kiállítása.

Az intézmény az újranyitás alkalmából szombaton és vasárnap is tárlatvezetésekkel várja a közönséget. 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK