Vezető hírek
Megszépült a város Díszterme
Néhány hónapos közgyűlési és házasságkötési szünetet követően szeptember 15-től újra lehet rendezvényeket szervezni a levéltár épületében lévő impozáns terembe. Az őszi évad első közgyűlését megelőzően Balaicz Zoltán polgármester kalauzolta körbe a sajtó képviselőit a megújult Díszterembe, felelevenítve a ház építésének körülményeit. Na, és a korabeli igényt, aminek következtében létrejöhetett Zalaegerszeg egyik legszebb, leghangulatosabb helyisége.
Elhangzott: a város, illetve a megye díszterme korábban a vármegyeháza (ma törvényszék) épületében működött. Ez a terem ma is létezik, és gyakorta vannak ott is események, bár befogadóképessége kisebb, mint a kvártélyház szomszédságában lévő teremé. Amikor 1872-ben megtörtént a közigazgatás és az igazságszolgáltatás kettéválasztása, a régi vármegyeházát a zalaegerszegi királyi törvényszéknek engedték át. A vármegye hivatalai pedig – az 1770-es évektől különféle célokra használt – kvártélyház épületébe költöztek.
A törvényszék épületében lévő termet azonban még sokáig közösen használta a két hivatal, hiszen más – közgyűlések és nagyszabású események lebonyolítására – alkalmas terem nem volt a városban. Ez a terem azonban lassan kezdett kicsi és szűkös lenni, sőt a vármegye hivatalai a kvártélyház helyiségeit egyre inkább kinőtték. Ezért 1891-ben a kvártélyház melletti, tőle északra fekvő telken egy kétszintes, eklektikus, főleg neoreneszánsz stílusjegyeket viselő "kismegyeházát" emeltek alispáni hivatal és levéltár céljára, a kvártélyház udvarán pedig ekkor építették fel a vármegye új, neoklasszicista stílusú közgyűlési termét, mely a levéltár lépcsőházához csatlakozott.
1872-től kezdődően – funkciójából következően – a kvártélyházat nevezték vármegyeháznak vagy megyeházának, egészen a vármegye fennállásáig, 1950-ig. Az ötvenes évektől egyre ritkábban használták a termet, majd egy ideig levéltári raktárnak adott otthont. A rendszerváltozást követően, Bogár Imre polgármestersége alatt vetődött fel a gondolat, hogy a város közgyűléseit ismét e teremben kellene tartani. Ez 1994-óta így is zajlik.
A polgármester elmondta: azóta sok idő eltelt, és a terem bizony már erősen felújításra szorult, ráadásul sokszor kaptak olyan jelzést is, hogy klimatizálni is kellene a helyiséget. A város Dísztermének felújítási munkálatai júliusban kezdődtek, és a héten fejeződtek be. A beruházás összköltsége közel 50 millió forint volt. A rekonstrukció részeként sor került a terem és a hozzá kapcsolódó helyiségek, valamint a levéltár lépcsőházának festésére, parketta csiszolására, lakkozására. A Díszterem klímaberendezést kapott, megújultak ezen kívül a kárpitos székek, függönyök, asztalok és radiátorok. De villanyszerelést, nyílászárócserét is végeztek.
Balaicz Zoltán úgy látja, hogy a megszépült terem újra méltó otthona lesz nemcsak a közgyűléseknek, hanem a házasságkötéseknek, történeti konferenciáknak, és egyéb, a város szempontjából rangos eseményeknek is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
EZE sajtótájékoztató közgyűlési döntésekrőlMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótÚjabb kerékpárutak épülnek Zala megyébenKözgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Fidesz-KDNP frakcióHogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteÉrtékelte a 2024-es évet Balaicz ZoltánMagyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat -
rovatunk hírei
Előszilveszteri Operett GálaBejgliégető kajak-kenu vízitúra a Hévíz-patakonAdventi angyalkaland a Mindszentyneumban 2024.Adventi Jótékonysági Hangverseny az Autista Védőotthon támogatásáraAdventi műsor PáterdombonSzöveg(l)elő találkozások - Irodalomterápiás csoport felnőtteknekHolt költők társasága - KKK-Kanizsa Kulturális KözpontTélapókereső tájékozódási játékAdventi séta: Karácsonyi nosztalgiaDr. Bánki György és Dobray Sarolta - Zalaegerszeg top 10
Magyar Péter a zalaegerszegi Mérleg térenMegnyitják a felújított páterdombi gyalogos aluljárótSzerda hajnaltól Veszprém és Ajka között szünetel a vasúti forgalom, pótlóbuszok viszik az utasokat Hogyan váltsunk Ügyfélkapu+-ra?Fának csapódott egy autó Bocfölde térségében, egy 16 éves lány életét veszítetteMikulás sétát szervezett a Bogáncs ÁllatmenhelyZalai pedagógus is szerepel a Rátz Tanár Úr Életműdíj kitüntetettjei közöttAdventi hangverseny a Liszt-iskolábanAdventi bazár a Waldorf-iskolábanUtóvéd: szocreál a festészetben és az építészetben